Sarah Brianne - Made Men 4. - Lucca

5. fejezet

Ez háborúval végződik

Fordította: Keiko

– El tudnád mondani mi a faszért szállítottak el minket a családommal tegnap az otthonomból?! – csattant Dante abban a pillanatban, amint Lucca leült a kaszinóhotelbeli irodájában.

Lucca meggyújtotta a cigarettája végét, kétségbeesetten szüksége volt rá ehhez a beszélgetéshez, amit az apjával készült folytatni.

– Már nem biztonságos.

– Mit értesz az alatt, hogy nem biztonságos? Az otthonom mindig is az volt.

Pontosan ezért van rá szükségem. Habár a részleteket még nem oszthatta meg Dantéval.

– Mikor a veszély elmúlt, te, Maria és Leo visszajöhettek.

Dante az asztalára csapott. – Az Isten szerelmére, Lucca! Veszély? Miféle kibaszott veszély?!

Lepöccintve a hamut a hamutartóba úgy gondolta, most elárul valamit. – Elkaptam a Lucianók egyik emberét.

– Bassza meg. – Felemelve az italos poharát, kiürítette annak tartalmát, pontosan tudva, Lucca kiről beszél.

A Lucianók egy másik család volt, akik Kansas City egy kis részét birtokolták, és hét hónappal ezelőttig a két család békében volt. Mostanában a kaszinó egyik tetőtéri lakása támadás áldozata lett, mikor Luciano egyik embere betört. Szerencsére nem járt sikerrel Lucca nővérének, Mariának célbavételével.

Nem tudták bemocskolni a Luciano nevet bizonyíték nélküli vádaskodással.

– Mint a kisfőnököd azt mondom, minél kevesebbet tudsz, annál jobb. A tetőtéri lakások most a legbiztonságosabbak mindenki számára. Maradjatok itt, míg vége.

Halántékát dörzsölve Dante végre egyetértéssel bólintott. – Tud bárki is erről a családból?

– Ketten. Sal – Lucca beleszívott a cigibe, tudta, hogy az apja nem lepődik meg Sal neve hallatán, de a következőn meg fog – és Drago.

Apja jeges kék szeme felé villant. – A szentségit, Lucca, elveszed őt tőlem, ugye?

– Igen – azt a komoly választ adta, amit az apja nem akart hallani. – Az összes többi embered itt lesz, hogy megvédjen téged, Mariát és Leót. Csak őt kérem. Szükségem van a segítségére és a védelmére máshol.

Látta, hogy az apja fontolgatja, engedje-e a legképzett és leghalálosabb emberét Luccához csatlakozni. Danténak, mint a főnöknek, és Luccának, mint a kisfőnöknek állandóan tartaniuk kellett maguk mellett embereket; embereket, akiknek parancsoltak és akiktől olyan dolgokat kértek, amiket ők maguk nem tudtak teljesíteni.

Lucca jobb keze Sal volt. Nem csak ő volt a legjobb barátja, aki mintha bátyja lett volna, de másban is volt képzett. Luccának sosem volt szüksége védelemre, már önmagában is épp eléggé halálos volt. Amire szüksége volt, az az információ, és Sal olyan aggyal volt megáldva, mint senki más a Caruso családban. Rendkívül intelligens egyén volt, aki egy perc alatt képes volt bármelyik számítógépet feltörni. Hogy egyszerűsítsük, Sal pótolhatatlan volt. Ám Drago valami teljesen más.

Dante volt a legfontosabb célpont a családfán. Neki nem emberre volt szüksége, hanem egy tankra. Egy tankra, ami szemrebbenés nélkül visel el számos golyót és még mindig képes előre haladni, hogy megölje azt, aki az útjába állt. Drago képzett gyilkos volt a leghalálosabb fajtából. Abból a fajtából, akinek nincs gyengesége. Abból, aki nem üdvözli a halált, mert… ő maga a Halál.

Lucca valahol e két ember között állt, megvoltak a képességei és a tudása, de a szadista, kifordult, tébolyult elméje tette őt a legrosszabbá mind közül. Azzal, hogy ő parancsol nekik, nem lesz semmi, se senki, aki az útjába áll. Ők hárman elpusztíthatnák egész Kansas City-t, ha ezt óhajtotta volna.

Dante még egyet bólintott, beleegyezve, hogy átengedi jobbkezét, míg a munka el nincs végezve.

Nem számított sokat, hogy az apja beleegyezik-e vagy sem. Drago csak és kizárólag az ő parancsnoksága alatt lesz. És Lucca bármit megtett volna, hogy ez így legyen. Még akkor is, ha golyót kellett volna röpítenie a saját apja koponyájába, megtette volna… hogy megvédje Őt.

Eloltva a cigijét a hamutartóban felállt, hogy távozzon.

– Ez háborúval végződik, nem igaz?

Lucca hangja jéghideg lett, ahogy hátranézett a válla felett. – A háború már évekkel ezelőtt elkezdődött; csak még nem jöttünk rá.

* * *

– Hol van? – kérdezte Lucca abban a pillanatban, hogy Drago belépett a nappaliba.

– Még mindig a szobájában.

Megdöbbenve bámult rá. – Nem jött ki?

Drago megrázta a fejét. – Nem. Csak a falat bámulja.

Lucca dühösen az irodájába ment és bezárkózott.

Bassza meg! Rácsapott az asztalára, mielőtt haragosan a földre söpört mindent róla. Olyan kedves próbált hozzá lenni, amennyire csak tudott, hagyta, hogy magától jöjjön ki, ha már megnyugodott, de két napja ki se tette a lábát. Egyedül az első nap reggelén jött ki a szobából.

Azt akarta, hogy kényelmesen érezze itt magát, hogy jól érezze magát vele, de Chloe ezt megnehezíti.

Kopogás hallatszódott az ajtón.

– Gyere be.

– Minden rendben? – kérdezte Drago kinyitva az ajtót.

Bólintott, és majdnem engedte, hogy a férfi becsukja az ajtót, mikor megállította.

– Valamit meg kell tenned.

Elfoglalva a teljes, kétajtós keretet, Drago várt a parancsra.

– Mondd meg neki, ha vacsorázni akar, akkor le kell jönnie. – Egy rövid pillanatra szünetet tartott, úgy döntött, folytatja. – Mondd meg neki, ha újra enni akar, ki kell jönnie abból a kibaszott szobából.

Drago bólintott, mielőtt távozott és becsukta maga mögött az ajtót.

Az elmúlt két napban úgy tűnt, Lucca elfelejtette, hogy nem fog finomkodni vele, mint a kis barátai tették. Kedvesnek lenni nekem amúgy sem működött sohasem.