2022. 05. 28.

Sarah Brianne - Made Men 5. - Angel

31. fejezet

A gyász első négy szakasza

Fordította: Szila

Másnap, amikor kisétált a hideg levegőre, Adalyn rosszul érezte magát. Amikor az Escalade félrehúzódott előtte, és Angelt nem találta, akkor tudatosult benne, hogy félelme valóra vált. Egész éjjel próbálta tagadni, sírt, és ígérgette magának, hogy amíg a férfi másnap reggel meg nem jelenik nála, addig nem hiszi el, hogy Angel végleg elbúcsúzott tőle.

Isten veled, Adalyn!
Most már tudta, hogy tényleg végzett vele.

* * *

Mielőtt Adalyn ujjai találkozhattak volna az ajtóval, az kinyílt, és Lucca jelent meg betessékelve őt az irodájába. Amikor a férfi helyet foglalt az íróasztala mögött, a lány úgy döntött feláll, mert túlságosan szorongott ahhoz, hogy leüljön. Már egy hét telt el azóta, hogy Angel elbúcsúzott tőle, és eltűnt. Még a hotelszoba is, amit addig használt, üres volt.
– Hol van? – kérdezte, rögtön a tárgyra térve. Dühös volt magára a kérdés feltevése miatt, de még dühösebb volt, hogy a férfi eltűnt, anélkül, hogy esélyt adott volna neki arra, hogy beszéljenek.
Lucca hátradőlt a székében.
– Ezt nem mondhatom el, Adalyn.
– Miért? – Szinte kiáltotta a szót, és tudta, hogy helytelen volt ilyen dühösnek lennie, de ez megmagyarázhatatlan volt.
Néhány pillanatig hallgatott, mielőtt elmondta volna az igazságot.
– Azt mondta, hogy nem akar többé látni vagy beszélni veled.
Amikor a könnyei végül lehullottak, megváltozott a helyzet. Először látta más szemmel a férfit, akibe szerelmes volt, és rájött, hogy valójában nem volt szerelmes belé. Bele volt bolondulva a férfiba, a gondolatába, hogy szereti a kisfőnököt, hogy szereti a mumust. Honnan tudta ezt végre ennyi idő után? Mert egészen eddig a pillanatig nem tudta milyen érzés igazán, igazán szeretni valakit.
Ezúttal, amikor Lucca megszólalt, enyhe gyengédség volt a hangjában.
– Sajnálom, Adalyn!
Könnyeit letörölve ránézett, és nem tudta eldönteni, hogy most azt sajnálja, hogy Angel eltűnt az életéből, vagy hogy beleszeretett Angelbe.

* * *

Az ágyán ülve nem tudta megállni, hogy ne nézze a szeme sarkából az éjjeliszekrényén lévő gyűrűt. Már egy hónapja kísértette minden nap, hiszen ez volt az egyetlen dolog, ami megmaradt belőle. Az egyetlen dolog, amiből tudta, hogy minden valóság volt, nem csak egy álom.

Adalyn felvette a lópatkós gyűrűt és megforgatta az ujjai között. Remélte, sőt várta, hogy a férfi visszatér az életébe, akár csak egy pillanatra is, hogy visszakapja a gyűrűt. Magánál tartotta, azt tervezte, hogy alkudozni fog vele, amikor eljön érte, de nem jött. És ez tovább fokozta a fájdalmát, tekintettel arra, hogy mennyire fontos volt számára. Azt mutatta vele, hogy inkább tartsa meg az idők végezetéig, minthogy újra lássa őt.
Olyan kegyetlen és bántó volt, hogy minden porcikáját összetörte, olyannyira, hogy nem tudta biztosan, képes lesz-e valaha is újra szeretni.
Vannak sebek, melyek mélyen vágnak, de mások csak megölnek téged.

* * *

– Mennyire szeretsz? – markolta meg Adalyn a gyűrűt, melyet a kabátja zsebébe rejtett.
Lake óvatosan méregette őt, miközben a konyhapultnál ültek, és úgy tettek, mintha érdekelné őket a házi feladatuk.
– Attól függ, mit akarsz tőlem. Ha le akarod másolni a házimat, akkor szeretlek annyira, hogy megosszam veled. De ha azt akarod, hogy olyasmit csináljak, ami miatt bajba kerülök Vincentnél, akkor ez vitatható.
– Hú, ez fájt! Szóval a bátyámat választod helyettem megint? Azt hittem csajok a pasik előtt?
– Adalyn! – morogta a legjobb barátnője, tudván, hogy nehéz nemet mondani neki, ha előveszi ezt a kártyát. – Most nem kerülhetek bajba Vincentnél. Végre újra szeret.
– Mikor kerültünk utoljára bajba? Soha többé nem szórakozunk… – Adalyn hangja elcsuklott, túlságosan szomorú lett a folytatáshoz.
– Uh… Azt akarod, hogy bűntudatom legyen?
Ránézett, és egy hónap és egy hét után remény csillant a szemében.
– Működik?
– Az isten verjen meg! – Lake hangos puffanással becsukta a könyvét. – Milyen bajba kerülhetek?
Adalyn elmosolyodott, remélte, hogy maradt még egy kis kalandvágy Lakeben.
– Olyanba, ahol ellopjuk Vincent kulcsait és elhúzunk innen a fenébe.
A megbánás már Lake arcára volt írva.
– Na bassza meg!
Adalyn felállt, és több, mint készen állt, mivel úgy érezte, eleget gondolt a férfira.
A gyász első négy szakasza nehéz volt, de eljött az idő, hogy szembenézzen az utolsóval is.

11 megjegyzés:

Szani írta...

💖💖💖

LadyB írta...

Kíváncsian várom a folytatást! 🤗 Köszi az új rèszeket. 🥰

Gina írta...

Köszönöm az új részeket! Kíváncsian várom, milyen izgalmakba keverednek ismét hőseink :D

Erika írta...

Köszönöm 😊

kriszta írta...

🥰

Zsani írta...

Gyerünk Adalyn ne hagyd magad. 😂

Sylvya írta...

Nagyon jó, köszönet a sok munkáért.

Tóthné Rózsa írta...

❤️❤️❤️

Dia írta...

Kiváncsi vagyok mit talált ki Adalyn... Köszönöm 🤩

Zsizel írta...

Kíváncsian várom a folytatást! 🤗 Köszi az új részeket. 🥰

Névtelen írta...

Nagyon jónak ígérkezik a folytatás :)
Köszönöm szépen az új részeket!