Sarah Brianne - Made Men 5. - Angel

39. fejezet

Végső búcsú

Fordította: Szila

Ahogy lenézett a városra, folyamatosan kopogtatta a sarkát a kemény padlóhoz.

– Kint vár – mondta neki Lucca, miközben megállt mellette. Mindig is szerette ezt a helyet itt, ahol teljes egészében láthatta, ami az övé lehetett volna.

– Maria... – próbálta magára vonni a lány figyelmét. Tompa sikolyok hallatán a bátyjára nézett.

– Tudja, mi vár rá?

– Gondoltam, meglephetnénk őt.

Ismét kinézett az ablakon, tekintete végigjárta az épületeket, megbabonázta, ahogy Lucca mellette állt, és pontosan látta mi tartozik a férfihez, és nem hozzá. Maria nagyon élvezte ezt a bátyjával, pihentetőnek találta. Feltételezte, hogy a bátyját is, abból ítélve, hány órát töltöttek ezzel, miközben beszélgettek.

A tompa, buzgó imádság hallatán újra kizökkent a gondolataiból.

– Szóval, bátyám, – pillantott Luccára, és visszatért a tárgyra – rájöttél már, hogy ki az egylövéses gyilkos?

A férfi úgy tűnt, bosszússá vált a száját elhagyó szavak nyomán.

– Még nem fedte fel magát előttem.

– És mit kezd a mumus Amoval? – kérdezte vigyorral a tökéletes arcán, mohón várva, hogy választ kapjon erre az utolsó kérdésre.

A démoni kékeszöld szempár szinte bevilágította a szobát.

– Reméltem, hogy eszedbe jutott valami.

A sikoltozás most már hangosabb lett, ami arra késztette, hogy megint doboljon a tűsarkújával.

– Erre még visszatérünk.

Maria odament az ablakhoz, és megnyomott egy gombot a falon, aminek hatására lassan lecsúsztak a sötétítők.

– Küldd be.

– Gyere be! – parancsolta Lucca az ajtó túloldalán álló személynek.

Maria megfordulva figyelte, ahogy az ajtó elkezd kinyílni, miközben a sikolyok egyre intenzívebbé válnak.

* * *

Az ajtót kinyitva Angel szemügyre vette a szobát, és látta, hogy Luca és Maria egy székhez kötözött férfi mögött áll. A látványtól nem változott az arckifejezése. Belépett, becsukta az ajtót maga mögött, majd rálépett a szék alatt a padlón leterített műanyagra. Egyenesen a férfira meredt, aki meg volt kötözve és be volt tömve a szája.

– Ő az enyém?

Lucca bólintott.

Mindig könnyű volt észrevenni a félelmet egy férfi szemében, különösen a végső búcsú előtt. A férfi, akire most nézett, próbálta ugyanezt a félelmet megtalálni Angel szemében, de sajnos nem járt sikerrel. Angel lehajolt és előhúzta a nadrágszára alá rejtett fémtárgyat. Egy csuklómozdulattal felnyitotta a pillangókést. Olyan gyorsan pörgött, hogy elmosódott, már nem lehetett megállapítani, hogy pontosan melyik része a nyele, és melyik a penge, míg aztán át nem vágta a síró férfi nyakát.

– Viszlát, Joey!