Alice Clayton - Faldöngető 2.

5. fejezet

Fordította: Medusa

Másnap reggel Jillian irodájában vártam, amikor megérkezett. Ahogy kérte, elküldtem neki a kérdéseim és feladataim listáját, amikhez az esküvő előtt kellett a jóváhagyása. Sok megbeszélnivalónk volt, de a legfontosabb az volt, hogy mikor jön vissza.

– Hű, korán itt vagy – kiáltott fel, miközben kicsomagolta magát a kabátjából és a sáljából.

Felvont szemöldökkel néztem rá.

– Hé, a főnököm mindenhol ott van, tudod hétvégén férjhez megy. Gondoltam jobb, ha elcsípem őt amíg tudom.

Sóhajtva lesüllyedt a székében.

– Menyasszörny volnék?

– Nem. Inkább úgy jellemeznélek, mint a fantomfőnök – viccelődtem.

– Vigyázz Reynolds nem szívesen írnám fel a koszorúslányomat fegyelemsértésért – figyelmeztetett csillogó de éles tekintettel a szemében, jelezve, hogy ne lépjem át azt a bizonyos határt.

– Szóval elolvastam a listádat. Hosszú.

– Igen az. És gyakorlatilag mindent el tudok intézni. Csak tudnom kell, mik a terveid, és mik az elvárásaid velem szemben, hogy kezelni tudjam a dolgokat.

– Tudom kölyök. Sajnálom, hogy sokat voltam távol mostanában. Ki tudta, hogy az esküvőknek ennyi apró pontja van? – vigyorgott. – Alig várom, hogy lássalak ezeken keresztül menni. Sok minden van még a tányérodon – mondta, közben felemelte a listát és felkapott egy tollat.

– Ezen keresztül menni? – kérdeztem.

– Persze. Nem gondolod, hogy Simon és te ugyanezen az úton haladtok? – kérdezte, miközben letolta a szemüvegét és olyan pozícióba helyezte, hogy lenézhessen rám. Pimasz.

– Én nem, nos, úgy értem... hogyan tudnám, Jillian?! – dadogtam és éreztem, hogy az arcom elvörösödik a gondolattól.

– Hű, valaki ideges? – kérdezte szemében növekvő csillogással. – Szerinted Simon nem a házasodni kívánó típus?

– Nem... Úgy értem... sosem volt hosszabb kapcsolata annál, amiben jelenleg van, nem hiszem, hogy erőltetnünk kéne ezt a kérdést, ezen kívül minden úgy jó, ahogy most van és – nem tudom, úgy értem, mi van, ha én nem akarom...

– Óvatosan, fel ne robbanj itt nekem. Nyugodj meg – vigyorgott, örült, hogy zavarba hozhatott.

– Oké, nem azért vagyunk itt ma reggel, hogy erről beszélgessünk. Végig kell mennünk ezen a listán és tudnom kell mikor érkezel vissza a nászutadról, te nő! – Hogy Simon és én összeházasodni... Pff.

– Nem tudjuk biztosan – mondta nyugodtan.

– Várj, mi?

– Nem tudjuk biztosan, hogy mikor jövünk vissza. Szeretnél vigyázni a házra is?

– Vigyázni a házra is? – kérdeztem keresztbe állt szemekkel.

Sóhajtva ült vissza a székbe.

– Az van, Caroline, hogy kell egy kis szünet. Imádom a munkámat, tudod mennyit jelent nekem ez az üzlet, és büszke vagyok rá, hogy magamtól sikerült elérnem ezt a pozíciót. De szünetre van szükségem. Benjamin és én egy ideig szeretnénk oda menni, ahová csak szeretnénk. Van ennek valami értelme?

Teljesen érthető volt. Egy nagyszerű ember és az ő gyönyörű új menyasszonya, mindezzel a pénzzel lyukat éget a kötvényeikbe vagy a tőkéjükbe, vagy akármibe, amibe az igazán gazdag emberek fektetik a pénzüket. Látni akarták a világot, amíg elég fiatalok és szexik voltak ahhoz, hogy jól csinálják.

Pokolba. Én is ezt tenném, ha meglenne a lehetőségem. Egy soha véget nem érő vakáció Simonnal? Gondola túrák Velencében? Jódlizni St. Moritzban? Szexelni Frankfurtban?

De nem engedhettem meg magamnak, hogy így gondolkodjak. Gondolnom kellett a hátrahagyott személyre, akire a teljes felelősséget akasztották. Hogy működhetne a Jillian Designs Jillian nélkül?

– Már beszéltem a könyvelőmmel, aki végig vezet bármilyen furcsa bérszámfejtési problémán, ami felmerülhet. És ez nem olyan lesz, mintha egy barlangban lennék valahol. Hetente konferenciahívást tartunk majd; segítek, ha bármire szükséged van. Majd meglátod, minden rendben lesz – biztosított róla, az arca önbizalommal volt tele, de én ezt nem osztottam.

Meg tudom csinálni? Jillian úgy gondolta. Plusz lenne egy új gyakornokom. Nem akartam nemet mondani, amikor tudtam, hogy számít rám.

Ez túl sok.

De egyben egy lehetőség is. Olyan, ami valószínűleg soha többé nem jön.

Igen, basszus, meg tudom csinálni.

– Mesélj nekem erről a házőrzős dologról. Ez együtt jár a Mercedesszel, ami a garázsban pihen?

– Persze.

– Benne vagyok!

– Csodás! Most pedig vissza rád és Simonra. Szóval még nincs házasság, de beszéltetek már arról, hogy együtt éljetek?

Ráharaptam a színesceruzámra.

***

– Hogy van a nyugati part legszexibb belsőépítésze?

– Nagyon hízelgő. Bedugva tartottad minden porcikád a búvárruhádban? És távol a cápák hetétől.

– Amennyire csak lehet. Hogy mennek a dolgok a melóban? Le fogjátok valaha tisztázni Jilliannel, hogy meddig lesznek távol a nászútjukon? – kérdezte Simon, hívva az éjszakai beszélgetésbe. Ami igazából számára reggelinek számított. Érdekes milyen gyorsan megtanulod az időzónákat, ha a pasid általában mindegyiken átfut egy adott hónapban.

Belelesüllyedtem az ágyon lévő párnákba. – Van egy halvány ötletem. Valahol a határozatlanság és a szabadság között.

– Hű, tényleg? – És ez mit jelent nálad?

– Egy szóban? Kicseszett elfoglalt.

– Ez két szó, hálóinges lány.

– Annyi dolgom van, hogy ezeket nem lehet egy szóval jellemezni. A jó hír az, hogy szereztem egy házat, ahol gyilkos kilátás nyílik az öbölre.

– Huh?

– Jillian kérdezte, hogy szeretnék-e vigyázni a házra, amíg távol vannak.

– És igent mondtál?

– Igen. Hogy utasíthattam volna el? Miért, nem akarsz ott lenni? Szórakoztató lesz.

– Unalmas lesz – morogta.

Forgattam a szemeimet. Simon szeretett a városban élni.

– Oh, kérlek, tök jó lesz. Különben is kétlem, hogy minden este ott kéne maradnunk. Szerintem csak nem akarják, hogy végig üresen álljon a hely.

– Eh – ennyi volt a válasza.

– Mehetünk forró fürdőzni.

– Eeeh? – már izgatottabban válaszolt.

– Ha visszaemlékszel, elveszítem az irányítást, ha buborékokról van szó – mondtam, miközben visszagondoltam az első forró fürdőzésünkre Tahoe-ban.

– Igaz. Lesz meztelen fürdőzés?

– Biztos lehetsz benne, édesem.

– Mmm, megölsz – morgott ismét, de ezalkalommal teljesen más hanglejtéssel.

– Mindenesetre amennyire elfoglalt leszek, jó, hogy eltérhetek a megszokottól. Egy kicsit olyan lesz, mint egy nyaralás, csak a híd túloldalán. A következő hónapokban alig tudok majd levegőt venni.

– Ha már a nyaralásnál tartunk, épp most foglaltam le egy állást Bora Borán. Akarsz jönni?

– Tessék?

– Az esküvő után. Mit mondasz? Nádfedeles kunyhó a víz felett? Kókuszdió bikini? Igazi Sex on The Beach?

A frusztrációtól összeszorítottam a kezemet.

– Figyeltél egyáltalán arra, amit eddig mondtam? El vagyok árasztva a munkával és később még jobban el leszek. Nem tudok Bora Borára menni. Még Napába se mehetnék, ha akarnék… – Megálltam a beszéddel, nehogy teljes monológba kezdjek, és vettem egy mély lélegzetet. – Simon, ez nagyon édes tőled és jól tudod, hogy semmire nem vágyom jobban, minthogy elutazzak veled a Csendes-óceánhoz. De nem tudok. Szó szerint nem tudok most erre gondolni, oké?

Egy percig csendben volt. A vonal recsegett, és elképzeltem milyen messze is volt tőlem azon az estén. Milyen messze volt a telefonkapcsolat, átnyúlva a világ másik felén, hogy eljusson hozzám. Sóhajtottam.

– Igazad van, bébi, nem gondolkodtam. Tudom mennyire fontos ez neked most. Ezt tudod jól.

– Igen tudom.

– Talán nem ez a megfelelő év Rióra? – kérdezte halk, de mély hangon.

– Ne merészeld! Annyira várom azt az utazást, hogy szavakba sem tudom önteni! Addigra a dolgok lenyugszanak. De addig is, nem dobhatok el mindent egy szigeti kiruccanás miatt.

Csendben volt.

– Szeretlek – mondtam neki, miközben azt kívántam bárcsak ott lenne velem, hogy megöleljen.

– Én is szeretlek. Örülök, hogy hamarosan otthon leszek. – a hangja megenyhült.

– Jól fogjuk érezni magunkat az esküvőn – mondtam, hogy témát váltsak. – Fogsz velem táncolni?

– Biztos lehetsz benne. Még arra is ráveszem őket, hogy Glen Millert játszanak.

– Az mindig működik – kuncogtam.

– Caroline?

– Igen, Simon?

– Tudom, hogy működik – vihogott.

Jó éjszakát kívántunk, aztán átmentem a lakásába. Letettem a fonográf tűt a bakelit lemezre, majd visszacsoszogtam a lakásomba és bele vetettem magam az ágyba. Glen Miller falakon át hallatszó játékára aludtam el. Arról álmodtam, hogy Brazíliában táncolok a parton a fotósommal.

***

Három éjszakával az esküvő előtt, fél kilenckor még dolgoztam, és le kellett mondanom a vacsorát Sophiával és Mimivel.

Felnőttnek lenni szívás volt néha.

Egész nap Camden embereivel tartottam megbeszéléseket, és a részleteket véglegesítettük a jövőhéten kezdődő építkezésről. Nem bontjuk le teljesen, csak egy belső rehabilitációt végzünk a hotel meglévő vonalait használva, de szinte mindent átdolgozunk. Monica, az új gyakornok, élvezte az első heti megpróbáltatásokat. A mélyvízbe dobták, de úszott. Megbízásokat bonyolított le, papírmunkát végzett, engedélyeket szerzett meg és nyújtott be. Nagyon sokat levett a tányéromról. És ha már a tányérnál tartunk…

A hasam morgott. Befészkeltem magam a konyhasarokba. Biztos voltam benne, hogy burritót rejtettem el valahol a fagyasztóban, ekkor pedig megcsörrent a telefonom. Sophia.

– Még mindig nem tudom elhinni, hogy dobtál minket Reynolds – sipákolta a fülembe, én pedig próbáltam visszatartani a saját sipákolásomat. Tényleg senki nem értette meg, hogy mennyire elfoglalt vagyok?

– Túl fogsz lépni rajta megígérem. Végül hová mentetek?

– A kedvenc éttermedbe a kínai negyedben. Elhalasztottad, hugi. Van az a rák-izé a tésztával, hogy is hívják? Amit mindennél jobban szeretsz?

A gyomrom még hangosabban korgott, és csikorogtak a fogaim. – Mei fun.

– Jól éreztük magunkat, köszönöm a kérdést! – nevetett. – Most pedig engedj be a bejárati ajtón, itt hideg van.

– Mondtam, hogy ma sokáig dolgozom. Miért vagytok a lakásom előtt?

– Nem a lakásodnál vagyunk, te idióta, hanem a munkahelyed előtt. Engedjen be minket – mondta. Hallottam Mimi kuncogását a háttérben.

– Ti most itt... Isten szerelmére. – Lesétáltam a bejárati ajtóhoz, az üveg másik oldalán pedig ott volt Sophia és Mimi. Kínais dobozokkal.

– Most leraklak – vigyorogtam a telefonba, majd szélesre tártam a bejárati ajtót. – Mi az eget csináltok itt ti ketten?

– Ez a vacsora, butus, és megígérjük, csak egy kicsit maradunk – válaszolt Mimi, és egyenesen az irodámba sétált. A karjai tele voltak a legmennyeibb illatú ételekkel a földön.

Sophia pózolt az ajtóban. Nincs több szomorúság, úgy volt öltözve, mint a kilencvenes évek divatdiktátorai és halálosan jól nézett ki. A vörös haja kontyba volt fogva a feje tetején, a sminkje hibátlan. A lábának csak egy kis része látszott ki a kabátja alól.

– Nem fogsz villantani, ugye? – kérdeztem.

– A francokat. Mamának randija van, miután megetettünk – vigyorgott, ahogy átadta nekem egy zacskót.

– Mei Fun?

– Valaki jól fogja érezni magát ma este, az biztos – kacsintott és elsétált mellettem. – Ne edd meg az összes wontont, te kis szarházi!

Mimi visszakiabált neki valamit, de a szája tele volt, így nem lehetett érteni. Fogadni mertem volna, hogy a wonton volt az. Bezártam a bejárati ajtót és ráztam a fejem, miközben követtem a két barátomat az irodámba. Tíz perccel később mindannyian a padlón terpesztettünk keresztbe tett lábbal, előttünk a magasra halmozott finom ételekkel. Tészta, sült garnélarák, ropogós kínai csiaoce, fűszeres pirított zöldségek; lakoma volt. Az evőpálcikák előtűntek, mi pedig bele ástuk magunkat a finom ételekbe.

– Fene biztos, ez jobb, mint a burritó, amit meg akartam enni – sóhajtottam, a szám tele finoman fűszerezett tésztával.

– Mivel tudtuk, hogy késő estig itt leszel, úgy gondoltuk, a legkevesebb, amit tehetünk, hogy hozunk neked vacsorát – válaszolta Mimi, és egy tojástekercset nyújtott felém. Sophia elkobozta, és úgy forgatta, mint egy megafont. – Ó, kérlek, azért volt, hogy mindent elmondhassak az új fiújátékomról. Lehetetlen téged elérni, hölgyem, és nekem ki kell tálalnom!

Megragadtam a saját tojástekercsemet és mintha megafon lett volna, válaszoltam neki. – Szóval, tálalj.

Sophia mindent elmondott az új srácról, akivel az edzőteremben találkozott. Amikor eldöntötte, hogy ideje tovább lépnie és keresnie az igazi szerelmet (értsd: partnert Jillian esküvőjére), egy követ sem hagyott mozdítatlanul. És ez a kő történetesen biztosítási ügynök volt. Autó, élet, amit csak akarsz, eladta. Hmm.

– És hadd mondjam el nektek, ez a srác T-Ö-K-É-L-E-T-E-S. Magas, sötét és jóképű, komolyan bűnös – nézett kéjsóvár tekintettel. – Nekem lesz a legdögösebb randim.

– Most tényleg a Greaseből idézett? – kerdezte tőlem Mimi.

– Biztos vagyok benne. Reménykedjünk, hogy a srác neve legalább nem Cha Cha – válaszoltam.

– A neve Barry és kiváló pasi – bizonygatta Sophia.

– Mint Gibb? – kérdeztem.

– Mint White? – kontrázott Mimi.

– Mint Derry – mondta Sophia összeszorított fogakkal.

– Várj egy kicsit. Állj meg. A neve Berry…? – kezdtem.

– …Derry? – folytatta Mimi.

Összeestünk a padlón, miközben pálcikák és szójacsomagok közepette üvöltöttünk a nevetéstől.

– Csend, ribik, csend. Különben is, Reynolds, randiztál egy James kicseszett Brown nevű fickóval – vágott vissza Sophia.

– Az biztos. De ez még mindig jobb, mint Barry Derry – sírtam, törölgetve a könnyeket a szememből. Ami szörnyű ötlet volt, mert még mindig csípős mustár volt az ujjaimon. – A francba!

– Megérdemelted – mondta Sophia, és átadott nekem egy halom szalvétát.

Mimi még mindig viháncolt, és motyogott valamit arról, hogy a fickó szőrös, én pedig a bordáiba vágtam a könyököm.

A mustáros homályban láttam, hogy Sophia bátor arcot vág, de ez az esküvő nem lesz könnyű számára. Én sem vártam, hogy lássam Neilt. Volt egy visszatérő fantáziám, amikor megszólítom a tortaállvány mellett, és segítek, hogy megfulladjon a cukormasszában. Biztatóan mosolyogtam. – Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű, édesem. Alig várjuk, hogy találkozzunk vele.

Egy ideig mindannyian csendben maradtunk.

Mimi megköszörülte a torkát és témát váltott. – Simon mikor jön vissza?

– Csütörtök este – válaszoltam majd eszembe jutottak a hírek, amiket a két legjobb barátnőmnek még el sem mondtam. – Hé, elfelejtettem mondani! Tippeljetek, ki fog házat őrizni Sausalitóban?

Mindketten felsikoltottak. Mindannyian imádtuk Jillian házát. Különösen a siklót.

– Ez tök szórakoztató lesz. Simon mit szólt? – kérdezte Mimi.

– Simon mondja unalmas lesz. Caroline mondja hamar ítél. – Az a ház egy rocksztár, ki ne akarna ott maradni? Ráadásul olyan közel van a Claremonthoz, hogy jó lesz ott egy támaszpont. És nem hiszem, hogy minden éjszakát ott fogunk tölteni, csak néhányat.

– Nézzenek oda, házasat játszotok. Hát nem édes – jegyezte meg Sophia, elnyerve egy átható pillantást Mimitől. – Csak azt mondom, hogy ami most van nektek, az nagyszerű. Együtt, de mégse. Külön, de egyenlő félként. Minden elbaszódik, ha elkezdtek együtt vásárolni bútorokat.

– Mondja a lány, aki összeköltözött Neillel alig hat hónap után – mutatott rá Mimi.

– Mondja a lány, aki már nincs együtt vele – válaszolt Sophia, és intett neki egy pálcikával a levegőben.

– De nem ezért szakítottatok. Az együttélésnek ehhez semmi köze. Ti ketten a legjobb időt töltöttétek együtt – ne próbáld azt mondani, hogy nem.

– Persze, jól éreztük magunkat. De még túl korai volt. Külön, de egyenlő félként – csak ennyit mondok – mondta, miközben bambuszrügyeket szedett ki a dekoltázsából.

Ez kezdett ragacsos területre kerülni. És nem csak a dekoltázsra gondolok.

– Oké, köszönöm a tanácsot, gyerekek, de Simonnal nem költözünk össze. Hanem házat őrzünk és kihasználunk egy király házat, ahol szexi időket élünk majd meg. Szóval ennyi – fejeztem be.

Az asztalomon lévő papírköteg a nevemet kiáltotta, sóhajtottam, még egy garnélát fogtam, majd elkezdtem bezárni a dobozokat. A lányok követelték, hogy megtartsam a maradékokat, hogy holnap ebédelhessek valamit.

– Nem kellett volna ezt csinálnotok, de örülök, hogy megtettétek.

– Tudom, milyen keményen dolgozol, ezért gondoltam szükséged lehet egy kis szünet – mondta Mimi miközben a bejárati ajtó felé sétáltunk.

– Ne tűnjön úgy, hogy ez a te ötleted volt. Én javasoltam, hogy hozzunk neki vacsorát – mondta Sophia. – Te utcai tacót akartál szerezni, mikor lemondta.

– Semmiképpen! Én vagyok az, aki azt mondta, hogy… – kezdte Mimi, de félbeszakítottam.

Tudtam, hova tart ez a beszélgetés és nevetve toltam ki őket az ajtón.

– Lányok, szeretlek mindkettőtöket. De most tűnjetek innen.

Dobtak nekem egy-egy puszit, ahogy elindultak. Az irodámba mentem, kicsit megmozgattam a vállamat, és küzdöttem a tojástekercs-kóma ellen, ami most azzal fenyegetett, hogy átveszi az irányítást. Aztán bekapcsoltam a világítást, és a pearl jam-et. Hangosan.

Simon és én nem költözünk össze. Pff.

***

Húsz perccel később SMS Mimitől:

Mondta neked Simon, hogy Neil hoz valakit?

Igen. Ryan mit mondott?

Semmit nem mond csak annyit, hogy lesz partnere.

Simon is csak ennyit fog mondani. Jobb, ha nem szép a lány.

Biztos, hogy szép lesz.

Tudom. Ez rosszul is elsülhet.

Számíts rá. Emellett a srác neve Barry Derry, az isten szerelmére.

Félelmetes...

Csend.

***

Simonnak csütörtök este kellett volna megérkeznie, de a New York-i járatát törölték, így nem érte el a San Fransiscó-i csatlakozását. Péntek reggelre újra foglalt, de az esküvői próbát könnyen lekésheti. Küldött nekem egy SMS-t, hogy tudassa velem, hogy úton van a repülőtérre, majd küldött még egyet, amiben elkérte a templom címét. Aztán jött egy másik szöveg, amiben az étterem címét kérte el, ahol a próbavacsorára került sor.

Jillian ma reggel megállt az irodánál, hogy befejezzen néhány dolgot. Megpróbáltam lebeszélni őt a munkáról az esküvő előtti napon, de ragaszkodott ahhoz, hogy csak néhány percre van szüksége pár elvarratlan szál befejezéséhez. Aztán elment a menyasszonyi villásreggelire, amin én nem tudtam ott lenni, mert az utolsó pillanatban találkoznom kellett Mr. Camdennel.

Az irodámban voltam, kétségbeesetten próbáltam kinyomtatni azokat a jelentéseket, amelyekre szükségem volt a találkozómhoz, amikor Jillian elszaladt.

– Eltűnök innen, Caroline. Este találkozunk?

– Ott leszek.

– Szerinted Simon vissza fog érni időben? Benjamin hívhat valaki mást ma estére, ha kell.

– Itt lesz. Utoljára akkor hallottam felőle, amikor a repülőn ülve várta a felszállást.

Ekkor a telefonom ismét csipogott. Simon tudni akarta, hogy ma este kell-e valamiféle beszédet mondania. Fiúk. Visszaírtam, hogy nem, majd elköszöntem Jilliantől és felkaptam az utolsó papírokat a nyomtatóból, amikor a recepciós hívott, hogy tudassa velem, a Camden csapat itt van, és már bevezették őket a konferenciaterembe. Ahogy Monica jött, hogy segítsen nekem, hogy mindent el tudjunk vinni a terembe, a telefonom újra megszólalt.

Átadtam neki mindent, ami a kezemben volt. – Átvennéd ezt, amíg a megbeszélésen vagyok? És ha Simonnak szüksége van a cipőjére, vagy az ingére, vagy bármi másra, kérlek mondd meg neki, hogy – mindegy. Csak mondd meg neki, hogy elfoglalt vagyok, és találkozom vele, amikor ma este bejön. – Próbáltam mosolyogni, kisimítottam az ingem, így nem tűntem annyira rongyosnak. Néha az észlelés tényleg egyenlő a valósággal.

Nyugodt vagyok.

Nyugodt vagyok.

Nyugodt vagyok.

– Nem probléma, majd én elintézem. minden más, amire szükséged van, már a konferenciateremben van; csak tudasd velem, ha bármi más kellene.

Ahogy a megbeszélés felé sétáltunk, a telefonom újra csipogott. Elfojtva egy morgás, ránéztem. Rápillantott a szövegre, és homlokát ráncolta.

– Cipő bekötve? Ing begombolva? – kérdeztem, és bólintottam Camden csapatának a konferenciaterem ajtajának ablakán keresztül.

– Nem egészen. Tudni akarja, hogy fel tudod-e kapni a szmokingját ma az ebédnél.

Nyugodt vagyok.

Nyugodt vagyok.

Nyugodt vagyok.