Sarah Brianne - Made Men 4. - Lucca

36. fejezet

Ahogy elvette másik szeme világát

Fordította: Keiko

Lucca megragadta a testet és hátrahúzta a szoba hátsó sarkában álló acélcsőhöz.

– Hhhhol vagyok?

A köcsög nem volt halott, de kurva közel volt hozzá.

A fémláncok hangja visszhangzott a sötét, beton helyiségben.

– Mmit cccsinálsz? – sírt a férfi, sikertelenül próbálva felemelni a testét.

Egy hangos kattanás után valami bezárult elcsendesítve a szobát.

Lucca lenézett a szakadt, ájult férfira, közben megrángatta a láncot, ami a bokáját a csőhöz rögzítette.

– AAAAÚÚÚ! Mmmmmit akarsz tőleeeeeem? – Még több könnycsepp hullott a szeméből.

– Kit kerestél?

– Nnnem tudom.

Újabb rántás a láncon meghúzta összezúzott lábát, amitől jajveszékelni kezdett fájdalmában.

– Kit kerestél?

– Nnnem tudom!

Lucca a férfi mellé guggolt és észrevett egy arany gyűrűt az ujján. Előhúzva a kését megragadta a férfi kezét, majd széttárta az ujjait, mielőtt a pengét a gyűrű alá illesztette.

– Most pedig…

A férfi ismételgetni kezdte: – Kérlek, ne.

– Mondd el, kit kerestél a tetőtéri lakásban.

– Nnnem monnnnddhatom el!

Lucca belevágott a férfi ujjába, mélyre hatolt.

– Sssssebhely! – sikoltotta a férfi, és Lucca azonnal megállt, enyhítve a férfi fájdalmán. – A lányt a sebhelyekkel.

Lucca lenézett a férfira. – Ennyi?

– Igen. – Hálás lélegzetet vett.

– Sajnos – vágott bele újra az ujjába – azután mentél, aki az enyém.

Most, hogy belevágott a csontba, a teret betöltő sikolyok csak még hangosabbak lettek… míg a férfi teljesen eszméletét nem vesztette.

Lehúzta a gyűrűt a már levágott ujjról, és letörölte róla a vért, felfedve a gyémántberakásos lópatkót…

A patkós gyűrűre meredve, Lucca visszatette azt a zsebébe, hogy ránézzen a gyenge, alultáplált férfira, aki többé nem hasonlított önmagára. Haja és szakálla fakó és hosszú volt; égések, sebhelyek és zúzódások tarkították most testét; fogai nagyrészét eltávolították összes körmével együtt a lábairól és kilenc ujjáról.

Lucca megközelítette a sarokba láncolt férfit. – Hazudtál nekem. Azt mondtad nem voltál ott azon az estén.

Megrázva a fejét a férfi próbált a sarokba kúszni amennyire csak tudott. – Nem, nem, nem, Mr. Caruso, uram.

– Emlékezett a gyűrűdre – figyelmeztette.

Arca átalakult, tiszta rettegés jelent meg rajta, kezeit imádságra emelte. – Mmmeg tudom magyarááázni, uram. Kééérlek, hadd magyarázzam meg.

Előhúzva egy cigarettát Lucca az ajka közé fogta azt, miközben elővette az öngyújtóját és meggyújtotta a végét. – Gyerünk.

– Az eeelső éjszaka, mikor azt mmmondtad, ő az ööövéd, ha elmondom, hogy ooott voltam aznap este, mikor a sebhelyeket kapta, meeegöööltél volna. Akkkkor nem lettem volnaaa hasznodra, uram. Ééérted tettem, uram.

Lucca a szájában tartotta a szálat, ahogy kinyúlt és megragadta a láncot, majd teljes erőből megrántotta magához húzva fogvatartottját, kilapítva, mint egy palacsintát.

A férfi keményen beverte a fejét a betonba, képtelen volt törékeny és meggyötört testét mozdítani.

Leguggolva a férfi fejéhez Lucca nyitva tartotta a jobb szemét, nem hagyta, hogy pislogjon, miközben kivette a cigijét a szájából a másik kezével, és parázsló végével a szemgolyó felett körözött.

– Hazudtál még bármi másban? – követelte.

A gyenge ember próbált mozdulni, de nem tudott. – NEEEM! Esküszöm!

– Igazad van, – Lucca közelebb vitte a szálat a szeméhez, amit olyan feszesen tartott nyitva, hogy úgy tűnt, bármelyik pillanatban kiugorhat a helyéről – megöltelek volna.

Lefelé mozdítva a cigarettát, belenyomta azt a férfi pupillájába, míg el nem aludt, hamutartónak használta a szemét.

Csak Lucca és a betonfalak voltak tanúi miként hangzottak a férfi sikolyai, mikor fél szemére megvakult. Aztán újra, néhány pillanattal később… ahogy elvette másik szeme világát.