Alice Clayton - Faldöngető 2.

3.  Fejezet

Fordította: Ofélia

- Sárgadinnye.

- Pitypang.

- Pitypang! Akkor inkább tök, mint pitypang, de ez nem számít, mert ez egy dinnye.

- Ha úgy gondolod, hogy ez egy dinnye, akkor vizsgáltasd meg a szemed, mert ez egyértelműen...

- Mimi, mit gondolsz? Ez egy dinnye?

- Légyszíves, Mimi, nézd meg és mondd el, hogy lehet az egy dinnye?

- Kanári - mondta Mimi egy pohár pezsgővel a kezében.

- Mi  van? - csodálkoztam, és ránéztem Jillianre.

Itt álltunk a Neumann Marcus menyasszonyi ruhaszalonban. Várjunk, visszaszívom. Csak én álltam az esküvői szalonban, és egy szál fehérneműben, míg Jillian és Mimi két hatalmas kárpitozott széken ültek és kortyolgatták a pezsgőiket.

- A ruhák ugyanolyan kanárisárga színűek, mint a sajtos kréker csomagolása, és azt kell mondanom, hogy jól illik az arcszínedhez - mondta Mimi, és újra teletöltötte a pezsgőspoharát, majd megitta az egészet. - Mindketten befoghatnátok végre. Elég unalmas hallgatni, ahogyan két tervező vitatkozik a koszorúslányok ruháinak árnyalatán.

Jilliannel egymást néztünk a tükörben, és mindketten felhúztuk a szemöldökünket.

- Rendben, ez egy kanári. Akkor most kérlek felpróbálnád? - mondta a főnököm és a kezembe nyomott egy ruhát.

Felvettem, és amikor megfordultam, hogy felhúzzam hátul a cipzárt, tisztán hallottam, ahogy morog magában "sárgadinnye".

Annyiban hagytam.

A tükör felé fordultam, és megnéztem magam benne. Be kellett vallanom, hogy tényleg jól állt a kanári sárga.

Egy rakott harangszoknya, mély kivágás, ujjatlan, és vékony pántos. Ha esetleg még le lennék barnulva, még jobb lenne.

Több, mint jó lenne. A tükör előtt forogtam és csodáltam  magam, aztán az egyik fordulat közben megálltam, mert láttam, hogy Mimi, elindul még egy pezsgős üvegért.

- Jillian, állítsd le, már elég volt neki! - szóltam. Mimi kisebb volt, mint maga a pezsgős üveg, és több mint két pohár után már a  pici seggére esett.

- Nem vagy vicces, Caroline - morogta, miközben Jillian kivette az utolsó italt a kezéből.

A főnököm győzedelmesen rám nézett, és odajött mögém a tükörhöz.

- Nagyon szép - suttogta, közben elsimította a szoknyám.

- Még egyszer köszönöm, hogy a koszorúslányod lehetek - mondtam, miközben  a tükörben találkozott a tekintetünk.

Egymásra mosolyogtunk. Aztán Mimi hányás hangját imitálta, és ettől elnevettük magunkat.

- Jézusom, ti olyan cuki-mukik vagytok, hogy hányom kell.

- Nos, készen vagyunk. Vedd le a ruhát, és szerezzünk Miminek valami harapnivalót - mondta Jillian.

Mimi ujjongott. Gyorsan elhagytuk a szalont, és rohantunk, hogy foglaljunk magunknak egy asztalt a kedvenc éttermünkbe North Beachen.

Miután letelepedtünk és elkezdtük az előételt, amely azt a célt szolgálta, hogy segítsen Miminek felszívni a pezsgőt, szó esett Jillian nászútjáról.

- Várj, hogy esett a választás Franciaországra? Azt hittem Olaszországba mentek? - csodálkoztam, miközben megvajaztam egy szelet kenyeret.

- Nos, beszéltünk Benjaminnal és arra jutottunk, egy igazi nyaralásban már régen volt részünk, mert mostanság csak hétvégi kiruccanásra tudtunk elmenni vidékre. Úgy gondoltuk, hogy ezt az utat egy kicsit hosszabbra vesszük.

- Hú, ez tehát a nászút! Olaszország és Franciaország... fantasztikus - mondtam csodálkozva.

- És Svájc. Svájccal is kiegészült - tette hozzá Jillian bűntudatos arccal.

Mimi álmodozva sóhajtott egyet, és a szívéhez tett egy bagettet.

- Ez így mesésen hangzik - európai nászút! Alig várom, hogy tervezzük a miénket. Ryan megígérte nekem, hogy oda fogunk menni ahová akarom, csak vigyek  magammal jó sok bikinit, hogy tudjon  nézegetni  bennük. És lehámozni rólam - kuncogott és hirtelen egy hangosat csuklott. A pezsgő még mindig nem szívódott fel.

- Várj, várj, várj... mentek Svájcba? - meglepődve kérdeztem. - Tervezel még valamit, amiről tudnom kell?

- Nos, eredetileg az irodámban szerettem volna erről beszélni, de...

- Istenem, mi folyik itt? - kiáltottam.

- Igazából még nem tudjuk, hogy mikor térünk vissza - mondta könnyedén.

- Egyszerűen csak utazni, és utazni szeretnénk, és ez rá a tökéletes alkalom.

Megszédültem, és meg kellett kapaszkodnom a székembe.

- Meddig lesztek távol?

- Elég hosszú ideig ahhoz, hogy feltétlenül kelljen melléd egy gyakornok. 

- Várj, várj. Gyakornok? Most komolyan, Jillian, meddig leszel távol? - kérdeztem újra és a fejemben ott forgott az összes projekt a naptáramból, nem beszélve a Claremont Hotelról, ha szerencsések leszünk és megkapjuk.

- Majd megbeszéljük az irodában, nem igaz? Már úgyis hozzák - intett a pincér felé, aki a vacsoránkat hozta.

Miközben letették elénk a rendelésünket, ránéztünk egymásra a főnökömmel.

- Majd megbeszéljük az irodában - ismételte. - Minden rendben lesz, ígérem.

Ez egy elég csendes vacsora volt. Kivéve Mimi csuklását.

***

Sms Simon és Caroline között:

Hé, bébi, van időd ma egy ebédre?

Bár lenne. De ma nagyon sok munkám van.

Akkor megállok nálad. És hozom a botom is.

A te botodat imádom, de most éppen el vagyok temetve egy csomó színes ceruza alá.

Hmm, és mit szólsz a vacsihoz?

Elutasítva, GhostRider,

munka után Sausalitóba kell mennem.

Szálloda miatt? És rajtam próbálod a Top Gun-ból való idézeteket?

Ja, ma este alkalmam nyílik rá, hogy jól megtudjam nézni magamnak.

És igen, a Top Gun-ból idézek neked.

Szeretnél velem ott találkozni?

Akkor elugorhatunk vacsorázni.

És aztán ráugorhatná...

Drágám.

Bocsánat. OK, küldd el nekem a címét, és ott találkozunk. V 7?

Szuper.

A francba, Simon, most csak az ugrálásra tudok gondolni.

És visszatértünk. Akkor V 7.

Körbesétáltam az épületet, és megvizsgáltam minden oldaláról, majd meghatároztam, hogy milyen a rálátás, és hogyan esik rá a késő délutáni fény. Elképzeltem olyan helyekre ablakot, ahol nem volt, falakat, amelyeket mozgatni lehetne, hogy jobban ki tudjuk használni a környező tájat, még a virágágyásokat is, amelyeket helyre kellene állítani, hogy modern megjelenést és még több természetes jelleget adjanak az épületnek.

Ez a projekt kezdett igazán csábító lenni.

Az álmodozásból egy Range Rover dudája ébresztett fel. Csak álltam a járdán a szálloda előtt, és amikor megfordultam, láttam hogy Simon az. Mivel még nem fejeztem be, felemeltem a mutató ujjam, ezzel jelezve, hogy szükségem van még egy percre. Leparkolt, és elindult felém.

- Tehát ez az? - kérdezte, miközben átölelt, és együtt  néztük az épületet.

- Igen, ez az. Mit gondolsz?

- Azt hiszem, hogy a barátnőm ezzel a projekttel valakit jól seggbe fog rúgni - mondta  miközben az álla a fejemen pihent.

- Szép hely, mi?

- Hogy Sausalito? Ja, nem rossz.

- Viccelsz? Nézd meg, hogy milyen a kilátás! - mutattam az egész öbölre, és a város felé.

San Francisco vibrált előttünk alkonyatkor, a hídon oda-vissza autók mentek. Coit Tower. Transamerica Pyramid felhőkarcoló. Gyönyörű látvány.

Aztán fordultam száznyolcvan fokot és ismét ránéztem Sausalitóra. Ez nem csak egy hely volt, ahonnan szép kilátás nyílik San Franciscóra. Az egész hegyoldalban villák ragyogtak, pont bekapcsolták a közvilágítás, a kikötőben vitorlások horgonyoztak, a tengerpart mentén emberek sétáltak vacsorázni, vagy éppen haza.

- Nem messze innen van egy étterem. Gyalog megyünk - mondtam, és tereltem a főút felé.

Simon összekulcsolta az ujjait az enyémmel, és séta közben elkezdtünk beszélgetni. A szálloda felújításáról a közelgő esküvőről, és a következő útjáról. Két nap múlva újra utaznia kellett, ezúttal Dél-Afrikába.

Azt kell majd fényképeznie, hogyan szoktak hajóról fehér cápákat etetni. Már csak a gondolatától is megborzongtam. Brrr.

- Jillian ma említette, hogy Olaszországon kívül Franciaországba, és Svájcba is mennek. Úgy tűnik, hogy egy jó darabig távol lesznek - mondtam Simonnak, miközben elindultunk a móló felé, amely végén ott  állt az étterem.

- Tényleg? Annál jobb nekik. Benjamin mindig vágyott egy jó nagy utazásra.

- Jillian is, de neki van egy menő cége. Nem hagyhatja csak így itt. Kivéve, ha van egy Szuper Caroline-ja, aki gondoskodik róla - nevettem, és befeszítettem, így megmutatva izmaimat a karomon. Megcsodálta, majd megszorította.

- Meglep azonban, hogy nincs semmi tervük.

- Azt hiszem, hogy csak barangolni akarnak.

- Ja, persze. Kivéve, hogy cél nélkül barangolni nem vall Jillianre.

Simon megvonta a vállát.

- Ez a nászútjuk, édesem. Ezen kívül, megengedhetik maguknak.

- Igen, tudom, hogy Benjamin jól felszerelt - mondtam,  és kiérdemeltem egy seggre pacsit. Simon elnézte, hogy Benjamin az én plátói szerelmem, de mindig eszembe juttatta, hogy kinek a felszerelésével foglalkozzak. 

- Én csak….. egy kicsit ideges vagyok. Ez nagy felelősség.

- És beszéltetek már róla Jilliannel?

- Amióta jött ez a szállodai projekt, még nem. Nagyon elfoglalt az esküvő és minden miatt, alig találkozunk mostanában.

- Biztos vagyok benne, hogy tudja, mit csinál.  Ha nem hinne benne, hogy meg tudod csinálni, nem menne sehová.

- Azt már ő is mondta - most tudatosult bennem mennyi mindent kell majd magamra vállalnom.

- Azt is mondta, hogy szerez mellém egy gyakornokot, hogy segítsen.

- Szép! Ez nem is rossz kezdet! - mondta, és elkezdett dúdolni egy dallamot a Jefferson sorozatból.

- Persze. Vezető tervező a cégnél, és az Isten tudja meddig vándorol valahol Európában, én meg örüljek, mert a másoló mellett van egy zöldfülű építészem - mondtam dühösen, miközben odaértünk az étterem bejáratához. Hirtelen kinyújtotta a kezét és megállított.

- Hé, meg tudod csinálni. Ne aggódj - nyugtatott, miközben ujjaival az állam alá nyúlt, hogy a szemébe tudjak nézni. Mialatt zafír szemeivel alkalmazta rajtam a voodoot, az aggodalmam olyan gyorsan elillant, ahogy jött.

- Talán igazad van - sóhajtottam, és hagytam, hogy kinyissa az ajtót, és a kezével a hátamon bevezessen.

- Persze, hogy  igazam van - ugratott engem.

Amint leültünk, elővettem naptáram.

- Oké, akkor két nappal az esküvő előtt fogsz visszajönni, igaz? A lényeg, hogy legyen időd pihenni a nagy eseményre.

- Ne aggódj, visszajövök időben.

- De  nagyon szoros lesz, ugye?

- Nem tudom, mit gondoltam, amikor elvállaltam ezt a munkát. De biztos, hogy időben visszaérek. Majd akkor ráérek aludni, ha már az esküvői fogadalmakat fogják mondani egymásnak, nem igaz? Ehhez nincs szükségük rám - viccelődött.

Megfordítottam a kezét az asztalon tenyérrel felfelé, és az egyik ujjammal végigsimítottam rajta.  A tekintete sötétre váltott.

- A szertartás alatt nem aludhatsz, szerelmem. Ezen kívül, veled szemben egy koszorúslány fog állni  és csak malacságokra fog gondolni.

- Malacságokra.

- Naná. Nem tudom, nem tudom, hogy fogom magam visszafogni. Te, és a frakk? Meg fogok őrülni - doromboltam, miközben felemeltem a kezét, és megcsókoltam az ujjait.

Mivel a pincér pont felénk jött, hogy felvegye az ital rendelésünket, elengedtem Simon kezét, és halkan odasúgtam:

- Később.

Miközben Simon tanulmányozta a borlapot, én San Franciscót néztem a széles ablakon át. A nap már lement, és a város fényei tükröződtek a víz felszínén. Mosolyogtam, amikor tudatosult bennem, hogy milyen szerencsésnek mondhatom magam, hogy a kedvenc városomat az otthonomnak mondhatom.