Cora Reilly - Maffiába születve 4. - A kísértés hatalmában

Fordította: Feyre

Tizennegyedik fejezet

Liliana

Azt a ruhát választottam, amelyet a tavalyi karácsonyi partin viseltem. Szerényebb volt, mint a többi ruhám, magas gallérral és térdig érő szegéllyel. Jobban testhez állt, mint azt erre az estére szerettem volna. Ahogy Apám mondta, hagytam, hogy a hajam a vállamig omoljon, bár a gondolat, hogy vonzónak tűnjek Benito számára, végtelenül megrémített. Úgy döntöttem, hogy balettcipőt veszek fel, mivel Apám semmit sem mondott a magas sarkú cipőkről.

– Liliana, mi tart ilyen sokáig? A vendégeink bármelyik pillanatban megérkezhetnek. Gyere le!

Vettem egy mély lélegzetet, és kisétáltam a szobámból. Minden rendben lesz. Ha átvészelem a mai napot, Romero ki fogja találni a módját, hogyan szabadulhatok ki ebből a házasságból. Minden rendben lesz. Újra és újra elismételtem a szavakat, miközben lefelé mentem a lépcsőn, de a torkom mégis összeszorult. Fabi rendes sötétkék öltönyt és nyakkendőt viselt, de az arckifejezése egy duzzogó kamaszé volt.

Apánk is öltönyt viselt, de ő szinte mindig ezt tette. Kritikusan fürkészte az öltözékemet.

– Más ruhát kellett volna választanod, de most már ez is megteszi. Nincs időnk arra, hogy újra átöltözz.

Megálltam a lépcsőn. A düh újra átjárta a testemet, hevesebben, mint korábban. Megszólalt a csengő, megakadályozva, hogy olyasmit mondjak, amiért valószínűleg egy pofont kaptam volna. Apánk figyelmeztető pillantást vetett rám és Fabira, mielőtt az ajtóhoz lépett, és kinyitotta.

Ujjaim a korláton fájdalmasan megfeszültek.

– Benito, örülök, hogy látlak. Gyere be, gyere be. Kész a vacsora. A szakácsunknak megadtam, hogy készítsen egy csodálatos sültet – mondta Apám azzal a túlságosan is barátságos hangnemmel, amit csak fontos emberekkel szokott használni, a családjával biztosan nem.

Vissza kellett fognom magam, nehogy felszaladjak a lépcsőn, és elbújjak a szobámban. Már nem voltam gyerek. Méltósággal kezelem ezt a helyzetet, aztán mindent megteszek, hogy megakadályozzam ezt a házasságot. Valamilyen módnak lennie kellett.

De mi van, ha nem volt?

Lementem az utolsó lépcsőfokokon, és megálltam Fabi mellett.

Apa szélesebbre tárta az ajtót, hogy Brasci és a lánya bejöhessenek. Visszatartottam a lélegzetemet. És amikor a leendő férjem belépett az előszobába, undor vett erőt rajtam.

Magas és vékony volt, őszülő barna hajjal, amelyet ugyanúgy hátrafésült, mint Apám, de ahol az övé dús volt, ott Benitóé megritkult, és a fejbőre átütött. A bőre a túl sok szoláriumban töltött órától barnult. Öregnek tűnt. Sötét szemei rám szegeződtek, és vigyorra húzta az ajkát.

Benito tekintete olyan volt, mintha csigák kúsztak volna a bőrömön, ahogy végigvándoroltak a testem minden egyes centiméterén, máris a magáénak jelölve engem. Le akartam törölni magamról, mint a nyálkát. A tekintetem átcsúszott a mellette álló lányra, aki alig volt idősebb nálam, és kétségbeesett lemondó tekintet ült az arcán. Ő sem volt jobb helyzetben nálam. Hozzámegy az Apámhoz. A tekintetünk találkozott. Vádaskodás volt az övében? Talán azt hitte, hogy én vagyok az oka az apám és az ő apja közötti alkunak. Nem is hibáztathattam őt. Minden olyan igazságtalannak tűnt ebben az egészben.

Apám intett, hogy menjek oda hozzájuk. Bár minden porcikám ellene volt, odakúsztam hozzájuk. Fabi pár lépéssel mögöttem volt. Amikor odaértem Apám mellé, a hátam alsó részére tette a kezét, és büszke mosollyal azt mondta:

– Ő a lányom, Liliana.

Benito lehajtotta a fejét, de a szemei nem szűntek meg bámulni. Nem csinált semmi nyilvánvalóan illetlen dolgot, de valamiért mégis úgy éreztem, hogy a tekintete behatol a személyes terembe.

– Örülök, hogy megismerhetem – mondta, majd odalépett hozzám, és megcsókolta az arcom.

Megdermedtem, de nem löktem el magamtól. Apám valószínűleg megölt volna, ha ezt teszem.

– És Fabiano – mondta Benito az öcsémmel szemben, aki úgy nézett ki, mint aki valami keserűséget kóstolt.

Benito előre intette a lányát.

– Ő itt Maria.

Apám is egy puszival az arcára üdvözölte őt, és én majdnem elhánytam magam. Maria ismét felém pillantott. Olyan... lemondónak tűnt. De amikor újra szembefordult apámmal, rámosolygott. Nekem hamisnak tűnt, de apám elégedettnek tűnt a reakciójával. Gyakorlatilag láttam, ahogy a mellkasa dagad a büszkeségtől.

Apám az ebédlő felé biccentett.

– Vacsorázzunk. Így lesz alkalmunk beszélgetni.

Kinyújtotta a kezét, hogy Maria megfogja, és ő habozás nélkül megtette. Tudtam, mi következik. De ahelyett, hogy megfogta volna a kezemet, Benito a tenyerét a hátam alsó részére tette. Majdnem visszahőköltem tőle, de kényszerítettem magam, hogy nyugton maradjak. Azonban nem tudtam mosolyt erőltetni magamra.

Besétáltunk az ebédlőbe, és amikor végül leültem a székemre, majdnem elsírtam magam a megkönnyebbüléstől, hogy megszabadultam Benito érintésétől. Ő azonban leült mellém. Apám és Benito hamarosan beszélgetésbe merült, így Maria és én kínos csendben ültünk. Alig tudtam tőle valami fontosat kérdezni, miközben apáink közvetlenül mellettünk ültek. A gondolataimba menekültem, de a tekintetem időnként a mellettem ülő, szivarfüstszagú férfira tévedt.

Csak arra tudtam gondolni, hogy vissza akarok menni New Yorkba Romeróval.

– Miért nem ültök le a kanapéra, lányok, hogy megbeszélhessük az üzletet? – kérdezte Apám, kiszakítva a gondolataimból.

Felálltam a székemből, és a nappali felé vezettem Mariát. Leültünk egymás mellé, és újabb kínos csend kezdődött. Megköszörültem a torkomat.

– Furcsa, ugye, hogy itt ülünk az apáinkkal, akik a házasságunkat tervezgetik?

Maria óvatosan figyelt engem.

– Azt akarják, ami a legjobb nekünk.

Majdnem felhorkantam. Úgy beszélt, mint egy papagáj. Az apja adta a szájába ezeket a szavakat?

– Tényleg elhiszed ezt? Hozzá fogsz menni egy olyan férfihoz, aki az apád lehetne. Hogy lenne ez a legjobb neked?

A tekintete megint apáinkra siklott. Nagyon jól viselkedett, az biztos. Ami aggasztott, az az volt, hogyan lett ilyen óvatos. Ennyire szigorú volt az apja? Talán erőszakos?

– A Consigliere felesége leszek. Ez jó dolog.

Feladtam. Nyilvánvalóan nem akart őszintén beszélni velem, vagy annyira átmosták az agyát, hogy valóban komolyan gondolta, amit mondott.

– Igen, ez kétségtelenül nagy eredmény.

Nem akartam ráförmedni, de az idegeim túlságosan felborultak ahhoz, hogy tapintatos legyek. De ő nem vette észre a szarkazmusomat. Túlságosan el volt foglalva azzal, hogy apáink felé vesszenek pillantásai.

Apaám felállt a székéből.

– Miért nem szánsz rá egy percet, hogy beszélj Benitóval, Liliana? Én pedig beszélek Mariával.

Ez volt az utolsó dolog, amit akartam. Benito felém lépkedett, és pánik tört rám. Hová menjünk? Nem akartam egyedül maradni vele. Romero szavai villantak át az agyamon. Én egy jóhírű olasz lány voltam, legalábbis amennyire ők tudták. Apa és Maria együtt ültek az étkezőasztalnál, Benito pedig helyet foglalt mellettem a kanapén. Legalább nem leszek vele egyedül.

Még egy kis helyet is hagyott köztünk, de az én ízlésemnek még mindig túl közel volt. Éreztem a szivarszagot a ruháján és a leheletén, és a térde csak három centire volt a térdemtől. Éreztem, hogy a látásom beszűkül. Istenem, ugye nem azért kaptam pánikrohamot, mert mellettem ült? Mi történne, ha tényleg feleségül venne? Akkor többet tenne, minthogy csak ülne mellettem. Egyenesen előre bámultam, nem tudtam, mit tegyek vagy mondjak. Éreztem, hogy figyel engem.

– Nagyon vonzó lány vagy – mondta. Megfogta a kezemet, és az ajkához emelte. Reagálni sem tudtam, túlságosan megdöbbentem. Amikor az ajkai a bőrömet érintették, legszívesebben magamba süllyedtem volna. Sok férfi csókolta már meg a kezemet partikon, de ez valamiért rosszabb volt.

– Köszönöm – mondtam fojtottan.

– Apád elmondta már az esküvőnk időpontját?

Volt dátum? Ezt csak tegnap tudtam meg. Hogy lehet, hogy már van dátum? Némán megráztam a fejem.

– Négy hét múlva. Október 20-án. Apád nem akart várni, és én egyetértek. Az esküvőnk előtti héten veszi el Mariát.

Rá meredtem, aztán apám felé, aki úgy bámult Mariára, mintha egy cukorkadarab lenne, amit fel akar falni. Rosszul lettem. Bármelyik pillanatban újra előkerülhetett a vacsorám.

– Liliana, figyelsz rám? – Benito hangjában volt egy csipetnyi türelmetlenség, és valami kevésbé kedves csillogott a szemében.

Megborzongtam.

– Sajnálom. Csak meglepődtem – Meglepődtem? Meglepődtem? Istenem, a meglepetés még csak nem is jellemezte az érzéseimet. Ha már volt dátum, hogyan tudná Romero meggyőzni apámat, hogy őt válassza inkább férjnek? Nem tudná. Nem voltam naiv. Apám soha nem egyezett volna bele. Mariát akarta, és ahhoz, hogy megszerezze, cserébe engem kellett eladnia Benitónak.

Benito mosolygott, de ettől valahogy még ijesztőbbnek tűnt. Talán csak képzelődtem.

– Természetesen rövid idő, de az emberek nem akarják majd kihagyni az esküvőnket, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy nagyszerű lakomát fogunk összehozni.

Bólintottam. Megfogtam a csuklómat, megtapogattam a pulzusomat, és meglepődtem, hogy egyáltalán megtaláltam. Olyan zsibbadtnak éreztem magam, hogy akár halott is lehettem volna.

Benito a meghívandó vendégekről és a felszolgálandó ételekről beszélt, de nem tudtam koncentrálni. Beszélnem kellett Romeróval. Benito megérintette a térdemet, és én kirántódtam a gondolataimból.

– Ideges vagy – mondta vádlóan. Nem vette le a kezét a térdemről.

– Örülök, hogy ilyen jól kijöttök – mondta Apám, amikor hátulról felénk jött, Maria pedig jó kutya módjára néhány lépéssel követte. Soha nem örültem még ennyire apámnak. Benito levette a kezét a térdemről, én pedig gyorsan felálltam. El kellett tűnnöm, mielőtt elvesztem a fejem.

Szerencsére Benito és a lánya nem sokkal később elmentek.

Apám hihetetlenül elégedettnek tűnt, amikor becsukta utánuk az ajtót. Amikor felém fordult, a mosolya lehervadt.

– Ne nézz így rám. Benito fontos ember. Az egyik legbefolyásosabb kapitányunk, akinek nagyszámú hűséges katonája van. Fontos, hogy a mi oldalunkon álljon.

– Visszarepülhetek New Yorkba, hogy elmehessek Ariával esküvői ruhát vásárolni? – Nem említettem Giannát, bár rosszul éreztem magam miatta, de nem kockáztathattam, hogy megint megharagudjon.

És semmiképpen sem akartam emlékeztetni őt Gianna szokesere.

Apám felnevetett.

– Itt is tudsz vásárolni. Nem engedem, hogy újra elhagyd Chicagót. Túl sok a tennivaló, és nem bízom benned, hogy nem csinálsz valami hülyeséget, ha szem elől tévesztelek. Tudom, hogy te és Gianna nem vagytok túlságosan különbözőek. Nem hagyom, hogy tönkretedd ezt. Hozzá fogsz menni Benitóhoz.

Miután visszatértem a szobámba, remegő ujjakkal tárcsáztam Romero számát. Az első csörgés után felvette.

– Jól vagy? – kérdezte azonnal.

– Az esküvő négy hét múlva lesz.

– Bassza meg – morogta Romero. Hallottam, ahogy leüt valamit, aztán valami szilánkokra tört. Romero mindig is olyan irányíthatónak tűnt. – Az apád elvesztette a kibaszott eszét. Nem fogom hagyni. Leszarom, hogy ő a Consigliere.

– Kérlek, nyugodj meg. – Egy részem élvezte a dühét, mert ez mutatta, hogy mennyire törődik velem, de a másik részem rettegett a következményektől, amelyekkel szembesülhet, ha az érzelmeinek megfelelően cselekszik.

– Hogy lehetsz ilyen nyugodt, Lily? Felfogod, hogy ez mit jelent?

– Természetesen – suttogtam. – Mi van Ariával és Lucával? Ők tehetnek valamit?

– Nem tudom. Aria most éppen az apáddal beszélget.

– Jó – mondtam félszegen, de tudtam, hogy semmi értelme. Apám elszántnak tűnt.

– Visszatérhetsz New Yorkba?

– Nem, nem akarja, hogy elhagyjam Chicagót. Az esküvőig szemmel akar tartani engem.

– A fenébe is. Beszélek Lucával. Majd kitalálunk valamit.

– Oké – suttogtam.

– Nem foglak elveszíteni, Lily. Nem engedem, hogy bárki is bántson téged. Esküszöm.

– Tudom.

– Felhívlak, amint beszéltem Lucával.

– Oké. – Úgy hangzott, mint egy beakadt lemez. Letettem a telefont, és keresztbe tett lábakkal ültem az ágyamon. Nem voltam benne biztos, mennyi idő telt el, amíg Romero újra hívott. Azonnal felvettem a telefont. Furcsán nyugodt voltam.

– Na? – mondtam.

Romero szúrós lélegzetet eresztett, és tudtam, hogy mindennek vége. Csontig hatoló szomorúság vett erőt rajtam.

– Az apád végig fogja csinálni ezt az esküvőt. Aria megpróbálta lebeszélni róla, de nagyon dühös lett, és azzal vádolta, hogy gyengíteni akarja a Szervezetet. Figyelmeztette, hogy ne keveredjen bele, különben a Szervezet elleni támadásnak fogja tekinteni, és azt tanácsolja Danténak, hogy szüntesse meg a kapcsolatot velünk.

– Tehát semmi sem állhat az esküvő útjába.

– Holnap átrepülhetek Chicagóba, és elhozhatlak. Kétlem, hogy apád emberei meg tudnának állítani.

– És aztán?

– Akkor majd kitalálunk valamit.

– Visszatérhetnénk New Yorkba? Luca megvédne minket?

Romero sokáig hallgatott.

– Luca nem kockáztatna háborút emiatt. Magunkra maradnánk.

– Ez azt jelentené, hogy Luca is vadászna ránk?

Romero felsóhajtott.

– Lily, meg tudnánk csinálni. Mindkettőnket biztonságban tudnám tartani.

Nem kételkedtem benne, de milyen élet lenne az? Soha többé nem látnám Ariát és Giannát, soha többé nem látnám Fabit, soha többé nem térhetnék vissza New Yorkba vagy Chicagóba, és mindig félelemben kellene élnünk.

– Beszélhetek Ariával?

– Persze. Mi a baj, Lily? Azt hittem, azt akarod, hogy együtt szökjünk el.

– Azt akartam. Akarom is. De te szereted a Famíliát, és te és Luca olyanok vagytok, mint a testvérek. Mindezt elveszítenéd, ha elszöknél.

– Miattad megérné.

Nem voltam benne biztos, hogy ez igaz.

– Beszélhetek most Ariával?

– Persze. Majd később beszélünk, oké?

– Oké – mondtam.

Aria hangja szólalt meg a vonal másik végén.

– Ó, Lily, ez olyan nagy káosz. Hogy vagy?

– Úgy érzem, mintha zuhannék, és nincs semmi, ami megállíthatna – vallottam be.

– Nem hagyjuk, hogy leess, Lily. Meggyőzöm Lucát, hogy gondolja meg magát. A húgom vagy. Nem hagyom, hogy egész hátralévő életedben nyomorultul érezd magad. Ha Luca szeret engem, segíteni fog neked.

– Azt mondja, nem akarja kockáztatni a háborút. Szerinte Dante tényleg háborút fog kirobbantani, ha nem megyek hozzá Benitóhoz?

– Ha elszöksz Romeróval, akkor Apánk azt a Família támadásának fogja venni, és meggyőzi Dantét, hogy vágjon vissza. Háború lesz. Lucának és Danténak is erőt kell mutatnia. Az embereik ezt várják el tőlük. Az évek óta tartó együttműködés ellenére New York és Chicago még mindig nem kedveli egymást.

– Ha Romero úgy dönt, hogy egyedül cselekszik, és elvisz engem Chicagóból, mit tenne Luca?

– Nem tudom. Nagyon elszánt, hogy elkerülje a háborút Chicagóval. Ehhez Romerót árulónak kellene neveznie, aki a Capo engedélye nélkül cselekedett, és ahhoz, hogy a Szervezet elégedett legyen, le kellene vadásznia Romerót, és… – Elakadt a szava.

– És megölni őt – fejeztem be helyette.

– Meg tudná tenni? Tényleg meg tudná ölni Romerót?

– Nem hiszem, hogy megtenné – mondta Aria. – De lehet, hogy átadná őt a Szervezetnek.

– Az is Romero halálát jelentené.

– Beszélek Lucával. Ha szeret engem, nem fogja megtenni. Gianna is beszélni fog Matteóval. Segíteni fogunk neked, Lily, bármi áron. Nem érdekel, ha ez háborút jelent.

– Fabi hamarosan a Szervezet tagja lesz. Lehet, hogy Romero, Luca és Matteo ellen kell majd harcolnia. Sokan meg fognak halni, és az oroszok talán élnek a lehetőséggel, és még többünket megölnek.

– Nem érdekel, ha az oroszok elfoglalják a város egyes részeit. Ez az egész a pénzről szól. Azt akarom, hogy mindannyian boldogok legyünk.

– De lehetünk-e boldogok? Mi van, ha Dante és a Szervezet megpróbálja meggyilkolni Lucát? Történt már ilyen, amikor New York és Chicago háborúban állt egymással.

Aria hallgatott. Szerette Lucát.

– Nem fog odáig fajulni a dolog.

– Ezt nem tudhatod.

Elhallgattunk.

– Akarod, hogy újra odaadjam Romerónak a telefont? – kérdezte Aria egy idő után.

– Igen.

Hallottam, ahogy megmozdult, és aztán Romero ismét a másik végén volt.

– Szóval, mindent megbeszéltetek Ariával?

– Igen. Aria újra beszélni fog Lucával.

– Nem fogja meggondolni magát. És igaza van, hogy határozott marad. A Famíliára kell gondolnia – mondta.

– Engem nem érdekel a Família, de te igen.

– Ne aggódj miattam. Szívesen meghalok, ha ez azt jelenti, hogy megmentelek Benito Brascitól.

Pontosan ettől tartottam.

– Ne mondd ezt. Az én életem nem ér többet, mint a tiéd. Hozzá menni feleségül nem halálos ítélet.

– Most hozzá akarsz menni? – kérdezte Romero szűkszavúan. Annyira feszült volt. Azt kívántam, bárcsak megérinthetném és megnyugtathatnám.

– Természetesen nem, de nem akarom, hogy kockáztasd az életed.

– Nincs más lehetőség, Lily. De ne aggódj. Már csináltam ilyet korábban is.

Tudtam, hogy így volt, de ez most más. Még néhány percig beszélgettünk, mielőtt megígértem neki, hogy másnap felhívom a szökésemmel kapcsolatos részletes tervek miatt.

Miután letettem a telefont, nagyon sokáig bámultam az ágyammal szemben lévő fehér falat, mintha az megadhatná a szükséges válaszokat.

Azok, akiket a legjobban szerettem, mindent kockára tennének, hogy biztonságban legyek, hogy megmentsenek egy kényszerházasságtól, de milyen áron?

Romero úgy hangzott, mintha egyáltalán nem érdekelné, hogy mindent elveszíthet. Tudtam, hogy szerette a Famíliát, büszke volt rá, hogy a része lehet. Szerette ezt az életet, de hátra kellett volna hagynia, ha segít nekem elmenekülni ebből a házasságból. Luca nem kockáztatta volna a háborút. Az emberei fellázadnának. Nem lenne más választása, mint feladni Romerót, és átadni őt a Szervezetnek. Aria tönkretenné a házasságát, ha megpróbálná megzsarolni Lucát, hogy segítsen nekem. Egyszer már megbocsátott neki, amiért elárulta, de vajon megtenné még egyszer?

Kockáztathatnám mindenki boldogságát a sajátomért?

Valaki az ajtómon dörömbölt, majd Apám figyelmeztetés nélkül belépett. Azonnal felálltam. Az arckifejezése viharos volt.

– Mit mondtál a nővérednek? Miért próbál ő és Luca beleszólni a családunk ügyébe? Tényleg azt hitted, hogy meggondolom magam miattuk az esküvőtökkel kapcsolatban?

– Azért akarnak segíteni, mert aggódnak értem.

– Nem érdekel! – üvöltötte. – Hozzá fogsz menni Benitóhoz, történet vége!

– Nem tehetem – mondtam kétségbeesetten.

– De igen, és meg is fogod.

– Már nem vagyok szűz. Ha nem akarod, hogy az emberek rájöjjenek, nem engedheted, hogy hozzámenjek Benitóhoz! – kirobbantam.

Apám felém rontott, megragadta a karomat, és a falhoz lökött. A tarkóm csörgött az ütéstől.

– Mit mondtál? – vicsorgott.

Fenyegető arcába néztem.

Keményen megrázott, amíg a látásom el nem homályosodott. Hirtelen Fabi rohant be a szobába. Apánk karját tépte, hogy kiszabadítson, de ő lecsapott. Fabi a földön landolt, arcán látszott a fájdalom.

– Menj vissza a szobádba, fiú. Most azonnal, vagy esküszöm, hogy megbánod!

A karom fájt Apánk szorításától, de aprót bólintottam Fabinak. Azt akartam, hogy elmenjen. Nem kellett miattam bajba kerülnie. Fabi feltápászkodott, és egy pillanatnyi tétovázás után kisántikált a szobámból. Amikor már nem láttuk, Apám visszafordult felém.

Megremegtem.

– Mondd el az igazat!

Nem tudtam beszélni. Megbántam, hogy felhoztam. Apám tényleg úgy nézett ki, mintha meg akart volna ölni.

Keményen arcon vágott, de nem engedett el.

– Ki volt az? Ki csinált belőled kis kurvát? Valaki a Famíliából, ugye?

Könnyek égtek a szememben, de nem sírtam. Nem tudtam elmondani Apámnak az igazat.

– Nem – mondtam gyorsan. – Egy klubban találkoztam vele, nem ismered.

– Egy kurva szavadat sem hiszem el, te undorító ribanc. És ez nem is számít. Hozzá fogsz menni Benitóhoz, és úgy fogsz sikítani, mint egy kis rémült szűz a nászéjszakádon, hogy ne kételkedjen az ártatlanságodban. Esküszöm, ha ezt elrontod nekem, minden csontodat eltöröm. – Elengedett, és gyűlölködő szemmel hátralépett. – És ha megpróbálsz kibújni ebből az frigyből, és esetleg még a nővéreidtől is segítséget kérsz, hidd el, a háború a Szervezet és a Família között csak a kezdet. Személyesen vadászlak le téged és a nővéreidet, aztán kiderítem, ki baszott meg téged, és élve megnyúzom azt a seggfejet. Megértetted?

Remegve bólintottam. Apám úgy nézett ki, mintha le akart volna köpni. Ehelyett sarkon fordult és kisétált.

Én a földre rogytam. Most már tényleg vége volt mindennek. Nem hagyhattam, hogy Apám mindenkit bántson, akit szerettem, csak azért, mert szabadulni akartam a Benitóval kötött frigyből. Apám gyűlölködő tekintetének képe mintha beleégett volna az agyamba.

Ha hozzámennék Benitóhoz, a Szervezet és a Família továbbra is együtt dolgozna. Fabi nagyobb biztonságban lenne, mindenki nagyobb biztonságban lenne. Legalább néha láthatnám a nővéreimet és Fabit, és Romero továbbra is Lucának dolgozhatna. Túltenné rajtam magát, és találna valaki mást.

És én? Talán nem is lennének olyan rosszak a dolgok. Még csak nem is ismertem Benitót. Talán nem is volt olyan szörnyű. És nem mintha nem kaptam volna ízelítőt a boldogságból. Romeróval lenni csodálatos volt. Ezt sosem bántam meg, és mindig is nagyra fogom tartani. Itt volt az ideje, hogy helyesen cselekedjek. Maria elfogadta a sorsát. Olyan sok lány tette ezt előttem. Nekem is így kellett volna tennem, már csak azért is, hogy a szeretteim biztonságban legyenek.

Miután döntöttem, megkönnyebbülést éreztem, majd mély szomorúságot. Lefeküdtem, de az alvás nem akart jönni. Emlékeztem a vágyakozásra Anya szemében a halála előtt, és nem tudtam nem elgondolkodni azon, vajon ugyanez a tekintet lesz egy nap az én szememben is.

* * *

Romero

Soha nem hittem volna, hogy valaha is megfontolom, hogy a Família ellen forduljak, de nem tudtam végignézni, ahogy Lily hozzámegy ahhoz a férfihoz. Ő az enyém volt, és nem érdekelt, mit kell tennem, hogy ez így is maradjon. Luca tegnap szinte egész nap engem figyelt. Még soha nem nézett rám úgy, hogy valódi gyanakvás ült volna a szemében. Be kellett ismernem, hogy fájt a tudat, hogy már nem bízik bennem, és ami még rosszabb, hogy minden joga megvolt rá, hogy gyanakodjon rám. Megszegtem a közvetlen parancsát, megszegtem az eskümet, és elárultam azokat az embereket, akik ugyanolyan közel álltak hozzám, talán még közelebb is, mint a saját családom. Amikor aznap reggel Luca és Aria lakosztályába érkeztem, láttam Luca tekintetén, hogy tudja, elvesztett engem. Egy másik Capo talán már akkor kiiktatott volna, hogy megelőzze a rosszabbat. Aria bátorító mosollyal köszöntött, de nem kerülte el a figyelmemet, hogy Luca csók nélkül távozott. Ilyen sosem történt, és ez kurvára rossz jel volt.

Amint tudtam, felhívtam Lilyt. A telefon majdnem kéttucatszor csörgött, mire feladtam. Aria aggódó pillantást vetett rám.

– Lehet, hogy még mindig Fabival és Apámmal reggelizik.

Vártam pár percet, mielőtt újra megpróbáltam. Ha ezúttal nem veszi fel, még ma lefoglalok egy kibaszott repülőjegyet Chicagóba, és elmegyek érte. Megkönnyebbülésemre Lily a harmadik csörgés után felvette.

– Hol voltál? Már próbáltalak hívni. Jól vagy?

– Jól vagyok.

A távolságtartás a hangjában megállásra késztetett. Úgy éreztem, mintha egy olyan gát állna köztünk, aminek semmi köze a fizikai különállásunkhoz.

– Gondolkodtam a legjobb megoldáson, és azt hiszem, minél hamarabb át kellene repülnöm hozzád. Luca egyre gyanúsabb, úgyhogy gyorsan kell cselekednünk.

– Nem hiszem, hogy ezt kellene tennünk.

– Mit? – kérdeztem óvatosan.

– Elmenekülni.

– Tudom, hogy nem akarod elhagyni a testvéreidet, de talán Luca később befogad minket. Aria miatt talán meggondolja magát.

– Nem – mondta határozottan. – Úgy értem, nem akarom, hogy ide gyere és elvigyél. Maradok.

Nem akartam elhinni, amit hallottam.

– Miről beszélsz? Hozzá akarsz menni Benitóhoz? Ezt egy pillanatig sem hiszem el. Az apád lehetne.

– De fontos ember. Sok katonája van, akik követik őt.

– Mióta érdekel téged ilyesmi?

– Mindig is érdekelt. Élveztem az együtt töltött időt, Romero, de ésszerűen kell viselkednünk. Ez soha nem működhetne köztünk. Te katona vagy, nekem pedig egy Consigliere lányaként kötelességemet kell teljesítenem. Mindannyiunknak meg kell tennünk olyan dolgokat, amiket nem akarunk.

– Mi a faszt csinált az apád? Ez nem vall rád, Lily.

– Romero, kérlek. Ne tedd ezt nehezebbé, mint amilyen. Megvan a felelősséged Lucával szemben. Nem akarom, hogy megszegd az esküdet.

– Nem érdekel az esküm.

– De kellene! – mondta dühösen. – Nem akarom, hogy ide gyere. Vége van köztünk, Romero. Helyesen fogok cselekedni, és hozzámegyek Benitóhoz. Neked pedig helyesen kellene cselekedned, és követned Luca parancsát.

Hirtelen dühös lettem.

– Szóval mi volt ez köztünk? Egy kaland a nyárra? Kíváncsiság, milyen lenne megdugni egy közönséges katonát?

Lily mélyen beszívta a levegőt, én pedig megbántam a durva szavaimat, de túl büszke voltam ahhoz, hogy visszaszívjam őket, vagy bocsánatot kérjek.

– Nem beszélhetünk többet – mondta halkan. Talán sírt? – El kellene felejtenünk, ami történt.

– Ne aggódj, el fogom – mondtam, majd letettem. Elhajítottam a telefonomat. – Bassza meg!

Aria riadtan rohant felém.

– Mi a baj? Lily az?

– Végig akarja csinálni a ceremóniát Brascival.

Aria megdermedt.

– Ezt mondta?

Bólintottam. A konyha felé vettem az irányt. Kellett egy csésze kávé. Aria utánam sietett.

– Mit mondott még?

– Nem sokat. Csak azt, hogy Benito jó fogás, és hogy mindketten tegyük a kötelességünket. Bassza meg.

– Nem gondolja komolyan, Romero. Szeret téged. Valószínűleg csak meg akar védeni minket.

Már nem voltam benne biztos. És még ha Ariának igaza is volt, talán Lilynél volt a pont. Az életemet a Famíliának szenteltem. Nem szabadna feladnom az eskümet egy nő miatt. Made Man voltam, és mindig is a munkámnak kellett volna elsőbbséget élveznie.