Cora Reilly - Maffiába születve 4. - A kísértés hatalmában

Fordította: Feyre 

Tizenötödik fejezet

Liliana

Aria harminc perccel a Romeróval folytatott beszélgetésem után felhívott, és megpróbált lebeszélni arról, hogy hozzámenjek Benitóhoz. De már így is veszekedett miattam Lucával. Nem engedhettem, hogy a saját önző céljaim miatt tényleg kockára tegye a házasságát. Hozzámegyek Benitóhoz, és megpróbálom a legjobbat kihozni belőle.

A következő hetek a Valentinával való esküvői ruha vásárlásával, a virágok és a menü kiválasztásával, a fontos vendégek személyes meghívásával teltek el. Csak két alkalommal láttam Benitót, és nem volt időnk többre néhány váltott szónál és egy arcra adott puszinál. Ennek és a ténynek köszönhetően, hogy túlságosan elfoglalt voltam ahhoz, hogy aggódjak, szinte sikerült elfelejtenem, hogy valójában az esküvőmet készítem elő egy olyan férfival, akit alig bírtam elviselni. De a valóság Apám és Maria esküvőjének napján állt be. Nem beszélt velem, mióta elmondtam neki, hogy nem vagyok már szűz, kivéve azt a néhány alkalmat, amikor Benito vagy más emberek előtt kellett színlelnünk.

Míg Gianna és Matteo csak később érkeznek, hogy részt vegyenek az esküvőmön, Aria és Luca természetesen szintén meghívást kapott Apánk lakodalmára, és ez azt jelentette, hogy Romero is velük volt. Reméltem, hogy úgy dönt, hogy New Yorkban marad, de nem azért, mert nem akartam látni, hanem mert féltem szembenézni vele, szembesülni azzal, mit veszítek.

Szerencsére mindannyian egyenesen a templomba jöttek, mert a gépük későn érkezett; ez azt jelentette, hogy volt rá esély, hogy elkerülhetem a Romeróval való találkozást.

Az első sorban ültem, Benito mellettem. Hála Istennek nem ért hozzám semmilyen módon, mert az illetlenség lett volna a házasságunk előtt, de valahányszor Aria vagy Gianna felém nézett, úgy éreztem, mintha valami illetlenséget követnék el azzal, hogy egy olyan férfi mellett ülök, akihez nem is akartam hozzámenni.

Nem voltam biztos benne, hogy Romero hol ül. Mivel nem volt családtag, valószínűleg valahol a templom hátsó részében. A szertartás után a szálloda felé vettük az irányt, ahol az esküvői ünnepségre került sor. A vacsorát sikerült úgy végig csinálnom, hogy nem láttam Romerót, de később az este folyamán, amikor Benitóval táncoltam, kiszúrtam őt a terem másik végében. Engem figyelt. Hirtelen a körülöttem lévő többi táncos elhalványodott. A szégyen elöntött. El akartam lökni magamtól Benitót. Át akartam menni a termen, és Romero felé vetni magam, el akartam mondani neki, hogy szükségem van rá. El kellett fordítanom a tekintetem. Amikor a dal véget ért, kimentettem magam, és gyorsan elhagytam a táncparkettet. A kijárat felé siettem. Egy pillanatra el kellett tűnnöm innen, mielőtt elvesztem a fejem.

Amikor az ajtó becsukódott mögöttem, és a szálloda folyosóján találtam magam, fellélegezhettem. Mégsem álltam meg. Nem akartam, hogy a fürdőszobából visszatérő vagy arrafelé tartó vendégekkel találkozzam. Egyedül akartam lenni.

Két sarkot is befordultam, mielőtt megálltam, és a falnak dőltem, a mellkasom hevesen emelkedett. Két nap múlva ünnepeljük az esküvőmet. Pánik árasztott el. Összeszorítottam a szemem.

Halk léptek miatt megfordultam, és tekintetem Romeróra esett. Néhány méterre állt tőlem, és olyan arckifejezéssel figyelt engem, ami mintha szíven szúrt volna. Mindazok ellenére, amin keresztülmentem, és minden szándékom ellenére, hogy elnémítsam az iránta való érzéseimet, azok hangosabbnak tűntek, mint valaha. Romero ellenállhatatlanul nézett ki a sötét öltönyében.

– Mit keresel itt? – suttogtam.

– Utáltalak vele látni. Ez helytelen, és ezt te is tudod.

Tudtam. Minden porcikám ellenezte Benito közelségét, de ezt nem mondhattam el Romerónak.

Egy lépéssel közelebb jött hozzám, sötét szemei az enyémbe égtek.

– Nem kéne egyedül lennünk itt – mondtam erőtlenül, de nem akartam elmenni.

Újabb lépést tett felém, minden mozdulata olyan hajlékony és kecses volt, mégis veszélyes. Legszívesebben a karjaiba repültem volna. Ennél többet akartam tenni. Ott maradtam, ahol voltam. Romero áthidalta a köztünk maradt távolságot, és egyik karját a fejem fölé támasztotta, a tekintete éhes és birtokló volt.

– Akarod, hogy elmenjek?

Mondd, hogy igen. Ha Apám itt találna ránk, azonnal megölné Romerót, és amilyen szórakozott volt Romero ebben a pillanatban, apámnak talán tényleg sikerülne.

Kiengedtem egy remegő lélegzetet. Romero lehajolt és megcsókolt, aztán elvesztem. Végigsimítottam a kezemmel a haján és a hátán. Erősebben csókolt meg. A keze a fenekemet fogta, majd felemelt. Lábaimat a dereka köré tekertem, így a koktélruhám szoknyája felhúzódott, de nem érdekelt. Romero erekciója forrón nyomódott a nyílásomnak, annak ellenére, hogy a bugyim és a nadrágja szövete köztünk volt. Kétségbeesetten dörgöltem magam hozzá. Már annyira felizgultam. Ez hiányzott. Ő hiányzott.

Tudtam, hogy valaki végigmehet ezen a folyosón, és ránk találhat, de nem tudtam megállni. Romero a falhoz szorított, és csak az egyik karjával tartott. A másik keze a ruhámon keresztül a mellemhez simult, amitől a szájába nyögtem, és a mellbimbóim megkeményedtek. Romero felnyögött. Hozzám nyomult, erekcióját a bugyiba bújtatott puncimhoz dörzsölte.

– Szükségem van rád– ziháltam a szájába. Romero végigsimított a tenyerével az oldalamon, majd a lábaim közé csúsztatta, és egy ujját a bugyim anyaga alá dugta. Nedvesen és sajgóan talált. Megborzongtam az érintésétől.

– Bassza meg! Olyan nedves vagy, Lily.

Belém nyomta az ujját, és én zihálva íveltem el a faltól. Csak ő volt ilyen hatással rám.

Újra kivette az ujját, és kinyitotta a cipzárját. A puncim megfeszült a várakozástól és a szükségtől. Hallottam az óvszercsomagolás szakadását, majd a hegye a nyílásomhoz nyomódott, és elkezdett belém csúszni. A falaim engedtek forró hosszának, amíg teljesen belém nem bújt. Egymás szemébe néztünk. Annyira helyesnek érződött. Miért kellett ennek ilyen helyesnek érződnie?

– Olyan kibaszott jó érzés, Lily. És olyan kibaszottul szoros, te jó ég.

Az ajkaink újra egymásra találtak. Túl régen volt már. Romero belém nyomult, még jobban a falhoz szorított. Felnyögtem, amikor mélyen belém ért.

– Csendben kell maradnunk – mormolta halkan, majd a szája nyelte el a következő hangomat. Még szorosabban tekertem a karjaimat a nyaka köré. Úgy éreztem, mintha egyek lennénk, elválaszthatatlanok.

A sarkamat a fenekébe fúrtam, még mélyebbre hajtva őt magamba. A gyönyör végigsöpört rajtam. Romero addig döngölt, amíg a saját orgazmusát el nem érte. Egymásba kapaszkodtunk, még mindig egyesülve. Megcsókoltam a nyakát. Ismerős illata elárasztotta az orromat, és lehunytam a szemem. Örökké így akartam maradni.

Távoli nevetés hangja rántott vissza a valóságba. Romero kihúzódott belőlem. Meglazítottam a szorításomat rajta, és hagytam, hogy a lábam lecsússzon, amíg a talpam a földet nem érte. Még csak fel sem tudtam nézni rá, miközben megigazítottam a szoknyámat. Romero bedobta az óvszert egy közeli szemetesbe, mielőtt visszatért hozzám. Egyikünk sem szólt semmit. A szemem sarkából láttam, hogy az arcomhoz nyúl. Hátráltam. Megerősítve magam, felemeltem a tekintetem.

– Ez hiba volt – suttogtam.

Romero arcán döbbenet villant, aztán érzelemmentes lett.

– Hiba.

– Hamarosan hozzámegyek Benitóhoz. Ezt nem tehetjük meg még egyszer.

Romero szűkszavúan bólintott, aztán sarkon fordult és elsétált. Ellen kellett állnom a késztetésnek, hogy utána fussak. Vártam még néhány percet, mielőtt a mosdó felé vettem az irányt. Meg kellett tisztálkodnom, mielőtt visszatérek a partira, különben az emberek rájönnének, hogy történt valami. Megkönnyebbülésemre senki sem volt a mosdóban, amikor beléptem. Megnéztem a tükörképemet. A hajam össze-vissza állt, és a sminkemet is ki kellett javítani. A hátamon végigcsorgott az izzadság. De ami még ennél is rosszabb volt, az az árulkodó bizsergés a szememben. Most nem sírhattam. Az mindent elrontana. Vettem pár mély lélegzetet az orromon keresztül, mielőtt elkezdtem újrasminkelni magam. Amikor húsz perccel később kiléptem a mosdóból, úgy néztem ki, mintha semmi sem történt volna, de a belsőmben minden összezavarodott. Azt hittem, megbékéltem a Benitóval kötött házasságommal, azt reméltem, hogy a Romero iránti érzéseim csökkentek, de most rájöttem, hogy ez messze nem igaz.

Abban a pillanatban, hogy a táncparkettre léptem, Luca ott volt, és táncra kért. Tudtam, hogy ennél többet akar. A táncparkett egy olyan része felé irányított minket, ahol nem volt annyi táncos, mielőtt halkan beszélni kezdett.

– Még mindig végigcsinálod ezt a házasságot? Te és Romero eltűntetek egy időre.

– Igen. Hozzámegyek Benitóhoz, ne aggódj – mondtam fáradtan. Nem is tudtam hibáztatni Lucát, amiért ilyen érzéketlen volt. Meghívott az otthonába, gondoskodott rólam, én pedig azzal háláltam meg, hogy az egyik katonáját rávettem az esküje megszegésére.

– Nem kell örökké a feleségének maradnod – mondta Luca lazán.

– Apám soha nem egyezne bele a válásba.

Apám megölne, mielőtt ez valaha is megtörténne.

– Vannak más kiutak is a házasságból. Néha az emberek meghalnak.

– Nem olyan öreg.

Luca felvonta a szemöldökét.

– Néha az emberek amúgy is meghalnak.

Tényleg azt javasolta, hogy öljem meg Benitót?

– Miért nem halhat meg az esküvőm előtt?

– Az gyanús lenne. Várj néhány hónapot. Az idő gyorsan el fog telni, bízz bennem.

Hinni akartam neki, de a Benitóval közös ágyban töltött hónapok, az, hogy bennem volt, mint Romero az imént, pokolian hangzott.

– Romero akkor már nem akar majd engem.

Luca hallgatott. Tudta, hogy ez igaz. Miért akarna Romero még mindig engem, miután hónapokon keresztül egy másik pasival szexeltem? Már a gondolattól is undorodtam, mennyivel rosszabb lenne neki?

– Vannak jó emberek a Szervezetben is. Új boldogságot fogsz találni. Helyesen cselekszel, ha hozzámész Benitóhoz. Megakadályozod a háborút, és megvéded Romerót önmagától. Ez bátor dolog.

Bólintottam, de legszívesebben sírtam volna. Lucával visszatértünk az asztalunkhoz. Aria újra megpróbált beszélgetni velem, de feladta, amikor alig szóltam valamit. Valahogy túl kellett élnem ezt a napot, aztán az esküvőmet, és az azt követő hónapokat, és akkor talán lesz még egy esélyem a boldogságra. Addig kutattam a szobában, amíg a tekintetem meg nem állapodott Romerón. Ő határozottan nem nézett rám. Szerettem őt, annyira szerettem, hogy az már fájt. Tudtam, hogy nélküle nem leszek boldog.

* * *

Aria és Gianna segítettek nekem a ruhámmal. Természetesen fehér volt, fátyollal, ami utánam lógott. A hajamat leengedve hordtam, mert Benito ezt akarta.

– Gyönyörű vagy – mondta Aria mögöttem.

Megnéztem a tükörképemet, de csak a teljes kétségbeesést láttam a szememben. Szükségem volt a fátyolra, hogy elrejtsem, a világ elől. Gianna és Aria nem tudott az Apánkkal folytatott legutóbbi beszélgetésemről, és jobb is volt így. Ha tudták volna, mennyire megijesztett, akkor a saját életük kockáztatása ellenére is elvittek volna.

– Ez baromság – motyogta Gianna. Megérintette a vállamat. – Lily, tűnj el innen a fenébe. Hadd segítsünk neked. Mi értelme van a Capo és a Família Consigliere feleségének, ha nem tudjuk rávenni őket, hogy háborút indítsanak a kishúgunkért? Nyomorultul fogsz élni.

– Luca azt mondta, hogy néhány hónap múlva megszabadulhatok Benitótól, amikor már nem fog gyanúsnak tűnni.

Gianna felhorkant.

– Ó, persze, és addig mi lesz? Istenem, lehetne Luca ennél nagyobb bunkó?

Aria nem szólt semmit, ami már önmagában is jel volt. Általában mindig megpróbálta megvédeni Lucát.

– Te és Luca még mindig veszekedtek? – kérdeztem.

Megvonta a vállát.

– Nem nevezném veszekedésnek. Alapvetően nem veszünk tudomást egymásról. Dühös rám, amiért titokban tartottalak téged és Romerót előtte, én pedig dühös vagyok rá, amiért rávett, hogy menj hozzá Brascihoz.

– Nem kényszerít rá, Aria. Apánk teszi. Luca úgy viselkedik, ahogy egy Capónak kell. Nem én vagyok az ő felelőssége, hanem a Família.

– Te jó ég, Romero tényleg rád ragadt. Kérlek, mondd, hogy nem hiszed el komolyan, amit az előbb mondtál – mondta Gianna.

– Nem akarom, hogy mindent kockára tegyetek értem.

Gianna elkeseredésében megérintette a homlokát.

– Kockáztatni akarunk érted. De hagynod kell, hogy megtegyük.

Még ha most igent is mondanék, mit tehetnének? Luca és Matteo sem segítene nekünk, főleg nem akkor, amikor körülvették őket a Szervezet katonái. Ez öngyilkosság lenne. És Romero? Ő habozás nélkül megtenné, és megöletné magát. Apám szavai újra felvillannak a fejemben. Nem, végig kellett csinálnom. Ez volt az egyetlen lehetőség.

Valaki kopogott, és egy pillanattal később Maria dugta be a fejét. Ő volt az egyik koszorúslányom, bár még mindig nem beszéltünk sokat.

– Most már ki kell jönnöd.

Eltűnt, mielőtt még mondhattam volna valamit.

– Nem tudom elhinni, hogy elvette feleségül – mondta Gianna. – Nem kedvelem őt, de mégis sajnálom. Apánk egy szemétláda.

Alig figyeltem. A látásom kezdett elszürkülni. A félelem megtöltötte a vérkeringésemet, legszívesebben elmenekültem volna. De felemeltem a fejem, és leeresztettem a fátylat az arcomra.

– Most már mennünk kell.

– Lily – kezdte Aria, de nem hagytam neki időt, hogy befejezze, amit mondani akart. Az ajtóhoz siettem, és kinyitottam, megdöbbenve láttam, hogy Apánk ott áll előtte. Nem számítottam rá, hogy itt fog várni rám. Tudtam, hogy az oltárhoz fog vezetni, de az apák általában az előszobában vártak. Talán aggódott, hogy az utolsó pillanatban elszaladok.

– Hát itt vagy. Siess – mondta. Kemény pillantást vetett Giannára, amikor ő és Aria elsétáltak mellette, de nem szólt semmit. A karját nyújtotta felém. Egy kép ugrott be a fejembe róla Mariával, és legszívesebben elhánytam volna magam. Rátettem a kezem az alkarjára, és hagytam, hogy a templom fő része felé vezessen, bár minden porcikám el akart tőle távolodni. Bent a templomban már szólt a zene. Mielőtt beléptünk volna, Apám lehajolt hozzám.

– Jobb, ha meggyőzöd Benitót, hogy szűz vagy, különben agyonver, és ha nem, akkor én foglak.

Nem várta meg a válaszomat. Beléptünk a kétszárnyú ajtón, és minden szempár felénk fordult.

A lábam ólomnak éreztem, ahogy az oltár felé haladtam. Benito a végén várt rám, büszke vigyorral az arcán, mintha végre mindenkinek bemutathatná a fogását. A kockázat ellenére a tekintetem addig kutatta a tömeget, amíg meg nem állapodott Romerón. A jobb oldali falnak támaszkodott, olvashatatlan arckifejezéssel. Megpróbáltam elkapni a tekintetét, bár ez még nehezebbé tette volna ezt a sétát, de Romero még csak felém sem pillantott. Teljesen Ariára koncentrált, és a testőr szerepét játszotta.

Visszafordítottam a figyelmemet, remélve, hogy senki sem vette észre a tekintetem kitérőjét.

Azon a helyen, ahol anyámnak kellett volna lennie, Maria állt, görnyedt vállakkal, sápadt bőrrel, szomorú szemekkel; talán azt hitte, hogy senki sem nézi, mert ez volt az első alkalom, hogy nem vágott bátor arcot. Ízelítő abból, hamarosan hogyan fogok én is kinézni. Felnéztem Apámra. Ő viszont úgy tűnt, megfiatalodott, mintha az alig húszéves nővel kötött házassága lehetővé tette volna, hogy ledobjon néhány évet a saját éveiből. Egyáltalán nem hiányzott neki Anya? Ott kellett volna lennie mellette az esküvőmön. A tekintetem ismét Romerót kereste. Úgy tűnt, nem tudtam megállni. Pedig Romerónak kellett volna az oltárnál várnia engem. Elértük a folyosó végét, és Apám átadott engem Benitónak. Öregember ujjak tekeredtek a kezem köré, izzadtak és túlságosan is feszesek voltak. Apám felemelte a fátylamat, és egy pillanatra aggódtam, hogy undorom és boldogtalanságom napnál világosabban látszik, de Benito arckifejezéséből ítélve úgy tűnt, nem veszi észre, vagy nem érdekli. Nem figyeltem a papra, amikor elkezdte a prédikációját. Minden erőmre szükségem volt, hogy megállítsam magam, és ne leskelődjek a vállam fölött, hogy még egyszer megkeressem Romerót.

Miközben a pap és az összegyűlt vendégek az igenemre vártak, egy rövid pillanatra megfordult a fejemben, hogy nemet mondok. Ez volt az utolsó esélyem, az utolsó kijárat, mielőtt örökre a boldogtalanság országútján ragadtam, vagy legalábbis addig, amíg ki nem találom, hogyan szabadulhatnék meg a férjemtől. Képes voltam egyáltalán ilyesmire? Még egy legyet sem tudtam lecsapni, ha zavart.

Csak mondd, hogy nem. Kíváncsi voltam, hogyan reagálnának az emberek, ha nem mennék hozzá Benitóhoz?

Benito dühös lenne, és Apám is. De a nővéreim és Romero, ők megértenék, valószínűleg mindenki mással harcolnának, hogy megvédjenek engem. Benito megköszörülte mellettem a torkát, és rájöttem, milyen régóta nem szóltam semmit. Gyorsan kimondtam, amit mindenki várt, még akkor is, ha a szavaknak savízük volt.

– Igen.

– Megcsókolhatod a menyasszonyt.

Benito megragadta a derekamat. Megmerevedtem, de nem löktem el magamtól. Durva ajkai az enyémhez nyomódtak. Szivar ízét éreztem. Elhúztam a fejem, és kényszeredett mosollyal fordultam a vendégeink felé. Benito rosszalló pillantást vetett rám, de nem törődtem vele. Ha tudná, hogy mennyi önuralom kellett ahhoz, hogy ne lökjem el magamtól, nem haragudna rám, amiért egy kicsit túl hamar véget vetettem a csókunknak.

Megfogta a kezemet, és a folyosó felé terelt. A tekintetem Romero felé révedt, de ő már nem volt ott. Átkutattam az egész templomot, de nem találtam. Valószínűleg utált engem, most, hogy látta, hogy megcsókoltam Benitót, és nem akart velem semmit sem kezdeni. Vajon látom-e még valaha?

Romero

Soha nem kellett volna Chicagóba jönnöm. Miközben néztem, ahogy Lily végigsétál a folyosón Benito felé, úgy éreztem, mintha valaki csizmával taposná a szívemet. Semmit sem akartam jobban, mint nagyon lassan beledöfni a késem Benito szemébe, látni, ahogy a fény elhagyja, hallani az utolsó, nehezen vett lélegzetét. Élve akartam megnyúzni, nagyobb fájdalmat akartam okozni neki, mint amekkorát eddig bármelyik férfi elszenvedett.

Elfordítottam a tekintetemet Lilyről, és Ariára koncentráltam, ahogyan azt tennem kellett volna. Ő megértő mosollyal nézett vissza rám. Nem reagáltam rá. Kikapcsoltam az érzelmeimet, ahogyan azt a beavatásom utáni első években megtanultam, amikor még mindig zavart, hogy embereket ölnek vagy kínoznak.

– Megcsókolhatod a menyasszonyt.

A tekintetem a templom elejére siklott, ahol a kibaszott Benito Brasci a kezét Lily derekára tette, és gyakorlatilag a teste felé vonszolta. Vöröset láttam. Meg akartam ölni. Ellöktem magam a faltól, megfordultam, és kisétáltam a templomból. Nem futottam, ahogy szerettem volna. Lassan haladtam, mintha semmi baj nem lenne. Bassza meg, micsoda kibaszott hazugság. Minden baj volt. A nő, akinek az enyémnek kellett volna lennie, épp most ment hozzá valami vén szarházihoz.

Egyenesen a bérelt autónk felé vettem az irányt. Ott fogok várni, amíg el nem érkezik az idő, hogy Brasci kúriájába vezessek a lakodalomra.

* * *

Luca alig hagyta el a kibaszott oldalamat az esküvői partin. Valószínűleg aggódott, hogy mindenre ki fogok borulni. Nem tévedett. Valahányszor Lily és Benito felé pillantottam, valami elpattant az agyamban. Folyton azt képzeltem, hogy előveszem a pisztolyomat, és golyót eresztek Benito fejébe, majd egyet Scuderi fejébe is, a biztonság kedvéért. Ha szerencsém volt, nem tudtak volna elég gyorsan megállítani.

Vacsora után Aria jött felém. Nem voltam biztos benne, hogy elviselem a szánalmát, de nem akartam elküldeni. Csak kedves akart lenni.

– Nem kell maradnod, tudod? Luca itt van a védelmemre. Ez biztos nehéz lehet neked. Miért nem mész előre, és keresel magadnak egy szállodát? Biztos vagyok benne, hogy nem akarod egy fedél alatt tölteni az éjszakát Benitóval.

Ma este. Eddig sikerült nem gondolnom túl sokat a nászéjszakára.

– Nem, jól vagyok. Tudom kezelni.

Aria habozott, mintha még mondani akart volna valamit, de aztán visszament Lucához.

Amikor a buli a végéhez közeledett, éreztem, hogy egyre nyugtalanabb vagyok. És akkor megtörtént az, amitől rettegtem. Benito és Lily felálltak a székeikről, hogy a fő hálószobába menjenek az első közös éjszakájukra. A tömeg követte őket, éljenezve és javaslatokat téve, hogy mi történjen ma este. A pulzusom felgyorsult, és az ujjaim vágyakoztak, hogy a mellényem alá nyúljanak.

Utánuk mentem, bár tudtam, hogy ez lenne az utolsó dolog, amit tennem kellene. Mindig is büszke voltam az önuralmamra, de éreztem, hogy véges.

Tudtam, hogy azt mondtam Lilynek, hogy elfogadom a házasságát. Azt mondta, hogy nem akar engem. A New York Família katonájaként kötelességem volt, hogy őket helyezzem előtérbe. Ha Lilyt akartam, az háborút jelenthetett volna. Nem, ez kibaszott háborúhoz vezetett. Dante Cavallaro számító ember volt, de a katonái csak az alkalomra vártak, hogy újra ránk támadhassanak. Ma sokuk szemében láttam ezt. A dolgok köztünk meredeken lejtőre kerültek az elmúlt években. Az egyesülésünk mézeshetek-korszaka Luca és Aria esküvője után gyorsan lecsengett, és ez most egy érdekházasság volt, egy olyan házasság, amelyből mind a Família, mind a Szervezet ki akart szállni. A legkisebb kihágás is elég lett volna ahhoz, hogy minden felrobbanjon.

Anélkül, hogy észrevettem volna, követtem a többi vendéget az előcsarnokba. Lily sötétszőke fürtjeit a lépcső tetején szúrtam ki, Benito kopasz feje mellett, körülöttük pedig egy csomó más férfi. És akkor a lábam mozgásba lendült, a kezem a fegyveremért nyúlt, a halántékom lüktetett a dühtől. Át kellett nyomulnom a tömegen, és figyelmen kívül hagytam a tiltakozó mormogásokat. Nem hagyhattam, hogy az a rohadék Benito megkaparintsa. Lily az enyém volt, és mindig is az enyém lesz. Ha ez egy kibaszott háborút jelentett, hát legyen. Napjaim végéig hajlandó lennék oroszokra, tajvaniakra és Szervezeti fattyakra vadászni, ha ez azt jelentené, hogy megtarthatom őt.

Felgyorsultam, és akkor Luca hirtelen előttem termett. Nehéz lélegzettel megálltam. Félig-meddig kedvem lett volna megütni, de küzdöttem a késztetés ellen. Ha jelenetet rendeznék ennyi emberrel körülvéve, mindent elronthatnék. Luca megragadott a vállamnál fogva, és egy üres folyosóra irányított. A falnak lökött, amitől csengett a fülem, aztán elengedett.

– Az istenit! – Vicsorgott, és újra megragadta a vállamat. – Ő nem a tiéd. Most már férjes asszony.

– Soha nem akart ebből semmit – mondtam keményen, és leráztam Luca kezét. – Nekem kellett volna mellette állnom az oltárnál.

– De nem így történt. Már túl késő, Romero. Ez itt Chicago. Nem fogunk kibaszott háborút indítani, mert nem tudod a gatyádban tartani.

Egyenesen az arcába vágtam.

– Ez ennél sokkal többről szól, és ezt te is tudod.

– Nem érdekel, Romero. Végignézted, ahogy Liliana az oltár elé lép, és most el kell fogadnod a következményeket. Ő megtette a kötelességét, és neked is ezt kell tenned. Menj a szobádba, és aludj egy kicsit. Ne csinálj semmi hülyeséget.

Luca volt a Capo. Az volt a dolga, hogy vigyázzon a Família javára, de ebben a pillanatban legszívesebben megöltem volna. Soha nem akartam megölni a Capómat.

– Igen, Főnök.

Luca megragadta a karomat.

– Komolyan mondom. Ez közvetlen parancs. Nem akarok háborút emiatt. Már régen figyelmeztettelek, hogyan fog ez végződni, de nem hallgattál rám.

– Nem teszek semmit – csikorgattam ki. Még én sem voltam biztos benne, hogy ez az igazság, vagy hazudok. Még nem döntöttem el.