Alice Clayton - Faldöngető 2.

2.  Fejezet

Fordította: Ofélia

Másnap reggel kimásztam az alvó Simon alól. A második kör faldöngetés után, amikor izzadtan rám omlott, beterített a testével és... várjunk egy pillanatot. Tudjátok, hogy van a romantikus regényekben, mikor a férfiak verítékben úszva és kimerülve ráborulnak a nőre? Adjunk még hozzá egy tengerentúli repülést, ami kijön rajtatok, ez történt Simonnal is. Rám zuhant, mint egy zsák krumpli, és leterített. Éppen hogy csak  sikerült beállítanom az ébresztőm, mielőtt a nyolcvanhat kilós test rám nehezedett, és nem engedett felkelni.

Azonban, ha ezt a nyolcvanhat kilót pár hétig kénytelen vagy nélkülözni az ágyadból, akkor egész jó alatta elaludni. Azért egy kicsit jobb volt, mikor kissé oldalra fordult. Szerettem Simont, de szerettem a veséimet is.

Miután elláttam Clive-ot gyorsan beugrottam a zuhany alá. Mire végeztem az öltözéssel, a kandúr már az ablakban ült és ügyelt arra, hogy a kerületben minden rendben legyen. Nedves hajamat lófarokba kötöttem, és csodáltam Simont, ahogy valahol a favágók  földjén tűzifát aprít. Sötét kócos haja, amit az én kezeim csináltak, rálógott a homlokára. Határozott orra és arccsontja, amik bűnös gondolatokat ébresztettek bennem, a többnapos borostája és telt ajkai, amelyek az én nevemet ismételték újra és újra, mielőtt... mmmm.

Értékeltem a mozdulatlanul előttem fekvő testet: kinyújtózott, összekulcsolt keze a feje alatt, hosszú és karcsú törzse egy könnyű vékony takaróval letakarva, ami nem hagyott sokat a fantáziának.

Megráztam a fejem, hogy visszatérjek a kábulatból, majd odaléptem az ágyhoz és leültem mellé. Valamit motyogott álmában, majd felém nyúlt. Elmosolyodtam, amikor félálomban magához húzott egy nagy medve-ölelésbe, majd csókot leheltem a homlokára és vártam, mikor fognak rám nézni azok a gyönyörű, nefelejcseket idéző szemei.

- Jó reggelt, bébi - rávigyorogtam, ahogy még szorosabban ölelt. Ezt a játékot már jól ismertem, de most nem volt rá elég időm. - Nem, nem, mennem kell. A lányok már várnak.

Faldöngető ide, faldöngető oda, de reggelit a két legjobb barátnőmmel, Mimivel és Sophiával még soha nem mondtam le.

- Lányok? Mit gondolsz, hova mész? Hisz még csak most tértem vissza - panaszkodott félálomban.

- Reggelizni megyünk. Ne felejtsd el, hogy csak holnapra vártalak.

- De most itt vagyok - morogta, és igyekezett nyitva tartani a szemét.

- Maradj itt, és pihengess még. Tudom, hogy fáradt vagy - suttogtam, majd újra megcsókoltam a homlokát és betakartam egy takaróval. Ami mondjuk kár volt, mert Simon az ágyon, ugye értitek? Eltakarni az isteni testét szinte bűnnek számított.

Feje alá gyűrt egy párnát, és újra kényelmesen elnyúlt. Egy mély sóhaj után azt mondta:

- Akkor maradok még és alszom egyet.

A látvány, hogy hogyan próbált visszatérni az álmok földjére, arra késztetett, hogy elnyomjak egy nevetést.

Odamentem a bejárati ajtóhoz, és miközben felvettem a kabátom, bólintottam Clive felé.

- Kint minden rendben van ma?  - kinézett az ablakon, majd vissza rám. Kacsintott, majd fogadni mertem volna, hogy megvonta a vállát.

Nevetve hagytam ott a két fiút és indultam reggelizni a barátnőimmel.

                                      

***

- Két rántottát, teljes kiőrlésű pirítóst mogyoróvajjal, egy tál erdei gyümölcsöt és kávét kérek.

- Nekem lesz egy spenótos-tojásos omlett, paradicsommal és feta sajttal, pirítós nélkül és egy eper turmix, köszönöm.

- Én egy nagy palacsintát kérek áfonyás sziruppal és tejszínhabbal, mellé még szalonnát, kolbászt és kakaót. És hozna hozzá még egy rizsfelfújtat is? Köszönöm.

A Berkeley egyetemen is Mimivel és Sophiával reggeliztem gólya korunk óta. Már ismertük egymást annyira, hogy tudjuk kinek milyen a hangulata, aszerint, hogy mit rendelt.

Sophia rendelésénél Mimivel egymásra néztünk, és kérdőn felhúztam a szemöldökömet, majd visszatértünk a lekváros üvegcsékből készülő városka építéséhez. Elég bonyolult volt már több épülettel. Mimi biccentett Sophia felé és jelezte, hogy kezdjem el én. Én csak vállat vontam.

- Szálljatok le rólam, és adjátok oda inkább a lekvárt a mögöttetek lévő asztalról - csattant fel Sophia, majd felnézett  a Jelly Town játékából. Forgattam a szemem, de engedelmeskedtem neki.

- Itt van. És ne felejts el a Városházára tetőt csinálni - mutattam a legújabb épületünkre.

- Nem, Caroline, a Városháza ott van. Ez egy tűzoltóállomás lesz - mondta elkeseredetten.

 Mimi szemöldöke elveszett valahol a frufruja alatt.

- Rendben, ennyi. Erőszakkal elfoglalom a területed! - kiáltotta, és megpróbálta kezével lesöpörni a várost az asztalról.

- Ha hozzá mersz nyúlni, nem állok jót magamért - figyelmeztette Sophia feszülten.

- Hölgyeim, csak nem fogunk korán reggel verekedni? Még a kávémat se ittam meg - mondtam, és pont akkor hozta meg a pincér a kávémat.

- Oké, mindegy, most már csinálhatjátok - nevettem, és hátra dőltem a székemben.

Sophia kidugta Mimire a nyelvét, ami mosolyt varázsolt a barátnőnk apró arcára. Mimi aranyos volt, mint minden reggel a kockás miniszoknyában, térdzokniban, és egy kötött garbóban. Ha lenne még két copfja és egy táska a hátán, úgy nézne ki, mint egy filippínói iskolás lány. Ilyen megjelenést a vőlegénye, Ryan biztosan díjazna.

Bizony, Mimi és Ryan eljegyezték egymást. Mimi és Sophia ugyanazon az éjszakán találkozott álmai lovagjával fényes pulcsiban, mint egy kusza romantikus komédiában. Simon legjobb barátai, Ryan és Neil, az én barátnőim végett teljesen elvesztették a fejüket. Bár kellett hozzá egy kisebb csere. Tehát most már a San Francisco  ismeretségi körömben, Jillianen és Benjaminon kívül, Mimit és Ryant is elkapta az esküvői láz. Ami a legtöbb kapcsolatot próbára tette, és szakításba hajszolta.

Mialatt Sophia és Mimi húzták egymást, megfigyeltem, hogy Sophia mennyire fáradtnak tűnik. Az utóbbi időben nem aludt valami jól, és ezért nem is tudom őt hibáztatni.

Mikor először kiöntötte a lelkét, hogy Neil megcsalta, azt se tudtuk, hogy hogyan segítsünk neki. Az első gondolatunk az volt, hogy felgyújtjuk az autóját, de Simon okosan lebeszélt minket róla. A büntetést, amit a gyújtogatásért kaptunk volna, egy egész életre megbélyegezett volna minket.

Utána jöttek az őrült gondolatok, hogy belógunk a stúdióba az egyik felvétel közben, ahol bemondják a sporthíreket, és bejelentjük a nézőinek, hogy egy szoknyapecér.

De végül letettünk erről is, és megpróbáltuk Sophiát vigasztalni, mellette állni, mialatt szenvedett.

Minden akkor kezdődött, amikor egyik éjszaka Sophia felhívott. Folyamatosan káromkodott, de úgy, hogy a világ összes tengerésze büszke lett volna rá. Csak egy-két frázist tudtam elkapni, mint ,,seggfej'', és ,,most úgy felbaszott'' majd jött a ,,golyóinál fogva''.

Ahogy közeledett a lakásomhoz, és jött fel az emeletre, a káromkodás egyre csökkent, de a könnyei csak úgy zúdultak. A felajánlott teámat visszautasította, helyette felhajtott egy whiskyt, és elmondta, hogy mi történt. Mielőtt befejezte volna, csatlakozott hozzánk Mimi is.

Neil elment vacsorázni az exével, ami italozásba fordult, majd  csókolózásba. Vagy egy csókba, attól függően, hogy ki mesélte. Bárhogy is történt a dolog, az lett belőle, hogy Sophia lehúzta Neil kocsikulcsát a vécén.

Mindannyian meg voltunk döbbenve. Nagyon boldognak tűntek együtt, és tökéletesen egymáshoz passzoltak.

Neil sportkommentátorként dolgozott az NBC-nél, jóképű, kedves és gondoskodó volt, ráadásul a csapat kedvence. Senki sem gondolta volna, hogy képes lesz megcsalni.

Sophia dühében azonnal szakított vele. Nem volt hajlandó találkozni vele, se a telefont felvenni, és visszautasította Simon és Ryan közreműködését, hogy bármilyen kapcsolatba hozzák vele. Dühöngött, mint egy őrült, és utána jött a szomorúság, és aztán ...

Nos, amikor az étteremben ültünk és együtt reggeliztünk, Neil hűtlensége óta már eltelt több hét is. Pizsamában ült, gyönyörű vörös haja lelapulva, pufi arca smink nélkül,  és a felszedett extra hét kilójával építette lekváros üvegcsékből a városkáját. Egy zenés csodagyerek, csellista volt a San Francisco-i Szimfonikus Zenekarban. Az egyik legszebb, és legképzettebb nők egyike San Francisco-szerte, most havat szórt a városkájára.

Istenem, nem havat szórt, hanem egy tasak cukrot.

- Sophia, állj le, elég volt! - kiáltottam rá, megragadva a karját, és szétszórva a cukrot magunk körül. - Ennyi elég volt. Nincs több nyafogás és bujkálás. Ez már tényleg nevetséges!

- Igaza van! - Mimi is szólt támogatva.

- Komolyan, elég rég volt már. Nem akarok suli utáni foglalkozást tartani itt, de istenem te nő, mosd már meg a hajad!

- Igaz! - tette hozzá Mimi.

- Te egy rohadtul szexi csaj vagy, szuper nő, jó parti, és ha Neilnek nem vagy elég jó, menjen a jó büdös francba, mert a fenébe is, te csodálatos vagy - mondtam.

- Ez rohadtul így van! - mondta Mimi végre szóhoz jutva.

Az asztalnál halálos csend lett. Sophia játszott az ujjai között az utolsó tasak cukorral, majd megdermedt és elkezdte vizsgálni a körmét. Megrágott, letöredezett, és lepattogott festékkel a körmei szörnyen néztek ki.

Sóhajtott egyet, és ránk emelte a tekintetét, majd utána láttuk, hogy két nagy könnycsepp gördül le az arcán.

- Gyűlölöm őt – suttogta, majd reszketve levegőt vett. - De szörnyen hiányzik.

- Tudjuk, édesem - mondta Mimi és megfogta a kezét.

Már nyújtottam is neki egy szalvétát, hogy meg tudja törölni vele a szemét. Ránézett a gyűrött és piszkos pulóverére, melyet gondolom sietségében vett fel a pizsamája fölé.

- Talán egy kis szagom is van - mondta vigyorogva.

- Tudjuk, édesem - mondta ismét Mimi, és ezzel hosszú idő óta először kicsalt Sophiából egy mosolyt.

Az arca ismét kissé kipirult. Elővett a táskájából egy hajgumit, és összefogta vele kusza haját egy lófarokba. Aztán felnézett a pincérre, aki kihozta az asztalunkhoz a rendelésünket, és amikor meglátta milyen sokat rendelt, rémülten elkerekedett a szeme. Amint a pincér elment, széthajtott egy szalvétát és az ölébe tette.

- Oké, nincs több nyafogás. Ez az, amit én rendeltem, így meg is fogom enni, de a mai délutántól, nincs több mértéktelen evés, mintha egy tizenhárom éves tinédzser lennék.

- A fiúk is ennyit esznek abban a korban, hogy legyen elég erejük arra a sok erekcióra - mondta Mimi mellékesen, miközben a tányérján szétválogatta az áfonyát a málnától, majd sorba állította őket, mintha kis ágyúgolyók lennének. Sophia és én is meglepetten bámultunk rá, miközben ő tovább ecsetelte, hogy milyen nagy hatással van az erekció a társasági életére egy tinédzsernek. Legalábbis Ryan szavaiból ítélve, aki ezek szerint nagyon jártas volt benne.

- Ezt komolyan Ryan mondta neked? - kérdeztem tőle, majd kortyoltam a turmixomból.

- Igen, úgy tűnik, hogy ebben az életkorban a keze állandóan a nadrágjában volt - fecsegte anélkül, hogy észrevenné, milyen figyelmet keltett a szomszéd asztalnál.

- Te és Ryan elég sok bizalmas dolgot megosztotok egymás között - mondta Sophia szkeptikusan rázva a fejét, mikor Mimi megmutatta a speciális „technológiát”, hogyan szokta a tinédzser Ryan csinálni.

- Oké, oké, ennyi elég! - tiltakozott vadul hadonászva. - Ha a közel jövőben találkoznék vele, nem tudnék a szemébe nézni. Nem kérek további részleteket róla. Váltsunk témát - van valamelyikőtöknél valami új?

Így elkezdtük a szokásos beszélgetésünket.

- Akkor én kezdem. Azt tudtam meg, hogy a Palace of Fine Arts[1] még szabad, így az esküvőnket valószínűleg ott fogjuk tartani! - csiripelte Mimi.

- Jillian megkért, hogy én vezessem a csapatot, mivel megpályáztuk a Claremont Hotel felújítási projektjét Sausalitóban - dicsekedtem.

- Én az elmúlt három hetemet teljes sötétségben töltöttem, így nem tudok semmi újat felmutatni. De tudtátok, hogy olyan hosszú a hajam, hogy ha előre  hajolok, rá tudnék ülni? - mondta önként Sophia.

 Majd egy darabig csendben ettünk.

- Az egyik nő ügyfelem megkérdezte, hogy rendbe tenném-e a pornó gyűjteményét - mondta Mimi.

- Én egy pár nappal ezelőtt hajnali háromkor majdnem rendeltem egy pornó  gyűjteményt - mondta Sophia a pulóverének.

- Simon váratlanul tegnap este hazajött és meglepett engem. Így élőben éltem át a pornót.

- Korábban érkezett? Hű, lenyűgöző. Számomra úgy tűnik, hogy az utóbbi időben gyakrabban elutazik, mint szokott - szólt hozzá Mimi, közben felváltva tömte szájába az ágyúgolyókat. Áfonya. Málna.

- Ez így van, és teljesen rendben van. Mit is mondhatnék? A barátom imádja fényképezni a nagyvilágot - vigyorogva felidéztem, hogy milyen szexin néz ki, amikor fényképez, és elpirultam.

- Nem tudom elhinni, hogy bírjátok ki ilyen gyakran egymás nélkül. Én valószínűleg meghalnék, ha Ryant nem látnám minden nap, tényleg inkább meghalnék! - mondta Mimi. Áfonya. Málna.

- Nem hiányzik neked?

- Persze, hogy hiányzik. Néha nagyon nehéz. De ő ezt már régóta csinálja, és szereti, ezért igyekszünk, hogy  jól működjön. És hogy őszinte legyek, néha nagyon is jó. Így legalább mindkettőnknek van ideje saját magára, és amikor hazatér, az a mi időnk. - Belemártottam Sophia tejszínhabjába az ujjam, ami majdnem úgy végződött, hogy megszúrtam magam a villájával. - Különben is tetszik, hogy nem alszunk minden éjjel egy ágyban. Valljátok csak be magatoknak. Nem hiányzik néha, hogy az egész ágy a tiétek legyen?

Mimi azonnal elkezdte a fejét rázni, míg Sophia rám se mert nézni.

- Rendben, váltsunk újra témát. Beszéljünk az esküvőről. Az évszázad esküvője, - kezdtem, aztán visszakoztam, amint megláttam Mimi tekintetét - legalábbis amíg Mimi el nem orozza ezt a címet. Addig is, Jillian indul érte! És várjatok míg meglátjátok Benjamint frakkban. Istenem, senkin sem áll olyan jól, mint rajta.

Benjamin említésére még Sophia is a fülét hegyezte.

A szexi idősebb férfiak kategória pont róla volt mintázva. Mindhárman egyszerre sóhajtottunk.

- Különben is, el kell kezdened keresni magadnak egy kísérőt, ifjú hölgy. Kit hoznál magaddal? - kérdeztem Sophiát, aki erre hirtelen elsápadt.

- A fenébe, erre nem is gondoltam! Neil is ott lesz, ugye? - pánikolva kérdezte. Először magára nézett, majd vissza ránk.

- Hát, nem engedhetem, hogy így lásson! Mit gondolna rólam? Még azt hinné, hogy miatta sírok egész nap vagy valami hasonló!

Mimi mondani akart valamit, de kezemet a vállára téve megállítottam, majd megráztam a fejem, amint Sophia így folytatta.

- És mi lesz, ha valami nővel érkezik? A francba, biztos, hogy vinni fog magával valakit? Így lesz, nem?! Hisz ő egy szoknyapecér. Azt hiszi, hogy most megmutatja nekem? Azt hiszi, hogy jobbat talál nálam? A pokolba is, nem, most elszámította magát. Hülye, gyerekes, sportőrült szemétláda.

Ehhez a beszélgetéshez elég volt Sophia saját magának, aztán felkapta a táskáját és elindult a WC felé.

Amikor elment, odanyúltam a maradék gofrijához és szétosztottam kétfelé, másik felét odaadtam Miminek. Koccintottunk a villáinkkal és elkezdtünk enni.

- Szerinted Neil hoz valakit? - tettem fel a kérdést egy idő után.

- Biztos vagyok benne. Próbáltam valamit kiszedni Ryanből, de azt a nevetséges pasi kódexet vagy hogy is hívják egymás közt, nem akarja megsérteni.

- Simon se. Kíváncsi vagyok, ha ők... - abbahagytam, mert Sophia most jött ki a WC-ből.

Pulóvere most a dereka köré volt kötve, felfedve a feszes trikóját. Haját befonta, és a frufruja úgy volt igazítva, hogy hangsúlyt fektessen sugárzó arcára. Felvitt magára egy kis szájfényt és pirosítót. Ismét lenyűgözően festett. Az ilyen szépséget nem lehetett túl sokáig elrejteni. De minden férfit, és néhány nőt az étteremben arra ösztönzött, hogy visszanézzen Sophiára, akár  négykézláb is. Nagyobb  hangsúlyt fektetett, hogy teljes pompájában mutassa a dupla D-és méretét azzal, hogy szándékosan széthasította a felsője kivágását.

- Meg tudod magyarázni, hogy miért aggódtam azért a néhány extra kiló miatt? Nézzétek, milyen nagyok most a melleim! - mondta, mikor odaért az asztalhoz - Menjünk el a parkba, és szedjünk fel pár szexi srácot. Vajon mennyit sikerül megállítanunk kocogás közben ezekkel a bombákkal - mondta, miközben előhúzta tárcájából a pénzt, és ledobta az asztalra.

Nevetnem kellett rajta, ahogy elhúzta a reggelijétől a tiltakozó Mimit. Sophia ismét lesen volt, és csak az étteremből kifelé menet sikerült összeszednie két asztalleszedő fiút.

                                      

***

A parkban csak annyi ideig maradtunk, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy Sophia kilábalt a kómából, és újra formában van. Neilen még biztos, hogy nem lépett túl, de néha színlelni kell, hogy jól vagyunk, és utána tényleg jól is érezzük magunkat. Mint amikor veszünk magunknak egy új edző ruhát,  majd utána megjön a kedvünk hozzá, hogy űzzük az adott sportot.

Nekem azonban eddig még nem sikerült megtalálni azt, amelyiket igazán megérné elkezdeni...

Aztán elnézést kértem a lányoktól, tekintettel arra, hogy egy Faldöngető van az ágyamban odahaza, de nem tudok tovább maradni. Nem volt szükséges magyarázkodnom. Amikor leugrottam a villamosról, és befordultam a sarkon az utcámba, ahol laktam, eszembe jutott, amit Mimi mondott, hogy nem tudná elviselni, ha nem látná Ryant minden nap. Nem volt nehéz dolguk, mert mindketten ugyanabban a városban dolgoztak, és üzleti utakra is csak ritkán mentek. Mimi profi szervező volt, családoknak segített tisztán és rendben tartani a háztartást. Ryan pedig egy nonprofit szervezetet vezetett, amelyen keresztül a szegényebb negyedekben levő iskolák is kaphattak számítógépeket.

Szerettem volna látni Simont minden nap? Természetesen igen - már csak azokért  a kockák miatt is, amelyek a hasán voltak. De a legfontosabb..., hogy igazán megértettük egymást. Még soha senkivel sem illetem össze úgy, mint vele. Talán azért, mert először barátok voltunk. És bár gyakran beszélgettünk, vallom be ezt magamnak felhúzott szemöldökkel, de nagyon ritkán vitatkoztunk. Ez talán azért van, mert ritkábban látjuk egymást, mint a hagyományos párok?

Megráztam a fejem, és elindultam felfelé a lépcsőn a lakásomba. Nem számít, hogy miért működik, a lényeg az, hogy működik. És mindaddig, amíg Simon a hivatásában ennyire felkapott lesz, akkor továbbra is így kell, hogy működjön a távolból. Az az elképzelés, hogy a miénk nem egy szokványos romantikus kapcsolat, egészen a kedvemre való volt. Már az ismeretségünk is nagyon eredetien kezdődött.

Miután egy éjszakát töltöttem Tudjukkivel (értsd: Cory Weinstein), aki gondoskodott róla, hogy az orgazmus messze elkerüljön úgy, hogy eltűnt a föld színéről is, abbahagytam a társkeresést teljesen. O elhagyott, búcsú nélkül, és még azt se mondta, hogy: „Örültem, hogy megismerhettelek”, és eltűnt. Próbáltam visszahozni őt azzal a módszerrel, hogy bevezetem a jól bevált, és kipróbált partnereimet is, de az sem működött. Persze megpróbálkoztam álmaim pasijaival is, amelyeket csak úgy hívtam, hogy a Szentháromság  (Leto, Damon, Clooney), és a saját kezembe vettem a dolgot, de O mégse jött vissza. És végül Simonnak sikerült visszavarázsolnia a konyhám padlóján liszt felhőben, mazsolával és mézzel körülvéve.

És ha már arról beszélünk, hogy mi az ami nem szokványos, Simonnak soha nem volt olyan kapcsolata, mint velem.

Amikor megismertem, ő volt a „Barátság extrákkal” mester. Kész háreme volt.

Abban az időben, mikor barátok lettünk, bevallotta nekem, hogy az összes nő, akivel valaha dolga volt ugyanazt akarta: egy hagyományos kapcsolatot. Ezek után meggyőztem őt, arról hogy nem minden nő akarja ezt, különösen az az egy nem, aki most előtte ál. Azt mondtam neki - az a nő, aki számodra az igazi lesz, nem akar majd semmit változtatni az életeden. Nem erőltetné, hogy ugorj ki a vonatból, hanem beszállna hozzád, és Ő is élvezné az utazást veled.

Magam is voltam egy ideig olyan férfival, aki nagyon ragaszkodott a hagyományos kapcsolathoz. Olyan volt, mint a férjek a Stepfordi feleségekből, és James Brownnak hívták. Nem a Soul keresztapja, csak egy ügyvéd, hogy pontosítsunk.

Ház a külvárosban? Kösz, de nem. Meg voltam elégedve az életemmel, és tetszett az is, amit Simonnal éltem meg, egyszerűen szuper volt.

Például az, hogy hogyan éltünk.

Mialatt nyitottam a lakásom ajtaját, ránéztem Simon ajtajára ugyanazon az emeleten. Amikor otthon volt, a legtöbb időt együtt töltöttük nálam, és szerintem jó volt, hogy mindegyikünknek megvan a saját kis külön kuckója. Felnőtt életem legnagyobb részében mindig volt egy szobatársam.

Ezt a lakást Jillianen keresztül béreltem (olyan kedvező bérleti díjjal, amelyen soha nem tudtam volna bérelni magamnak ilyen szép lakást), és bár nem a sajátom, de otthon éreztem magam benne.

Megosztoztam rajta egy rendkívüli ragadozóval. Bementem a lakásba, és Clive-ot keresve körülnéztem, de sehol nem láttam. Tudtam azonban, hogy valószínűleg hol lehet. Lerúgva a cipőmet csendesen odamentem a hálószobához, és benéztem a félig nyitott ajtón.

Simon a helyén volt az ágy sarkába húzódva, amelyet általában meghagytam neki, még mindig aludt a hosszú út után. A térde között ott feküdt összegömbölyödve Clive. Észrevette, hogy hazajöttem, és rám nézett az egyik szemével.

Majd elkezdett fülelni, nyújtózott egyet és újra összegömbölyödött a kedvenc helyén.

Odasúgtam neki:

- Szia Clive, hogy van az én...

Közbeszólt egy halk, mindazonáltal nagyon szigorú nyávogással.

Utána megajándékozott engem egy olyan nézéssel, hogy megértettem, a fiúknak most pihenésre van szükségük, és ne zavarjak.

Majd pont akkor, Simon hangosan horkantott egyet, és én majdnem elnevettem magam rajta, így kimentem. Clive ott maradt a térde között.

Simon térdei... tökéletes név egy zenekarnak.

Mialatt a fiúk aludtak én kimostam, csináltam pár tervet a szálloda számára, és sütöttem.

A sütés segített az összpontosításban, és a gondolatok rangsorolásában, főleg mikor egy új projekten dolgoztam. Két cukkinis kenyér után ültem a konyhaszigetnél ceruzával a számban és hallottam, hogy valaki kicsoszog.

Simon jött a konyhába az illat után. Mikor megláttam a lazán logó pizsinacijában, széttúrt hajával, és álmos tekintettel, megbabonázva néztem rá, úgy hogy a számból majdnem kiesett a ceruza.

Tudtam, hogyha arccal hozzá simulnék a felsőteste közepéhez, az érzéki férfias bőre öblítőtől illatozna. A szívem (mint mindig) ugrott egyet.

- Cukkinis? - érdeklődött, és beleszagolt a levegőbe. Még félig aludt, de már a kenyeret kereste. Nem csak ő volt ébredező fázisban, hanem valami más is...

- Cukkinis - válaszoltam. A szája mosolyra húzódott.

Semmi sem tudta úgy felvidítani, mint a házi süti. Tényleg nem volt más.

- Kérsz? - kérdeztem tőle.

Határozott tekintettel  odajött hozzám (a sütihez, ami mögöttem volt).

- Ez ugye nem kérdés? -  felemelt, és széthúzta az eredetileg összezárt  lábaimat, hogy  oda férjen  közéjük.

- Mindig.

- Még mindig az evésről beszélünk? - érdeklődtem, mikor a kezével megfogott a csípőmnél fogva, és odahúzott magához, majd bele csókolt a fülembe.

- Teljesen ki vagyok éhezve - mondta olyan hangon, hogy a combjaim maguktól szétnyíltak. - Az evés várhat.

Nyögtem egyet, mert nem tudtam visszatartani.

Egy perc múlva a kötényen kívül nem maradt semmi rajtam. És a kötényt is felhajtotta, hogy szabad legyen az út. Letérdelt, és odahúzott a pult szélére, és a lábaimat a vállára fektette.

- Jézusom, Simon, mi ütött beléd... ó!

Ahogy a szája rám cuppant, és a nyelvével elkezdett felfedező útra indulni, teljesen elhomályosította az agyam. Amikor hirtelen megnyalta a nyelvével már nagyon közel jártam. A másodiknál már majdnem megőrültem.

És a harmadiknál... Ezért vicces az én orgazmusom. Amikor abbahagyom, és nem gondolok rá, hirtelen minden gondolkodás nélkül boldogan visszatér. Hm...

- Ó, Istenem, te... ez... így... oh... mmm! - nyögtem. Ő vonaglott, én remegtem. Ő ki-be mozgott, én  rángatóztam. Ő még mélyebbre hatolt, én... Ó, Istenem. Csapkodtam magam körül.

- Te ma valahogy érzékenyebb vagy, nem igaz? - mormolta, felemelve a fejét, és szándékosan megnyalva az ajkát.

Meghúztam a kezemmel a hajánál fogva, és nem túl finoman toltam vissza a lábam közé.

- Ha most abbahagyod, megöllek ezzel a tojás formájú időmérővel - mondtam, és megragadtam az első dolgot, amit elértem. De gyorsan el is engedtem, mert amikor Simon újra visszatért hozzám, nem tudtam uralkodni elszabadult érzéseimen. Bele nyomtam sarkaimat a hátába, a csípőmet előre toltam, és szégyentelenül közelebb húztam magamhoz, ahol szükségem volt rá. Hosszan végig  nyalta  mindkét combom belsejét, közben kezével végig simítva a fenekemet, és én egész végig tárva-nyitva feküdtem előtte.

- És ki akarná abbahagyni? Azt nem is tudod, hogy amikor távol vagyok tőled, erről szoktam álmodozni? - közben megbökött az orrával, azon a helyen ahol a nyelvének kellett volna lenni.

- Te... te... te álmodni szoktál? - mondtam kifulladva, és ívben befeszítettem a hátam. Már nagyon, nagyon közel voltam.

- Mi másról? - a nyelvét végigfuttatta a forró pontomon, aztán ki-be mozgatta bennem, és végül már csak az ajkaival  körözött  rajta.

Érzékien morgott egyet, és elhúzódott tőlem, majd segítségül hívta az ujjait.

- Erről szoktam álmodozni, meg hogy hogyan sikítasz, miközben elmész, és hogy milyen jó az ízed. Mmm... édes Caroline, ettől mindig beindulok.

Szavai a fejemben kavarogtak. A robbanás közelében megtámaszkodtam a könyökömön, és ködös szemmel figyeltem ezt a csodálatos, hihetetlenül kedves fickót, ahogy szájával újra rácuppant a forró pontomra.

Miközben nyelvével, és az ajkával teljesen fölfalt engem, én hullámzó csípővel a kezére játszottam.

Szemeimmel faltam a látványát. Aztán elakadt a lélegzetem, és hagytam magam elsodródni az orgazmus érzésével, mintha vonat lenne.

Remegve visszaestem a pultra.

Felkelt, és ezalatt folyamatosan simogatott az egyik kezével, míg én folyamatosan remegtem, és a másikkal lehúzta a nadrágját. Végig húzta rajta a tenyerét felfelé és lefelé, aztán belém lökte magát, de csak a végét. Hátradöntötte a fejét, ​​megragadta a csípőm és a testem súlyát kihasználva nyomóerőt alkalmazva, lassan... belém... jött.

Tökéletesen mozdulatlan maradt.

Nekem ez nem akart sikerülni.

Nem ment. Ez nagyon erős volt, ő volt túl erős nekem. Még mindig nem szoktam meg azt az érzést, hogy bennem van, nem lehetett megszokni. Teljesen megtöltött odalent, és ettől megborzongtam, majd elkezdtem ívbe hajolni. De Simon még mindig nem mozdult. Megfeszültek a kezén az izmok, feszült a nyaka is, majd kidüllesztette a mellét. Úgy nézett ki, mint egy megbotránkoztató műalkotás.

Aztán felemelte a fejét, és kinyitotta a szemét. Maximálisan koncentrált, sötét tekintettel, egyetlen cél által vezérelve.

Majd belekezdett.

Szinte teljesen kihúzta magát, majd egy erős lökéssel becsapódott. Keményen. És nem viccelt.

Majdnem kiugrottam a bőrömből.

A szó szoros értelmében véve lovagolt bennem, a testemen és a vénuszdombomon is, aztán odahajolt, hogy belesuttogja a fülembe a legnagyobb marhaságot, amit csak el lehet képzelni, és akkor tetőzött nálam a második orgazmus. Egyszerre mentünk el. Tökéletesen. Keményen. És ez tényleg nem vicc.

Átöleltem azzal a céllal, hogy bent tartsam magamban, ameddig csak tudom. Miközben felemelt a pultról, én próbáltam szorosabban a dereka köré fonni a lábaimat, hogy ne veszítsem el.

Nevetve kiszabadította magát, és ráfektetett a vállára mint egy tűzoltó, majd rácsapott a seggemre.

És a nadrágjával a bokája körül a fejét a fenekemen pihentetve, eltüntette az egész cukkinis kenyeret.

                                       

***

- Csak mindig emlékeztess, hogy ne felejtsek el neked sütni ilyet - viccelődtem tizenöt perccel később, mikor végre megengedte, hogy felöltözzek, és elkezdtem takarítani a konyhában.

- Ez megtörténhet? - nézett rám bűnbánóan. Félt, hogy nem fogok neki sütni többet vagy rosszul volt, mert megette az egészet?

- Kétlem. Mind ketten jól járunk vele.

- Azt mondtam volna? - vigyorgott, miközben kitöltöttem neki a kávét. Majd a kanapé felé irányítottam.

- Miért kell a kanapéra mennem?

- Mivel takarítok, és láb alatt vagy. Ezen kívül, épp most tértél vissza, úgyhogy mindenképpen egy kicsit kényeztetni akarlak.

- De a lényeg, hogy láb alatt vagyok?

- Pontosan. - Fogtam a seprűt, és felsöpörtem néhány mazsolát, ami leesett a földre, mialatt a tésztát készítettem. Clive már gondoskodott arról, hogy eltűnjön, de tudtam, hogy este meg fogom találni az  ágyamban. Szerette őket egyesével elrejteni. Miért? Nem kérdeztem még tőle.

Simon a kanapén pihengetett, és nézte hogyan söprök fel, majd tett néha pár megjegyzést a fenekemre.

Aztán rám nézett kávés csészéjének pereme fölött, és azt mondta:

- Hé, mit rajzoltál előtte? Szombat van, talán nem dolgoztál?

- Egy kicsit.

- Egy kicsit?

- Jillian rám bízott egy jó nagy projektet. Jövő héten megpróbálom megszerezni, és ha megkapom, akkor... Nos,  az óriási lesz.

Féltem még hangosan kimondani. Nem lenne óriási.

- Ez nagyszerű! És miről van szó?

- A szállodáról Sausalitóban. Jillian rám bízta, mert neki most nem lesz ideje rá, mert vár rá az esküvő és a nászút. Úgyhogy munkámban most nagyon komoly dolgok fognak történni. - Befejeztem a söprést és a mazsolákat kidobtam a szemétbe. Fogtam a vázlatfüzetem, és odasétáltam vele a nappaliba. Leültem Simon mellé, és a lábam az ölébe tettem.

- Ez így ígéretesnek hangzik, drágám.

- Amellett, hogy a munkával jól haladok, sokat kell majd túlóráznom. És teljesen túlterhelt leszek.

- Meg tudod csinálni. Büszke vagyok rád.

- Azért várd meg, hogy megkapom-e a projektet. Még semmi sem biztos. De azért szoríthatsz nekem - nevettem. Nekidőltem a párnának és Simon közben masszírozta a lábamat.

- Jó érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Talán a jövő héten ünnepelni fogunk – mondta, és közben a nagy lábujjammal játszott.

- Ha már ünneplésről beszélünk, nem akarsz velem decemberben  Rióba repülni?

- Ooee?

Ismét -  Ooee?

- Szeretem, ha kihagyod a mássalhangzókat - mondta, miközben közelebb ült  és lehajolt hozzám.

- Hangosan mondtam volna ki?

- Így van.

- Oh. Nos, a válasz ooee.

- Ilyen mondatot, még soha senki nem mondott az egész bolygón - nevetett, ujjával végig simította az ösvényt az orromtól az ajkamig.

- Rio? Decemberben? -  halkan mondtam.

- Karácsonykor.

- Ooee?

Míg nevetett, kiszabadítottam magam az öleléséből.

- Ezt el kell magyaráznod.

- Nincs semmi, amit el kell magyarázni. Csak kaptam egy munkát Brazíliában. Karácsonyra munkám van Rióban. És szerettem volna, ha a barátnőm velem tart.

Karácsony Brazíliában. Érezni a meleg, nedves tengeri szellőt. Iszogatni a Caipirinhát ünnepélyes lampionok alatt. Kókusztej. Bikini. Simon.

Sorban második alkalommal karácsonykor távol az otthonomtól?

Gondolataim visszatértek a kamaszkoromba. Volt egy kedvenc nagynéném  és nagybácsim - és kinek nem?

Ők voltak valójában a nagy-nagynéném és nagybátyám, Liz és Lou, ők a családban legendák voltak. Nem voltak gyermekeik, de soha nem tudtam meg, hogy ez szándékos volt-e a részükről vagy a biológia volt a hibás. Nem hoztuk fel soha. De azért olyan életet éltek együtt, amilyenről mindig is álmodtam.

Minden évben utaznak, de úgy isten igazából. Lou bácsi szerzett egy csomó pénzt, ésszerűen jól fektetett be, és amikor hatvanöt évesen  nyugdíjba vonult, elindultak  a nagynénémmel világot látni. San Diegóban volt egy házuk, de az csak bázisnak szolgált. Szerte-széjjel a világon voltak barátaik, és olyan helyeken fordultak meg, mint Madrid, Athén, Róma, Lisszabon, Amsterdam, Caracas és Sao Paulo. Rio de Janeiro. Akkor indultak, amikor akartak és vissza akkor jöttek, amikor visszafújta őket a szél. Karácsonykor nagyon ritkán maradtak velünk, és én minden évben vártam, hogy honnan fogok kapni ajándékokat, és milyen egzotikus helyről lesz rajta bélyeg.

Nem érdekelte őket a rokonság, mikor karácsonykor a világ másik végére mentek? Soha sem gondoltam bele, bár néhány hagyománytisztelő családtag meg szokta jegyezni, hogy egy kicsit fura, és önző tőlük, hogy nem akartak a nagymamával karácsonykor énekeket énekelni, és pulykát enni, mint mindenki más.

Nekem inkább romantikusnak, izgalmasnak és lélegzetelállítónak tűnt.

Néhány évvel ezelőtt mindketten meghaltak három hónap különbséggel. Mikor segítettem a haláluk után átnézni a dolgaikat belefutottam egy útlevélbe. Rongyos volt, elhasználódott, és tele volt pecsételve a világ különböző pontjairól. Olyan városokból is, amelyekről még soha nem is hallottam.

Tavaly voltam Simonnal Salzburgban karácsonykor, és én se éreztem magam ettől furának, vagy önzőnek. Nekem inkább úgy tűnt, hogy ez inkább romantikus, izgalmas és lélegzetelállító. A hagyományostól messze volt, de ki tudja, hogy milyen a hagyomány Simonnal és Caroline-nal?

A fejemben próbáltam kiszámolni, hogy egyáltalán el tudok-e szabadulni  a munkából.

Az ünnepek alatt sok munkánk szokott lenni, de azon a héten, Szenteste és Újév között talán szabaddá tudom tenni magam. Ez a meghívás bár egy kicsit váratlanul jött, de megoldható volt.

Elkezdtem dúdolni a The Girl From Ipanemát, és a szám mosolyra húzódott.

- Ez azt jelenti, hogy benne vagy Rióban? - kérdezte.

- Biztos lehetsz benne, Faldöngető. Megyünk Rióba! - felsikoltottam és rácsimpaszkodtam a lábammal az oldalára. Ránéztem a sármos arcára, és magamhoz húztam, majd megpusziltam. Múlt évben meghívattam magam, de idén ő szerette volna, hogy vele menjek. Átkozottul imádtam ezt a fickót.

Egy ideig csókolóztunk, majd Simon visszaült a kanapé végére, hogy folytassa a lábam masszírozását.

Én meg nekiálltam a terveimnek.

Pár perc múlva SMS-em érkezett. Sóhajtottam egyet, és Simonhoz fordultam.

- Az esküvővel kapcsolatban írtak. El kell menned, hogy tudjanak tőled méretet venni a frakkra. Jillian szerint Benjaminnal kell majd menned. Ez a nő kezd túlzásokba esni.

- Rendben, mint a vőlegénye tanújának jól kell kinéznem - forgatja a szemét. Mikor Benjamin felkérte Simont tanúnak, jó ötletnek tűnt, mivel én meg Jillian egyik koszorús lánya leszek.

- Jól fésült leszel, ettől nem tart senki - nevettem, mert közben megcsikizte a talpam.

- Én inkább Sophia végett aggódom. Ma reggel végre kilábalt a depresszióból, és erre az esküvőre a legcsábítóbb ruhát akarja magára venni, amit csak talál.

- Mm-hmm - morgott egyet, és közben nem hagyta abba a talpam masszírozását.

- Szerintem jól akar kinézni, főleg Neil miatt, ha ő is ott lesz, érted? Ő is jön egyáltalán? Biztos, hogy jönni fog?

- Mm-hmm - válaszolta újra, és összeráncolta a homlokát. Egy pillanatra átadtam magamat az érzésnek, miközben a talpamat masszírozta.

- Hoz magával Neil valakit? - kérdeztem közömbös hangon.

- Caroline - figyelmeztetett.

- Mi van? Az ilyen dolgot jó lenne tudni előre, nem igaz? Az van, ha nekem elmondod, hogy hoz-e magával valakit, nem fogsz véteni semmilyen barátságról szóló íratlan szabály ellen - mondtam, miközben megböktem a nagy lábujjammal a hasát, amitől nevetni kezdet.

- Igen, hoz valakit magával - mondta óvatosan rám nézve. Fújtam egyet.

- Na látod, nem fájt annyira, ugye? - mondtam, és visszahúztam a lábam a kezébe. Ő újra elkezdte a masszázst. Vártam megint egy percet.

- És csinos?

- Ezt nem - mondta, miközben levette a lábamat az öléből, és felállt.

- Mi az?  Én csak azt kérdeztem, hogy csinos-e – mondtam újra, és közben Simon felém fordult.

- Már mondtam, hogy nem beszélhetek neked erről. És te mégis mindig erőlteted...

- Hogy erőltetem? Természetesen meg akarom tudni! A legjobb barátnőmnek összetörték a szívét, mert a legjobb haverod volt olyan ostoba és becsapta őt, és...

- Most mondom utoljára - nem csalta meg! - vakkanott rám.

- A csók is megcsalásnak számít! Hidd el, megcsalta! - feleseltem vele, és odaálltam elé.

- Adott egy puszit az exének, csak egyszer fordult elő. És bevallotta Sophiának, amit nem kellett volna! Elhallgathatta volna előle, de bevallotta neki!

- És ezért kitüntetést érdemel? Mert bevallotta, miután megcsalta őt? - kiabáltam.

Amikor azt mondtam, hogy ritkán vitatkozunk Simonnal, az igazat mondtam. Azonban ez...

Tehát ez az egész történet. Mikor Neil egykori barátnője a városba érkezett, és csókkal zárult a vacsora, Neil beszámolt róla Sophiának, és ő szakított vele. Azóta nem volt hajlandó beszélni vele, se e-mail se SMS formában, egyszerűen nem volt hajlandó vele semmilyen formában kommunikálni. Az e-maileket és a szöveges üzeneteket azonnal törölte.

Nem akarta, hogy bármit is mondjon neki, ami megmagyarázná, mert nem volt mit megmagyarázni.

Nos, most az a gond - a fiúk egyetértettek abban, hogy amit Neil tett, akárhogy is, nem volt rendjén, ez nem elég indok a szakításra. Mi lányok meg abban értünk egyet, hogy a csókolózás hűtlenségnek számít. Tehát hűtlenség volt, még ha nem is feküdtek le. Sophiának minden joga megvolt szakítani Neillel és Neilnek, mivel ő volt a hűtlen, nem volt beleszólása.

Ezek voltak tehát az érvek.

Meg Mimi, és  Ryan is ezen vitatkoztak. Mindenkinek megvolt a maga véleménye. Mi Simonnal se voltunk egy véleményen, amint feljött a téma, minden alkalommal veszekedtünk.

Ez nagyon kényes téma volt köztünk.

Mi az, és mi nem számit hűtlenségnek? Hol van a határ, amelyen átlépve nem fordulhatsz vissza? Változó egyes kapcsolatokban, vagy mindenhol ugyanannak számít?

- Nem kell kitüntetni. Nem úgy értettem, és ezt te is tudod.

- Az ilyen dolgok nem történnek meg csak úgy, Simon. Neil választotta ...

- Egy csók! És mindennek vége? És mi a helyzet Sophiával? Végtére is, a kölyök még esélyt sem kapott, hogy megmagyarázza. Azonnal...

- Nincs mit megmagyarázni! Nem érted? - kiáltottam, és eldobtam a vázlatfüzetem a szoba másik felébe.

Csend.

- Erről nem szeretnék tovább vitázni - motyogta, miközben odament a füzethez és felvette. Mikor visszajött hozzám,  megfogta a kezemet.

- Éppen ezért nem akartam veled az elejétől kezdve erről beszélni. Itt nem létezik jó vagy rossz - gyorsan oda rakta a mutató ujját a számra, így nem tudtam vitatkozni.

- Ez nálunk valami szürke zóna. De főleg azért, mert nekünk ezen nem éri meg vitatkozni, oké? - Egy sóhaj kíséretében, megengedtem, hogy odahúzzon a mellkasára. Belenyomtam az arcom a mellkasa közepére, és ruhájának öblítő illata megnyugtatóan hatott rám.

- Persze.

Szorosan megölelt.

- Szeretlek - mondta a hajamba.

- Én is szeretlek.

Néha nehéz a másik félnek lenni.

---

[1]  Palace of Fine Arts - Művészetek Palotája