Sarah Brianne - Made Men 5. - Angel

40. fejezet

Egy örökkévalóság, mint ez

Fordította: Szila

Amikor az ajtó kinyílt, Adalyn rohant, a karjába ugrott, és átölelte. Angel elkapta, és magához szorította.

– Mit keresel itt, édesem?

– Hoztam neked valamit.

Csókot nyomott a férfi ajkára, mielőtt leugrott róla, megfogta a kezét, és felvezette az emeletre. Kicsit ideges volt, hogy meg kell mutatnia neki, remélte, hogy nem vitte túlzásba.

Istenem, add, hogy szeresse!

Angel kissé megtorpant, ahogy felértek a lépcső tetejére.

– Te-tetszik?

Angel a fanciaágyhoz lépett, és megmozgatta a fekete függönyöket, amelyek a rudakon lógtak. Aztán elfordította a fejét, hogy ránézzen a lányra, mielőtt kinyújtotta tetovált kezét.

– Gyere ide.

Odament hozzá, és a kezébe tette a kezét. Amikor a férfi néhány pillanatig továbbra is csak bámul rá, úgy érezte, magyarázkodnia kell, és gyorsan fecsegni kezdett az idegességtől.

– Gondoltam, talán segít az elalvásban. Amikor behúzod a függönyöket…

Angel lecsapott ajkaival a lányéra, és egy olyan csókot adott neki, amit soha nem fog elfelejteni. Ő kissé kábultan mosolygott fel a férfira.

– Szóval tetszik?

– Attól függ, édesem.

Mielőtt feltehette volna a kérdést, hogy mitől, gyorsan megfordítva találta magát, és felsőteste a puha matracnak ütközött, ahogy az ágy fölé hajolt. Kisimította sűrű haját az arcából, miközben Angel lehajolt hozzá, hogy a testét a sajátjával takarja be, és a fülébe suttogott.

– Hogy hogy nézel ki benne.

A lány szemei gyakorlatilag fennakadtak, érezte, hogy a szavai miatt forróság kezd égni benne. Nem gondolta elég gyorsnak a férfi mozgását, ahogy fürgén lehúzta a farmerja felső részét, és kiszabadította kemény férfiasságát, hogy ingerelje a lány nyílását. Adalyn hátra mozdult a fenekével, hogy Angel mélyen belé fúrja magát. Kénytelen volt a lepedőbe sikítani ettől a szoros pozíciótól, egyre hangosabb és hangosabb lett minden egyes lökéssel. A hely, ahova vitte, mindig olyan gyönyörű volt… de ezúttal, amikor a menny és a pokol közé vitte, más érzés volt. Valahogy különlegesebbnek tűnt. Nyögve nyögte ki édes felszabadulását, és nem gondolta, hogy egy örökkévalóságot így eltölteni olyan rossz lenne.

Szeretlek, Angel! – mondta ki fejben Adalyn, túlságosan félt hangosan kimondani, hátha a férfi örökre meggondolja magát.

* * *

Adalyn felnyúlt a sötétben, hogy ujjbegyével végigsimítson a négy pontot, amik gyémántot mintáztak a férfi szeme alatt.

– Még nem mesélted el, ennek a tetoválásnak van-e a jelentése.

– Minden pont egy Luciano testvért jelképez. – Angel egy gyémántot kezdett rajzolni a lány hátára, legfelülről kezdve. – A felső pont a legidősebb bátyám, Dominic. A két oldalsó én vagyok és Matthias. Az alsó pedig a legfiatalabb testvérem, Cassius.

Fejét a férfi mellkasára hajtotta, és hozzábújt.

– Vannak lány testvéreid?

Néhány percig csendben maradt, gondosan megválogatta a szavain.

– Van.

– Akarsz róla beszélni? – kérdezte udvariasan.

– Még nem, de hamarosan, édesem! – ígérte Angel.

Megcsókolta a mellkasát, ezt el tudta fogadni.

– Rendben!

Egy kis mosoly a sötétség leple alatt, nem tudta biztosan, hogy mivel érdemelt ki egy olyan lányt, mint ő. Talán a szenvedés, amin keresztül ment. Ha így volt, akkor megérte.

Angel lehajolt, és beleszippantott sűrű barna hajába, amelynek cseresznye illata volt. Eddig nem vette észre, hogy a lánynak cseresznye illata van, amíg két hónap után vissza nem tért hozzá. Abban a pillanatban, hogy a karjaiba szaladt, érezte azt az édes cseresznye illatot, és azon tűnődött, hogy a fenébe nem vette észre az együtt töltött idő alatt. Feltételezte, hogy Bellához volt köze. Elhomályosította a látását Adalynnall kapcsolatban. Abban a pillanatban azonban, hogy elbúcsúzott Bellától, végre képes volt meglátni Adalynt olyannak, amilyen; hogy milyen gyönyörű, gondoskodó és hevesen hűséges nő volt. A lány többször elmondta neki, hogy a férfi valóra váltotta az álmait, mégis a lány küldte el az ő rémálmait. Örökre. Egy új könyv látomása jelent meg az elméjében, amely lassan kinyílt. Itt volt az ideje egy új kezdetnek.

– Adalyn… – Hosszú, tetovált ujját a lány álla alá tette, hogy felnézzen rá. – Szeretlek!

Túlélés

Csapdába estem a falak által, melyek tartanak.

Csapdába ejtett az elme, amely becsap.

Csapdába ejtettek a csontok, melyek itt tartanak.

De nem adhatom fel,

Mert győznöm kell.

Hogy lássam az arcodat,

Amikor rájössz,

Hogy soha,

De soha

Nem

Adom

Fel.

Sarah Brianne

Vége