Sarah Brianne - Made Men 3. - Chloe

27. fejezet

Annak a lánynak két dolog közül az egyiket meg kell találnia: egy aranyos anyuci pici fiát vagy Istent

Fordította: Keiko

Chloe látta, ahogy Elle szája „sok szerencsét” tátog felé, mikor Nero elhajtott a nagy, fehér háza elől.

Kelleni fog.

Beosonva a házba furcsán érezte magát, amiért nem egyenesen a szobájába megy. Azt tanulta, hogy egész nap ott kell maradnia. Ott biztonságosabb. Az egyetlen alkalom, mikor kijött, ha a szülei megkövetelték a jelenlétét.

Próbálva megtalálni a házvezetőnőjüket, Lanát, remélte, hogy mindenki más előtt lel rá.

Lanát akkor vették fel, mikor az apja lett a polgármester, és őszintén, ő volt a legjobb dolog, ami ebből származott. Határozottan inkább volt ő az anyja, mint a sajátja valaha, és Chloe bármit rá mert bízni. Lana az első naptól kezdve törődött vele, felfogva, hogy a szülei nem fogják ezt megtenni.

Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőle, mikor megtalálta. Megbizonyosodott róla, hogy halkan beszéljen, ahogy ezt mondta: – Lana, szükségem van a segítségedre.

– Mi baj? – suttogta Lana aggodalommal az arcán.

– Kivágták a kerekemet az iskolánál, és mikor fuvart ajánlottak, nemleges választ nem fogadtak el. Azt mondták túl veszélyes lenne úgy vezetni, hogy mind a négy gumim lapos. Nem akartam, hogy azt gondolják…

– Oké. – Lana megértően bólintott. – Azt fogom mondani nekik, hogy a férjem vitte el a kocsit, hogy megszereljék. El tudlak vinni és hozni addig.

Megkönnyebbülés árasztotta el Chloét. – Köszönöm.

– Tudod ki tette?

Fejét rázva elmondhatta, hogy Lana egy pillanatra sem hitt neki, de nem tehetett semmit. Lana kérdezgetett róla a szüleinél az elején, és azt mondták neki, ha tovább kérdezősködik könnyedén találnak mást a helyére. Ezért Lana csukva tartva a száját maradt és rájött, hogy legalább Chloénak segíthet valamiképp.

– Oké, menj fel. Viszek fel neked vacsorát később.

– Köszönöm – mondta neki Chloe, mielőtt gyorsan a szobája felé vette az irányt. Hála, sikerült anélkül, hogy látta volna a szüleit.

Miután az ágyra tette a táskáját, gyorsan a szobájához tartozó fürdőbe ment, hogy könnyítsen magán, mivel egész nap visszatartotta. Elle és ő nem használták az iskolai mosdókat, mióta barátok lettek. A lányok mosdója nem volt bekamerázva, így annak esélye, hogy élve jöjjenek ki karcsú volt, ha valaha találkoznak Cassandrával, vagy annak egyik barátnőjével. Ha úgy van, összepisilni magad jobb lehetőségnek bizonyult.

Mikor kint volt a fürdőből, helyet foglalt az ágyán és körbenézett üres, fehér szobájában. Az ágy és az éjjeliszekrény voltak az egyetlen bútorok jelenleg; semmi másra nem volt szüksége, mivel volt egy hatalmas gardróbja a ruháinak és a fürdőszobájában tartotta a sminkes és egyéb csajos cuccait.

Chloét sohasem érdekelte, hogy kidíszítse a szobáját, mert ez a ház nem otthon volt, és az apja eltört mindent, ami valaha is fontos volt neki. Számára ez csak négy fal volt és egy hely, ahol álomra hajthatta este a fejét.

Fehéren tartva a falakat könnyebb volt a rémálmait végigjátszani, mintha egy tévé képernyőt nézett volna, majd behunynia a szemét és főszerepet játszani a műsorban.

Tudom, hogy tudsz beszélni, Chloe.

Amo hangja lépett be a fejébe és ez megdermesztette. Korábban is hallott egy hangot a fejében, de nem ezt.

Rinnng.

Telefonja csörgése ugrásra késztette, halálra rémítve őt. Megszabadulva Amo hangjától, fevette a telefont és látta, Elle az.

– Hé.

Elle nem zavartatta magát a köszönéssel. – Elmondtad az apádnak?

– Nem. Nincs értelme. Lanának szóltam, és azt mondta majd a férje gondoskodik róla.

– Az jó.

Chloe szünetet tartott, nem akarta elmondani Elle-nek, hogy ez azt jelenti, hogy a lánynak ismét busszal kell járnia addig, míg a kocsiját meg nem javítják. – Lana fog addig iskolába fuvarozni, míg vissza nem kapom a kocsim, szóval…

Elle tudta, mire akar kilyukadni. – Nem gáz. Nero azt mondta, holnap reggel elvisz, és még mindig ott van nekem a busz.

– Oh, tényleg? – Chloe mosolygott barátnője új pasijelöltén gondolkodva. Megmondhatta, hogy meglehetősen hamar közel kerültek egymáshoz abból, hogy minden alkalmat megragadott, hogy a lány kezét fogja.

Most az egyszer Elle védelmet élvezett, így Chloe határozottan drukkolt érte, bár a barátai kényelmetlenül érintették. Ez olyasmi volt, amit meg kellett szoknia, ha úgy tervezték, hogy túlélik a félévet.

– Mondd el, milyen volt a hazaút.

– Jó.

Hmm. – Csak jó?

– Igen. Jó volt, Chloe.

Leesett az álla. – Megcsókolt, ugye?

Mikor a vonal csendben maradt, tudta, hogy igaza van.

– Oh, totálisan megtette! Mondd csak, milyen volt az első csókod?

– Hát, gyakorlatilag nem az első volt.

Mi?! – Oh, istenem, micsoda?

Elle úgy tűnt, nem akarja neki a következőket elmondani. – Már korábban megcsókol rajzon, a szertárban.

Tudtam, hogy gyorsan közelebb kerültek egymáshoz.

– Ez rohadtul édes.

– Igen, igen, igen – replikázta Elle. – Figyelj, Chloe, ha előttem érsz a suliba nem tudok segíteni neked.

Jobban tetszett neki a másik téma, nem akart arra gondolni, hogy lehet egyedül kell az első órájára mennie. – Tudom. Ki tudok találni valamit, azt hiszem. Ott leszek a pontos időben, amikor szoktunk.

– Rendben. Próbálok ott lenni időben, de tudjuk, hogy Nero gyakorlatilag minden reggel késik.

– Tudom. – Remélte a hangja erősebbnek hallatszódik, mint amilyen volt.

A csend a vonalban mutatta, hogy nem.

– Holnap találkozunk.

– Szia. – Chloe letette a telefont tudva, hogy a barátnőjének nem csak, hogy dolgoznia kell menni, de nem tudna elköszönni.

Az éjszaka azzal telt, hogy minden tőle telhetőt próbált megtenni annak érdekében, hogy lefoglalja magát a rengeteg házi feladattal. Az egyetlen szünet, amit tartott akkor volt, mikor Lana felvitte neki a vacsorát a szobájába, de miután befejezte az evést, visszatért az iskolai teendőihez.

Mikor később jelzett a telefonja, Elle-től érkezett sms-e.

Amo ott lesz az iskolánál, mielőtt beérnél. Maradj vele, míg odaérek, oké?

Rohadtul nem! Örült, hogy a barátnője törődött vele, de az lett volna az utolsó dolog, amit akart, hogy a szörnynek több lehetősége legyen órára kísérni őt.

Gyorsan visszaírt Elle-nek. Kérlek, ne, Elle. Megleszek.

A körmeit rágva várta aggodalmasan a válaszát. Végül mikor a telefonja újra jelzett, elolvasta az üzenet. Úgy néz ki Cassandra holnap visszajön. A parkolóhelyednél találkoztok Amóval, rendben? Tudod, hogy ez a legjobb.

Francba! Utálta, mikor Elle-nek igaza van.

Sajnálkozva pötyögte be a válaszát és küldte el.

UHH, Rendben!!

Visszazuhanva az ágyra minden tőle telhetőt megtett, hogy ne gondoljon a holnapra. Lassan kezdett sodródni…

Azt hitted nem fogok ténylegesen melletted ülni, igaz?

Chloe szemei kipattantak, arra számítva, hogy a szörnyeteget fogja látni, de senki nem volt ott.

Megborzongva emlékezett vissza rá, milyen közel volt a karja ahhoz, hogy megérintse óra alatt…

Megrázta a fejét, próbálva a gondolatát távol tartani magától.

Túlságosan félte lehunyni a szemét, a mennyezetre bámult, ahol egy pár fekete szempár villant fel előtte. Először tudta, hogy Amóé, mert valahogy szikrázott. Feketék voltak, de nem annyira, hogy a személynek ne lenne lelke.

Majd a szempár abnormálisan nagyra nőve kezdett sötétebbé válni. Ezen szemek mögött nem volt lélek. Csak a gonosz élt ilyen mélységben.

Képtelen volt egyetlen pillanattal is tovább bámulni a gonosz szemekbe, csak egy másodpercre hunyta le a szemét, mielőtt kezek suttogása ragadta meg a csuklóit.

Küzdve, hogy ismét kinyissa a szemét, nem volt sok ideje, míg…

Maradj nyugton, kicsi lány, suttogta neki, vagy jobban fog fájni.

Túl késő volt; az ördög eljött érte.

* * *

Következő reggel korán érve be az iskolába Amo nem számított arra, hogy Chloe autója még mindig ott lesz. Azt hitte, hogy az apja azonnal gondoskodik róla, nem akarva a BMW-t a parkolóban hagyni.

Kimerülve, a szemét dörzsölve dőlt a motorháztetőnek. Kibaszottul fáradt vagyok.

Tegnap teljesen kikészült azoktól nevetséges csajoktól. Az egyik különösen a bőre alá fészkelte magát. Ezért úgy döntött, hogy felhívja Christát, egy állami sulis lányt, hogy megnyugtassa az idegeit. És elfeledteti velem azt a kibaszott totál zakkant Chloét.

Fölösleges mondani, nem igazán működött. Épp, mikor majdnem elfelejtette, Nero hívta fel, megzavarva a mókát, hogy megmondja neki, korán reggel legyen ott a sulinál, hogy felvigyázzon Chloéra.

Az ellenszenv számtalan különböző formája tört fel benne, és Amo nem tehetett róla, de úgy gondolta szerencsétlenségére ő kapta a meló legszarabb részét. Nero úgy tűnt, hogy a kibaszott hőst játssza Elle-lel és annak a valószínűsége, hogy attól ki fog feküdni, elég magas. Amónak másfelől meg kellett birkóznia a lány legjobb barátjával, akinek láthatólag túl sok problémája volt ahhoz, hogy egy kézen meg tudja számolni, csak hogy Nero bedughassa a kezét Elle bugyijába.

Francba, az a köcsög engem tett meg az átkozott bébiszitternek, ugye?

Nos, tudni akarta, hogy Vincentet mi a pokolért nem jelölték. Imádta a csajokat lesni, és minél sérültebb volt, annál jobb volt.

Nem tetszett neki, ahogy Chloe miatt érzett. Úgy érezte, nem tett semmi mást, csak rá gondolt, mióta pár nappal korábban egészségügyin megbámulta. Az egyetlen ok, amiért ránézett, mert Nero átment az ebédlőasztalukhoz, és Amo próbálta kitalálni, hogy elsősorban miért lépett oda hozzájuk.

Az első pillantás után újra és újra visszatért hozzá anélkül, hogy felfogta volna. Soha, egyetlen lány sem ébresztett benne ilyen erős érzéseket, akár jók, akár rosszak voltak. Akármi volt is ez, nem fogja kitalálni.

Annak a lánynak két dolog közül az egyiket meg kell találnia: egy aranyos anyuci pici fiát, vagy Istent. Egy Made Man lett volna az utolsó dolog, amire szüksége van.

Észrevéve, hogy Chloe idegesen közelít felé, hitte, hogy a lány azt hiszi, ő a megtestesült gonosz. Úgy tűnt azon van, hogy letépje a bőrt a kezéről. Rájött, hogy az egyetlen dolog, ami ezen a lányon segíthet, az… az Apa, a Fiú és a Szentlélek.