Adalyn elfoglalta az üres helyet Chloe mellett, és nem vette le csokoládébarna szemeit Angelről, a távolból figyelte kettejük csendes beszélgetését. Amikor szóváltásuk azzal ért véget, hogy Amo végül kilépett a bejárati ajtón, amin az imént jött be, mély levegőt vett, és a sebhelyes szépség felé fordult.
Suttogások
és szúró pillantások között sétáltunk be a bálterembe. A hely zsúfolásig
megtelt, fiatal szakemberek a junior partner/vállalati portyázó/banki mágnás
gyereke ,,rám-figyelj” ruháikba öltözve. És a srácok is lenyűgözőek voltak.
A parti remekül telt. Adalyn talán ok nélkül aggódott.
Nézte, ahogy Lake Vincent mellé sétál, majd Adalyn
Angelre szegezte a tekintetét.
– Uhm, pontosan miért is adta ki magát neked tegnap a
bátyád? – kérdezte Adalyn, amikor már majdnem az iskolánál voltak. Volt ideje
egész éjjel gondolkodni a tegnap történteket, és az, hogy látta, a férfinak van
egy kibaszott ikertestvére, elterelte a figyelmét erről.
Másnap Vincent és Lake lakásából kiosonva Adalyn a lift felé indult, és azon töprengett, hogy tényleg ezt kellene-e tennie. Amikor megnyomta a gombot, úgy döntött, hogy nem fordul vissza, még akkor sem, amikor végigsétált a folyosón, és bekopogott az ajtón, ami előtt most állt.
Az élettelen testet bámulva ugyanolyan mozdulatlanul állt ott, amíg az öccse le nem guggolt, hogy megérintse az egyetlen golyó ütötte sebet a két szeme között.
Amikor a lift ajtaja kinyílt, ahogy a legfelső emeltre
értek, Angel mindenkit maga elé engedett, hogy kiszálljanak. Amikor Adalyn
utolsóként szállt ki, azt mondta:
Majdnem megteszem. Majdnem hagyom, hogy
elsétáljon. Mert annyira megdöbbentem. Mert annyira fáj. Mert még mindig érzem
a csókja tüzének és forróságának ízét, és hogy tudott így megcsókolni, aztán
csak úgy elsétálni?
A lányok csak álltak, és epekedve figyelték Angelt, ahogy elment a mozijegyeikért. Mindenki, kivétel Mariát. Szőke tincseit a válla mögé lendítette, majd megpróbálta összefogni őket.