6. fejezet
A chicken nuggets nem vár senkire
Fordította: Dia
A hétfő, szerda és péntek voltak a lányok hosszú napjai, két órájuk volt
reggel és egy délután, ezért volt idejük ebédelni a kettő között. Legtöbbször az
étkezdébe mentek a szünetben, ahol volt pár választásuk, vagy a kevés gyorsétterem
egyikébe az iskola mini ételudvarába – Adalyn egyértelmű kedvencébe.
Általában ekkor találkoztak Elle-lel és Mariával az étkezdében, de Adalyn nem lepődött volna meg, ha a campuson kívül esznek, tekintetbe véve, ki követte minden lépését, a pokolba kergetve őt ezzel.
– Jól vagy? – suttogta Lake a fülébe.
Nem. – Persze.
Nem úgy tűnt, mintha a barátnője bekajálta volna a hazugságot.
Az étkezdéhez érve Adalyn ledöbbent, hogy a lányokat az asztalnál ülve
találta az ebédjükkel. Maria az arckifejezése alapján nem volt boldog, különösen,
hogy Angel helyet foglalt a mellettük álló asztalnál a többi Carusóval
egyetemben.
Őszintén szólva Adalyn arca sem volt derűsebb, de ennek két oka volt. Az
egyik az Elle tányérján lévő valamiféle marharagu volt gusztustalan barna
mártásban, a másik a Maria tányérjaa, amin mindig ugyanaz volt – néhány levél a
salátabárból. Fúj.
– Ez jól néz ki, Elle. Azt hiszem olyat kérek. – Lake Elle tányérját
vizslatta.
Adalyn gyakorlatilag fuldoklott a feltörni készülő epétől. – A pokolba
néz ki!
– Szerintem egész jó – mondta Elle egy falatot bekapva.
Még Maria is undorodva nézett rá. – Ezért eszem salátát.
A szemüket forgatva csattantak a gyönyörű szőkeségre, aki mindig is egy
kicsit túlságosan ügyelt a megjelenésére. – Mindig salátát eszel!
– Te tényleg meg fogod enni azt az undi cuccot, ami úgy néz ki, mintha
fillérekbe kerülne? – nézett Adalyn a legjobb barátnőjére, azért imádkozva,
hogy nemet mondjon.
– Szegény emberek étkén nőttem fel, emlékszel? Úgy neveltek, hogy sohase
utasítsam el a jól kinéző, olcsó ételeket. Ti ketten ezt sosem fogjátok
megérteni. – Lake ránézett a barátnőjére és Mariára, tudván, hogy Elle is szerény
körülmények közt nőtt fel.
– Undok vagy, és nem tudom elhinni, hogy megeteted velem a leveleket,
ahelyett, hogy elmennénk az ételudvarba.
– Elviszlek – szólt egy nyugodt hang, amitől minden fej felé fordult,
hogy lássák, amint Angel feltűnik, ugyanolyan nyugodtan, amilyen a hangja volt.
– Tényleg? – kérdezte fontolóra véve az ajánlatot, még úgy is, hogy ez
azt jelentette, egyedül marad vele. Ezután Tom irányába nézett, hogy lássa, megengedi-e
egyáltalán, és a válasza egy bólintás volt.
Hm, nem tudom, vele kellene-e...
Maria hátradobta a haját. – A saláta fin..
– Menjünk. – Adalyn gyorsan felállt, félbeszakítva az ostobaságot, és
megbántva a szöszi érzéseit, ha voltak neki egyáltalán.
– Ezzel fizesd, amit kér. – Tom egy platina kártyát nyomott Angel kezébe.
Mire eltette, Adalyn már félúton járt az ételudvar felé. A chicken
nuggets nem vár senkire.
– Egy húszdarabos nuggetset kérek – mosolygott a pénztárosra, mielőtt
Angelhez fordult. – Te kérsz valamit?
– Öhm, nem köszi.
Miközben átadta a kártyát a kasszásnak, egy gyönyörű zacskó landolt a
pulton teli nuggetsel.
– Köszönöm, istenem – szólt Adalyn, miközben magához vette a zacskót és
felpakolt ketchupös tasakokat, majd egy kis asztalhoz sétált.
Angel csatlakozott hozzá, ahogy kihúzta a zacskó tartalmát és elkezdte
kiadagolni a ketchupöt, hogy beletunkolhassa a nuggetseket.
A szájába dobva egyet próbálta megtörni a köztük lévő kínos hangulatot. –
Biztos, hogy nem kérsz semmit?
Egy biccentés volt minden válasz, amit a szemben ülő tetovált férfitól
kapott. Angel keresztbefont karokkal dőlt hátra a székben. Úgy tűnt, mint akit a
világon nem érdekelt semmi.
– Hogy telik az első napod? – kérdezte a lány, próbálva újabb
beszélgetést kezdeményezni.
Ezúttal egy vállrándítást kapott csak válaszul.
Adalyn kezdett feldühödni. Nem érdekelte a viselkedése, de kíváncsi lett
volna, vajon beszélne-e vele, ha farok lógna a lába között?
– Fogsz valaha két szónál többet szólni hozzám?
– Azt mondtam elhozlak ide, nem azt, hogy beszélgetek veled – mondta Angel
egyszerűen.
Adalyn akaratlanul nagy mosolyra húzta a száját. – Én meg azt mondtam,
hogy senkinek nem szólok az enyves kezeidről, de talán csak kicsúszik a számon.
A férfi fekete szeme megvillant, mielőtt hosszú, tetovált keze megindult
felé. Nem tudta, mire számítson, és megdöbbent, mikor Angel egy nuggetset vett
el az előtte tornyosuló halomból, és a ketchupbe mártotta.
– Sokat beszélsz.
A lány közelebb húzta magához a kosarat. – Te meg sokat lopsz.
– Nem is tudod mindet megenni, ugye? – kérdezte, mielőtt a szájába vette
a lopott falatot.
– Csak figyelj.
Újra felvéve a közönyös testtartást Angel volt az, aki folytatta a
beszélgetést. – Mindig Lucca fizeti a kajád?
Adalynnek beletelt egy pillanatba, mire rájött, hogy Angel a Tomtól
kapott kártyán szereplő névre utalt ezzel. Furcsa kérdésnek tartotta, bár tudta,
nem tud olyat mondani, amit ne tudna meg hamarosan úgyis. – Csak biztosítja,
hogy ne csak vigyázzanak ránk, hanem gondunkat is viseljék a suliban.
A burkolt kifejezés a férfi arcán elárulta, hogy nagyon is megvan erről a
véleménye.
– Valami gond van ezzel?
Ezúttal lassabban, Angel újabb nuggetset vett el. – Szerintem babusgat
titeket.
Adalyn nem lehetett volna ennél megdöbbentebb. – Nem is.
– Dehogynem. Kétlem, hogy bármelyik lánynak vagy asszonynak lenne munkája
a Caruso családban.
A lány egy pillanatra elgondolkodott. – Ez egyáltalán nem igaz.
– Katonák feleségei? – kérdezte, nagyon is jól tudta a választ.
És aztán? – Azoknak, akik magasabb rangúakhoz mentek feleségül, mind
vannak gyerekeik, akikről gondoskodni kell – ez munka.
– Igen, de nem minden anyának adatik meg, hogy főállású családanya
legyen.
– Tudom, de mit akarsz, mit mondjak? Sajnálom, hogy Lucca és a családunk
engedi, hogy képezzük magunkat egy későbbi munka reményében? Ettől még nem
vagyunk lusták.
Újabb nuggetset lopva Angel ördögien mosolygott, amíg alaposan
beletunkolta azt a ketchupbe. – Nem, de el vagytok kényeztetve.
– Fejezd már be a francos nuggetsem lopkodását! – Még közelebb húzta
magához az ételt, egészen az asztal szélére. – És nem vagyok elkényeztetett!
Igazán sajnálom a nőket a Luciano családban – gúnyolódott Adalyn.
– Nem kell. Nagyszerűen gondoskodunk róluk. – Az ördögi vigyor még
mindig ott volt a száján, miközben a lányra kacsintott, majdnem elfeledtetve
vele a szexista megjegyzést.
– Fogadok, hogy gondoskodtok – mondta szarkasztikusan, remélve, hogy Angel
nem veszi észre a titkolt lenyűgözöttséget a hangjában. Akárhogy is, biztos
volt benne, hogy észrevette a férfi önelégült képéből ítélve. De ahelyett, hogy
megemlítette volna, valami mást közölt, ahogy hátradőlt.
– Jönnek a barátaid.
– Maria is velük van? – Beleharapva a nuggetbe, csak remélhette.
Mellkasa előtt karba fonva a kezét, Angel arca visszatért az
érdektelenséghez. – Sajnos.
Adalyn kuncogott, mielőtt emlékeztette magát, hogy utálnia kellene. –
Tolvaj.
– Elkényeztetett kölyök – suttogta, miközben felállt, átadva az asztalt
a lányoknak.
Francba, Adalyn, szedd össze magad!
– Milyen volt a nuggets? – kérdezte Maria gyanakvó tekintettel, ahogy
leült mellé.
– Csodálatos.
Mikor Maria kinyitotta a száját, Adalyn megállította őt.
– Istenre esküszöm, ha azt mondod, a salátád is az volt, leveszem a
cipődet és magadra húzhatsz egy Mariát.
A csinos szőke becsukta a száját.
Elle nagy, kék szemei kíváncsivá váltak. – Mi az a Mari...
– Maria – kezdte gyorsan Lake, tudva, hogy gyorsan témát kell váltani –
elmondanád kérlek Adalynnek, hogy nincs olyan kimondatlan szabály, ha hajnal egykor
egyedül mész a McDonaldsba, automatikusan nagyseggűnek minősülsz, de ha egy
baráttal mész, már menő?
Ahogy Maria kinyúlt, hogy elcsenjen egy szaftos nuggetet, egy másodpercbe
sem telt válaszolnia. – Nem tehetem, mert ezek tények.
5 megjegyzés:
Köszönjük! Már nagyon vártam! Nagyon izgalmas🤩
Köszönöm.
Köszönöm szépen!
Köszönöm 😘😍🥰
Köszönöm :)
Megjegyzés küldése