14. fejezet

Szabályok szerint élni és halni

Fordította: Keiko

Adalyn és Lake a mosdóban voltak később aznap, a kezüket szárították, mikor valaki, aki határozottan nem nővolt, bejött az ajtón.

– Mi a pokol? – fröcsögte Lake a tükörben a férfi tükörképére meredve.

– Angel, megőrültél? – kiáltott Adalyn és körbenézett, hogy nincs-e ott valaki más is.

– Valószínűleg – mondta neki, mielőtt Lake-re nézett. Ami a száján kijött inkább volt követelés, semmint kérés. – Meg kéne tenned nekem valamit.

– Mit? – kérdezte Lake idegesen.

– Figyeld az ajtót és szólj, ha az a pöcs visszafelé jön.

A lányok értetlenül néztek rá egy pillanatig. Aztán Lake rájött, hogy Maria testőrére gondol, aki átvette Joey helyét. – Úgy érted Todd?

– Igen, ő. Szerintem próbál pár professzort megbaszni, de szükségem van rád, hogy figyelj az ajtóra.

Oké, talán Todd egy pöcs.

Lake aggódva nézett barátnőjére, nem tudta mennyire jó ötlet ez. Mikor Adalyn bólintott, beleegyezett tudván, hogy az ajtó túloldalán lesz, ha bármi történne itt bent.

Mikor az ajtó becsukódott Lake távozását követően, Adalyn figyelte Angel mozgását, arra számított, hogy közvetlen előtte fog megállni, de nem így tett. Ehelyett lassan körözni kezdett körülötte, lassú tempóban lépdelt, miközben tekintete a lány testén táncolt. A hideg futkosott a bőrén, kezdte prédának érezni magát.

– M-mit csinálsz?

Ezúttal, mikor a férfi mögé ért, könnyedén felkapott pár tincset a válláról és előre rakta őket. – Miért nem félsz tőlem? Még most se, amikor kellene, nem félsz.

Adalyn nyelve kibukkant, ahogy megnyalta az alsó ajkát, miközben Angel szavain gondolkodott. Igaza volt. A bőre talán kihűlt, és idegesség csengett a hangjában attól, ahogy a lépéseit figyelte, de ez nem félelemből fakadt. Megébredt. Bár ezt nem árulhatta el neki.

– Csak nem rémisztesz meg.

– Mi van, ha én öltem meg Tomot? – Úgy tűnt, szavai a mosdóban visszhangoztak.

Rászegezve tekintetét, mikor elé ért, ijesztően nyugodttá vált. – Te voltál?

– Rengeteg rossz dolgot tettem, édesem. – Kinyitotta árnyas szemeit, hogy megmutassa, ő nem az az erkölcsös ember. – De Tom megölése nem tartozik közéjük.

A bizsergés a bőrén csak fokozódott. Nem tudta megmagyarázni hogyan vagy miért, de tudta, hogy a férfi kétségtelenül igazat mond. Olyan volt, mintha a lelke mondaná neki.

Angel közelebb lépett, ez alkalommal közvetlenül előtte állt meg. Adalyn lélegzete elállt, ahogy a férfi megérintette dús alsó ajkát egyik hosszú ujjával és elkezdte masszírozni, ingerelni az érzékeny területet. Egy utolsót lépve előre nekinyomta testét a lányénak és sötéten suttogni kezdett: – Szerencséd, hogy megmentetted az életem azzal, hogy elloptad a gyűrűt.

A teste már sikoltott. Nem tudta teljesen felfogni, amit mondott. – H-he?

Apró mosoly jelent meg az ajkán, tudta, milyen hatással van Adalynra. – Átkutatták a szobámat és semmit sem találtak hála neked, édesem.

Adalyn nem tudta, hogy büszkének kellene-e lennie emiatt, de ebben a pillanatban valamilyen elcseszett módon az volt.

Mit művel velem?

– Azt hiszem – Angel határozottan megragadta a lány állát és magasra emelte, hogy lábujjhegyre kelljen állnia – meg akartam köszönni neked.

Meleg hangja volt az utolsó, amit hallott, mielőtt meleg ajkai találkoztak az övével.

Egyszerű csók volt, szinte ártatlan, mégis volt valami durvaság benne, ami lelke mélyéig megrázta. Olyan volt, mint az igazi, teljes, édes boldogság; az a fajta, amiről nem is tudtad, hogy létezik, egészen addig, amig halálra nem rémülsz a gondolattól, hogy vége lehet. Nem lett volna szabad ilyet éreznie egy olyan férfival, mint Angel, egy ilyen csóktól, ami a legintimebb és legcsodálatosabb dologgá tette, amit valaha is átélt.

Olyanná, amit talán lehetetlen lesz elfelejtenie, mert…

Maga volt a tökéletesség.

Elhúzódva a lánytól pontosan ott tartotta, ahol akarta, határozottan fogta az állát, nem engedte még, hogy lábujjhegyről visszaereszkedjen a padlóra. Még volt egy dolog, amit el kellett mondania.

– Talán megmentetted a saját életedet, édesem, vagy épp az életedbe került. – Ezzel elengedte a betompult Adalynt.

A lány figyelte, ahogy távozik, elméje lassan visszakapcsolt. Nem tudta, hogy a gyűrűre értette-e, hogy megmentette az életét, vagy abba került, vagy…

A csókra.

***

Basszus.

Nem így tervezte – hogy így megcsókolja – de annyira rugalmas volt, annyira engedelmes. Mennyire vágyott egy olyan férfira, akinek nem voltak erkölcsei, aki ennyire gonosz volt, ennyire korrupt, egy férfira… mint ő.

Még soha nem találkozott hozzá hasonlóval. Olyannal, aki ezeket a tulajdonságokat akarta egy férfitól, mégis a teljes ellentéte volt neki. Adalyn tiszta és szórakoztató volt, de volt egy olyan oldala, ami mindenáron ki akart törni belőle. Egy olyan oldal, amit ő képes volt kihozni belőle. Egy olyan oldal, amit még sohasem tapasztalt, mert a nők, akikkel eddig dolga volt, vagy kívül-belül gonoszok voltak, vagy túl jók belül.

Vele önmaga lehetett, de ez olyan árucikk volt, aminek túl magas lenne az ára.

Voltak dolgok, amiket a Luciano férfiaknak soha nem lett volna szabad megtenniük, egy lista szabályokról, amelyek szerint élned és halnod kellett, és megcsókolni őt, egy Carusót határozottan a „ne tedd” listán volt. Egy dolog már biztos volt…

A pokolra fognak jutni.