2022. 05. 24.

Sarah Brianne - Made Men 5. - Angel


29. fejezet

Házasság mennyből és pokolból

Fordította: Szila

Adalyn elfoglalta az üres helyet Chloe mellett, és nem vette le csokoládébarna szemeit Angelről, a távolból figyelte kettejük csendes beszélgetését. Amikor szóváltásuk azzal ért véget, hogy Amo végül kilépett a bejárati ajtón, amin az imént jött be, mély levegőt vett, és a sebhelyes szépség felé fordult.

Chloe követte a tekintetét, és az este folyamán először látta meg Angelt. Halvány bőre láthatóan libabőrös lett.
– Megijeszt téged… – suttogta Adalyn tudtán kívül.
Soha nem tudott még beszélni Chloéval azokról a szörnyűségekről, amik Lucifer keze által történtek vele, és soha nem is volt hozzá köze. Látva, hogy a lány így néz Angelre, teljesen megrémülve, tényleg kezdett belekeveredni.
Tudnom kell, hogy hibát követek-e el.
Sápadt, kísérteties szürke szemek átvándoroltak rá a bukott Angyalról.
– C-csinált veled valamit? – kérdezte Adalyn idegesen.
Chloe tördelni kezdte a kezeit.
– Sajnálom, nem kellett volna megkérdeznem. – Adalyn az ajkába harapott és sajnálat telepedett rá. Újabb mély lélegzetet vett, és bevallott valamit, ami megrémítette.
– Csak azért kérdezem, mert… az hiszem kedvelem őt… nagyon.
Chloe abbahagyta a mocorgást, most már csak enyhén szorította össze a kezeit. Láthatta az igazságot arról, hogy Adalyn mit érez Angel iránt. Mély levegőt vett, és a szavakra összpontosított.
– Amikor L-Lu… – Szünetet tartott, nem tudta kiejteni az ördög nevét a száján. – Amikor e-elvitt engem, Angel és az ikertestvére egész idő alatt körülöttem voltak. – Chloe hangja szinte suttogássá halkult, mintha most jönne rá valamire. – A-azt hiszem megvédtek engem.
Adalyn a tetovált rosszfiúra nézett, és mosolyra rándult az ajka. Tudott Matthiasról, és belegondolva, hogy mindkét testvér a lány körül volt, teljesen elhitte, hogy Chloét védték azon az éjszakán.
– Csak… – Szürke szemei visszanéztek Angelre, és még mindig félelmet tükröztek. – Pont úgy néz ki, mint ő.
Adalyn napbarnított bőre libabőrös lett.
– Ha nem nézne ki sokkal fiatalabbnak, és nem lenne annyi tetoválása… Azt hinném az ördögöt látom.
Adalyn szeme végigvándorolt Chloe sebhelyén, és olyan mélyen megborzongatta, hogy a csontja is megremegtek. Annyira sajnálom, Chloe!
– Gyere ki velem, Drágám! – jelent meg egy halk hang kinyújtott kézzel.
Látva, ahogy a megtört lány megfogja a démon kezét, fájdalom hasított a szívébe, és ez így is maradt, miközben kisétáltak a hátsó ajtón, ki a pavilonba, ahol leültek. Adalyn gondolkodás nélkül felállt a kanapéról, és azon kapta magát, hogy a sok ablak egyikén bámul ki, csak hogy egy kicsit tovább szemlélje őket. Túlságosan el volt ragadtatva, észre sem vette, hogy Angel mellette áll, amíg a férfi hangja meg nem ijesztette.
– Te tényleg szereted őt, ugye?
Ösztönösen hazudni akart, de nem tudta rászánni magát, hogy ezt tegye.
– Rossz, hogy ő akarok lenni? Hogy ilyen szerelmet akarok?
– Igen, az! – A válasz kemény volt, és váratlanul érte a lányt. – Az ő szerelmük torz, szinte beteges.
Angel ujjait az üvegre nyomva mutatott a párra.
– Azt akarom, hogy nézd meg őket, Adalyn. Tényleg nézd meg őket. Külön-külön is elbaszottak a maguk módján, és szükségük van a másikra a túléléshez. Egyedül halálra vannak ítélve. Isten segítse őket, ha az egyik tovább marad életben, mint a másik. Az ő szerelmük a legritkább mind közül. Beteges, amit csak és kizárólag ezen két lélek által lesz gyönyörű.
A sebhelyes szépség és a mumus, mennyből és pokolból teremtett párosítás.
– Valóban ezt a szerelmet akarod? Tényleg erre a férfire vágysz? – Angel a kezébe fogta a lány állát, és kényszerítette, hogy felnézzen rá. – Tudok olyan dolgokat a mumusról, amitől nem csak éjszakánként lennének rémálmaid, Adalyn, hanem minden alkalommal, amikor kinyitnád a szemed.
Lucifer fiának szemébe nézve érezte, hogy a szíve kettéhasad.
– Már nem tudom, hogy mit akarok.
Angel lefejtette hideg, tetovált ujjait a lány arcáról.
– Már most megmondhatom, édesem, nem én leszek az.
A lány látása elhomályosult.
– Viszlát, Adalyn!

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Komolyan mondom, hogy meg esz az ideg mi lesz velük. 😂
Tűkön ülve várom minden nap az új részt.
Köszönöm szépen a munkátokat.

Erika írta...

Nagyon szépen köszönöm 😊

Szani írta...

Köszönöm🥰

LadyB írta...

Görgetnèk tovább, de nem megy ... Hogy aludjak így? ☺️ Köszönöm az új fejezetet! 😁

Dia írta...

Ezt nem hiszem el! Megint két lépés hátra... Mikor haladunk végre folyamatosan előre. Epekedve várok minden újabb fejezetet. Köszönöm. 🙂

Zsani írta...

Nyugodt vagyok nem csak engem tart izgalomban a szerelmi történetük. 😂

Tóthné Rózsa írta...

Nagyon szépen köszönöm,alig várom a következő részeket 🥰

Névtelen írta...

Amikor az ikertesóval csókolózott, akkor már úgy éreztem kifejezte Angel a tulajdonjogát , erre meg most közli , hogy tuti nem lesznek együtt… haladjunk már