Sarah Brianne - Made Men 4. - Lucca

1. fejezet

Enyém

Fordította: Keiko

Lucca az asztalánál ült az otthoni irodájában, végigfuttatva kezét a haján s próbált mélyen lélegezni. A lány képe még mindig nem hagyta el a gondolatait. Ujjai még mindig sajogtak, hogy végigkövessék bámulatos hegeit. Akarta őt, függetlenül a korától, és semmi sem állíthatja meg.

Nagyon ritkán akart bármit is az életében. Az első, hogy Made Manné váljon, a második, hogy kisfőnök legyen. Mindkét dolgot nagyon fiatalon kivitelezte.

Huszonhat évesen ő volt a legfiatalabb kisfőnök a Caruso család történetében, és tizenhét évesen vált Made-dé, szintén a legfiatalabbként a családban. Amit azért tett, hogy Made-dé váljon a legtöbb felnőtt férfit a pszichiátriára küldte volna, de nem Luccát.

Lucca sötét oldallal született. Már fiatalon ráébredt, hogy nem olyan, mint más emberek. Egyedül akkor érzett valamit, ha fájdalmat okozott. Először nem kellett sok, csak addig csípkedett egy másik gyereket, míg az nem kezdett sírni. Örömmel és elégedettséggel töltötte el. Lassan az évek folyamán egyre több és több kellett ahhoz, hogy ezt az érzést visszahozza. Most, huszonhat évesen, egy teljesen kifejlett szörnyeteg volt, vérre és káoszra szomjazva.

Bekapcsolva a számítógépét az internetet böngészte, beírva a nevet, ami hívogatta. Mikor a képe felugrott, szíve morajlani kezdett a mellkasában. Egy sokkal fiatalabb korában készül kép volt; a sebhelyei sokkal frissebbek, fényes pirosak és egyáltalán nem hasonlítottak ahhoz a halvány piroshoz, amit ma látott. Leegyszerűsítve, ádázul mutattak tökéletes porcelán arcán.

Ráközelítve szorosabban markolta az egeret, tiszta harag forrt benne. Túlságosan jól tudta, hogy ezeket kés okozta. A vágások tiszták s pontosak voltak, kiszámított mélységgel, hogy mérhetetlen fájdalmat okozzanak azokon az érzékeny területeken, és megbélyegezzék őt egy életre.

Akárki érintette meg, jobb ha máris halott.

Visszatérve a kereséshez azt kutatta, ki bélyegezte meg, de az egyetlen dolog, amire bukkant egy autóbaleset volt három évvel ezelőttről. A régi újságcikket olvasva megtudta, hogy az apja, Maxwell Masters volt az egyetlen, aki aznap este a kormány mögött ült, és a hegeket a szélvédő betörése okozta. Baromság.

Lucca visszatért Chloe fotójához, most távolított, hogy felfedje az apját, amint esküt tesz, mint a Missouri állambéli Kansas City polgármestere. Egyetlen karcolás sem volt rajta, ami megerősítette azt, amit már tudott.

A vérszomj végigfolyt az erein. Meg fog tenni bármit és mindent, hogy megtudja,  mi történt vele. Bárki, akinek köze van hozzá, hat láb mélyen fog feküdni, mire végez.

Elnézve az apját meg az anyját, volt egy olyan érzése, hogy meglehetősen hosszú lesz az a lista. Mindannyian meghalnak.

Visszatért a kereséshez, minden meg akart róla tudni, amit csak lehetett.

Látva egy jócskán csak mostani képet róla valamiféle összejövetelen, csak bámult a képre, szíve még hangosabban morajlott, valamiképp jóllakatta vérszomját. Basszus, jobban akarta őt, mint amennyire Made akart lenni vagy kisfőnök.

Összecsavarodtak a zsigerei a gondolatra, mennyit kell várnia, hogy tizennyolc legyen. Nem tudta miképp fogja majd vissza magát, nem volt hozzászokva az ilyen erős érzelmekhez. Gyötrődő tekintete úgy tűnt érte kiált, hogy megmentse, és ettől csak még rosszabb lett a vágy.

Ajkai közé véve egy szál cigit felpattintotta hideg, fém öngyújtójának fedelét, mielőtt meggyújtotta a végét és mélyet szippantott belőle.

A dohányzás mindig is adott neki valami elfoglaltságot és összpontosítást, mikor beteg, kifordult vágyai felülkerekedtek rajta. Csak remélte, hogy ez majd segít neki távol is maradni Chloétól.

Lezárva a gyújtót visszahelyezte a Zippot az asztalára, mielőtt még egyszer rápillantott a mostani képre.

Egyetlen gondolat férkőzött a fejébe.

Enyém.