2018. 07. 21.

Sarah Brianne - Made Men 3. - Chloe


9. fejezet

Az emlék dönget az ajtón

Fordította: Keiko


Furcsa volt, de rövid időn belül közel került Elle-hez. Megértették egymást, mint kiközösítetteket a szenvedésükkel együtt. A félévnek majdnem vége volt, itt volt az ideje a karácsonyi szünetnek. Chloe nagyon hiányolni fogja Elle-t, de az iskolát nem. Mindamellett nem volt biztos benne, mi volt jobb ezen a ponton: az otthoni vagy az iskolai élete.
A nap utolsó órája felé sétálva Chloe leszegte a fejét. Közelebb sétált Elle-hez, mint valaha, hagyva, hogy a lány végigvezesse a folyosókon, így lent tarthatta a fejét. Mióta felbukkant a kép Elle szekrényében, nem pazaroltak időt a folyosókon és azon kezdtek tűnődni, vajon paranoiásan viselkednek-e.
– Szörnyszülött! – kiáltott fel valaki, ahogy elhaladt.
Tehát a gúnyolódás nem állt le, de legalább nem aggódtak túlságosan a biztonságuk miatt.
Megérkezve a kémia teremhez helyet foglaltak hátul.
– A tudományos projektünk a karácsonyi szünet előtt esedékes. Ha nem fejezzük be ma órán, akkor iskola után kell. – mondta Elle aggodalmas hangon.
– Oké. – értett egyet idegesen amiatt, mi fog ebből kisülni.
– Jó. Ha nem fejezzük be, akkor befejezhetjük nálatok. A holnap hogy hangzik?
Nem…
– M-miért nem tudunk nálatok lenni?
Elle megköszörülte a torkát. – Biztos vagyok benne, hogy hallottál az apámról. A szüleim nem igazán akarnak most társaságot…
Természetesen tudta, mi történt az apjával. Cassandra az év elején az egész iskolát telifecsegte róla.
– Gyerünk, Chloe; jó móka lesz. Pizsipartit kellene tartanunk!
Azonnal úgy érezte, hogy sarokba szorították. A móka lett volna az utolsó szó, amivel leírja a házát. Tudta, hogy Elle kihasználja a lehetőséget, hogy segítsen neki előbújni a csigaházból, hogy újra normálisnak érezze magát. És miközben kétségbeesetten vágyott erre, a háza nem a megfelelő hely volt ehhez. Mindazonáltal nem úgy hangzott, mintha Elle-é az lett volna. És mivel Elle-nek volt jó kifogása, bajban volt.
Mit kellene mondanom? Az apám most alkoholista, mert nem tud jobban megbirkózni azzal, ami velem történt, mint én? Érezve, hogy háta a falat éri, utolsó reménye az volt, ha beszél az anyjával, hogy tartsa kordában az apját. Akárhogy is, a legkevésbé akarták azt, hogy a hírük csorbát szenvedjen.
– M-megkérdezem akkor a szüleimet, hogy átjöhetsz-e.
– Nagyszerű! A kis fehér házban laksz most? – Elle szeme felcsillant.
Megrázta a fejét. – Nem, januárig nem költözünk, akkor teszi le apa az esküt.
Brrring.
A tanár felállt az asztaltól. – Jól van, diákok, lássatok munkához. Ez az utolsó nap, hogy az órán dolgozhattok a projekten, szóval hozzátok ki belőle a legjobbat.
Chloe gyorsan nekikezdett. Keményen dolgozott, míg ki nem csöngettek. Így Elle-nek nem kellene átmennie.
Lehetetlen, hogy befejezzem a projektet.
* * *
Brrring.
Nem fejezte be a projektjüket.
* * *

– Anya, Elle bármelyik pillanatban itt lehet. Hol vagy? – suttogta a telefonba.
– Késésben vagyok az irodában. Egy óra múlva otthon vagyok.
Ennyit hallott Chloe, mielőtt a pittyegés elkezdődött, jelezve, hogy az anyja letette.
Beszarás!
Épp azon volt, hogy ugyanezt csinálja a nadrágjába, ahogy figyelte az apját felkapni az üveget, hogy újra megtöltse a poharát. Az anyja első sorban közölte vele, hogy teljes csőd, mivel nem fejezte be az iskolában. Aztán azt mondta, menjenek Elle-ékhez, de mikor Chloe elmagyarázta Elle helyzetét, az anyja többé nem foglalkozott vele.
A nő gyorsan ráébredt, hogy Elle nem pénzes családból származik, mivel nem tudta feleleveníteni az utolsó Buchanant, akinek bármilyen valódi befolyása lett volna Kansas City-ben, Missouriban. Viszont kurvára nem érdekelte, mit gondol a családjáról. Azonban az anyja megígérte neki, hogy megfegyelmezi Maxwellt. Nyilvánvalóan ez alul volt a teendőinek listáján.
Cseng.
Ne nyisd ki. Talán elmegy.
Cseng.
– Ki fogod nyitn-n-ni… az átkozott… ajtót? – Maxwell maga indult meg az ajtó felé.
Chloe gyorsan felállt és elment mellette. – Én is ki…
– Én is ki tudom nyitni! – Chloéra tette a kezét, ahogy a lány elment mellette, erőteljesen ellökve őt az útból.
Sikolyra nyitva a száját, ahogy a férfi keze hozzáért a karjához, csak a lélegzet szakadt ki belőle, amint a padlóra zuhant.
Teljes hirtelenséggel durva kezeket érzett, amint leszorítják, miközben próbált sikítani és küzdeni, míg a hideg asztalon feküdt.
A nyíló ajtó hangja és az este hideg fuvallata az arcán visszarántotta a jelenbe.
– Helló, Mr. Ma… Chloe, jól vagy? – Elle arca mosolygósról aggódóra változott, éppoly gyorsan, mint a hangszíne.
A padlóról meredve az ajtó másik oldalán álló Elle arcára, Chloe túl döbbent volt, hogy beszélni tudjon.
Maxwell magára vállalta, hogy válaszoljon neki. – Jól van… Elbotlott. Ki vagy…?
Elbotlottam. Senki sem bántott.
Kétségbeesetten próbálva az esést és az emléket, ami az ajtón dörömböl, kirázni a fejéből, felállt, hogy mindenféle vészcsengést elkerüljön Elle-nél.
– Öhm, Elle vagyok. Be kellene fejeznünk a tudományos projektünket. – szeme apa és lánya között ugrált.
– Ne-em e-emlékszik?
– Nem, mert n-nem mondta el… nekem. – Megindult, hogy elhozza a szeszes italját. – Szabadulj meg tőle. – zengte Chloénak, ahogy elsétált, nem törődve azzal, hogy a lány az ajtóban meghallotta-e.
A padlót fixírozva, Chloe tette, amire kérték. – S-sajnálom. Most nem épp a l-legalkalmasabb.
Elle várt, míg Maxwell látótávolságon, és remélhetőleg hallótávolságon is kívülre került, mielőtt odament Chloéhoz suttogva. – Jól vagy? Mi történt?
– Igen, e-elestem.
– Marhaság. – suttogta Elle durván. – Felhívom anyukámat, hogy jöjjön vissza. Hazajöhetsz velem.
– Ne, jól vagyok!
Elle elővette a mobilját, nem hallgatva Chloe védekezését, és szólt az édesanyjának, hogy jöjjön vissza. Mikor letette, újra Chloéhoz beszélt.
– Ő bántott?
Fejét rázva nézte a földet.
– És nekem hinnem kellene neked!
– Igen. Csak részeg. Így dolgozza fel, ami… velem történt.
Tudva, hogy az igazat mondja, Elle egy hajszálnyit lazított. – Még mindig velem jössz.
– N-em, komolyan. Nem gáz. Eskü, fizikailag sohasem bántott korábban. Az elesésem baleset volt. – Biztos vagyok benne, hogy nem gondolta komolyan. – Anya majdnem itthon van. Nem akarom apát egyedül hagyni.
Szinte látta, ahogy Elle fejében kattognak a fogaskerekek, mielőtt a lány bólintott. – Oké, megkérdezem anyut, hogy holnap átjöhetsz-e, hogy befejezzük a projektünket.
– Azt hittem azt mondtad, hogy a szüleid nem akarnak társaságot?
– Igen, nos, hazudtam. – válaszolt Elle, ahogy visszaindult az ajtóhoz. – Holnap találkozunk.
– Öhm, oké…  Chloe becsukta az ajtót maga mögött, mikor látta, hogy Elle anyukája visszahajt a kocsibeállóra.
A ház belseje felé véve az irányt remélte, hogy észrevétlenül fel tud osonni a szobájába.
– Ülj le, Chloe.
Megállva látta, hogy az apja az ebédlőasztalnál ül. Azt is észrevette, hogy megváltozott a hangszíne, valamivel kellemesebb volt. Talán bocsánatot akar kérni…
Helyet foglalva előtte leült az asztalhoz.
– Tudja, hogy valójában mi történt veled…? – kortyolt egyet a poharából.
Chloe hevesen rázta a fejét, megrémülve attól, hogy hova tart ez a beszélgetés.
– Miért nem? Ide van írva… a papírra, mi t-t-történt veled valójában.
Rábámult a férfira, nem tudta mit mondjon.
Gyorsan emlékeztette. – Mondd el, mi történt veled, Chloe.
Tördelve a kezeit elkezdte a tenyerébe mélyeszteni a körmeit. – Egy autóroncsban voltam, ennyiről tudok. Egy autóroncsban voltam. Senki sem bántott.

8 megjegyzés:

Kissné Margó írta...

Köszönöm szépen!
De megütném ezt az alkoholista idiótát!

Unknown írta...

Köszönöm szépen !!!!! ;-)

Ani írta...

Koszonom! 😘

Bea írta...

Köszönöm

Mariann írta...

Felkavaró rész volt...nagyon várom a folytatást. Köszi!

kata írta...

Köszönöm szépen 😀!

BezTina írta...

Nagyon szépen köszönöm!

eve írta...

koszonom,alig várom már ,hogy Lucca képbe keruljon :P