8. fejezet
Megégve a démonja keze által
Fordította: Keiko
Elle-nek szüksége
volt egy könyvre a szekrényéből, így Chloe vele tartott a szünet alatt, hogy
megszerezze. A nap utolsó órája gyorsan közeledett ebéd után. Meglepő módon
minden tanórán osztoztak, kivéve a nap másodikján. Míg neki művészet volt,
addig Elle-nek egészségügy. Szívás, hogy nem pontosan ugyanaz volt az
órarendjük, de hála, egyetlen osztály volt.
Figyelve, ahogy
Elle kinyitja a szekrényét látott egy téglalap alakú papírlapot a földre
hullani.
– Mi a…? – hajolt
előre Elle, hogy felvegye. A másik oldalára fordítva megváltozott az
arckifejezése.
Chloe rábámult
arra, amiről azt gondolta, hogy egy darab papír, de valójában egy fénykép volt.
A kép Elle-ről készült, ahogy feküdt a járdán, véresen és összetörve, pontosan
az a kép, amire Chloe gondolt korábban. Az egyiküknek kellett lőnie egy fotót
róla, mikor Chloe az iskola felé tartott.
– K-ki csinálta
ezt?
Mindketten
körbenéztek, hogy lássák, ki helyezte el a képet, és Sebastiant látták ördögien
mosolyogva a szekrényének támaszkodva állni.
Elle gyorsan
megfordult, a képet a táskájába süllyesztve a könyveivel együtt. – Menj, szedj
ki mindent a szekrényedből.
– F-fogalmam sem
volt, hogy ő készítette…
– Menj, szedd
össze a cuccodat – utasította Elle folytatva szekrényének kipucolását.
– É-én nem tud…
Elle
szekrényajtójának csapódása megugrasztotta.
Mély levegőt véve
Elle újra próbálkozott. – Tudom, hogy nem tudtad. Órára kell mennünk. Nem
boldog, hogy eltángáltam ma reggel az egész autóroncs dologgal, így tudtomra
adja, hogy újra a szart is kiverheti belőlem, ha akarja.
Egyetértve Chloe
gyorsan a szekrényéhez ment és a tartalmát bizonytalanul a táskájába pakolta.
– S-sajnálom,
Elle – suttogta.
– Nem gáz –
próbálva jobb kedvre deríteni kinyújtotta a kezét, hogy megveregesse a vállát.
Egy kis zihálás
hagyta el Chloe torkát, mielőtt fürgén kitért az útból.
Kissé hátralépve
Elle feltartotta a kezeit. – Bocsi.
Chloe egy
pillanatot várt, mielőtt visszatért, hogy az utolsó könyvet is eltegye a
szekrényéből a táskájába és bezárja azt.
– Oda kell jutnunk
az órára… gyorsan.
Figyelve Elle-t
szomorú arccal fürgén megindulni, Chloe megdörzsölte a vállát, ahol a lány keze
majdnem megérintette. Olyan volt, mintha megégett volna a bőre. Megégve a
démonja keze által.
*
* *
Elle az ágyán ült
és a képre bámult, amit ma talált a szekrényében. Furcsa volt ilyen sérülten
látni magát a járdán. Megnézte magát a tükörben, miután megtörtént, de még
mindig szokatlan volt személyesen látni, mintha abban a pillanatban tekintett
volna le magára, mikor azt gondolta, a halál fogja üdvözölni.
Egy könnycsepp
hullott az arcáról a fotóra. Ne hagyd többé, hogy megsirassanak.
Felkelve a
könyvespolcához ment és lekapta róla a fotóalbumot. Visszaülve az ágyára
átlapozta az oldalakat, rápillantva az évek alatt róla készült képekre.
Minden képen
boldognak tűnt, és a hosszú eperszőke haj valaha tökéletesen keretezte az
arcát.
Felnyúlva
megérintette a megmaradt tincseket, amik most a tarkójáig értek.
Nem, nehogy sírj.
Végre elérkezve az
első üres oldalhoz, bedugta az albumba az iszonyú képet magáról, amit Sebastian
adott neki figyelmeztetésként. Emlékezni fog erre a pontos képre az iskolaév
hátralevő idejében. Aztán, mikor elkezdődik az új év az új iskolájában, majd
vissza tud tekinteni erre a fotóra és megköszönheti Istennek, hogy túlélte.
Becsukta a könyvet.
– Túl fogom élni.
*
* *
Átnézve az
étkezőasztalon, Chloe figyelte, ahogy az apja még több pálinkát tölt a
poharába.
Lehúzta a
tartalmát, majd megkérdezte: – Engem f-f-fogsz bámulni v-vagy eszel?
– Egyél, Chloe –
utasította az anyja.
Lepillantva a tányérjára
felkapta a villát és enni kezdett, de nem volt étvágya. Az egyetlen ok, amiért
ott ült és nem a szobájában, az volt, hogy az anyja ragaszkodott hozzá.
– Hagyd abba, hogy úgy viselkedsz, mintha áldozat
lennél – hangzottak újra az
anyja szavai a fejében.
Újra
felpillantott, mikor hallotta az üveget összekoccanni a férfi poharával.
Gyorsan lenézett a
tányérra, mikor ő a másodperc törtrésze alatt lehúzta a pohár tartalmát.
Maxwell a
kézfejével megtörölte a száját. – Menj.
Megdöbbenve éles
hangján, a lány nem tudott mozdulni. Úgy hangzott, mintha…
– Takarodj a
szem-m-mem elől! – rácsapott az asztalra, megremegtetve az ezüst étkészletet. –
Még csak-k-k rád sem-m-m tudok nézni!
Felugorva az
asztaltól próbált nem elbukni, ahogy rohanni kezdett az asztaltól, mintha az
élete függene tőle.
Az apja napról
napra ijesztőbb lett, minden nappal egyre jobban és jobban emlékeztette őt
arra, aki a rémálmait okozta.
Szemei
elfelhősödtek útközben, elhomályosítva a látását. Mikor elérte a szobáját,
bevágta maga mögött az ajtót és hátával nekitámaszkodott, mielőtt zokogva a
földre roskadt.
Annyiszor kérdezte
magától, Miért én? Miért történt ez
velem? De ma este más kérdést tett fel magának.
– Miért nem tudtam
meghalni?
16 megjegyzés:
Nagyon szépen köszönöm!
Köszi!
Kíváncsi vagyok mi történt Chloéval és miéNagyon izgalmas a történet. Köszönöm, hogy elolvashatom.
Tisztára mint egy kiképzőtábor. "Túl fogom élni"
Szegény lányokat nagyon sajnálom.
Köszönöm szépen!
Én még csak szülőnek se nevezném azt a két egyént. Így bánni Chloe-val!
Nagyon köszönöm!😀
Köszönöm!
Köszönöm szépen
Uhhh...nyomasztó. Alig várom a folytatást, köszi!
Most már jöhetnének a fiúk is a képbe, hogy tegyenek valamit... valami jót!
Köszi!!!!!
Nagyon köszönöm!!!
Én is nagyon szépen köszönöm a fordítást. Az is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy eddig ez a könyv nagy csalódás nekem az előző kettőhöz képest. A hősnő, Chloe gyenge, és gyáva, mindig mások háta mögé bújik. Semmi tartás nincs benne. Másokkal is történnek rossz dolgok, sőt rosszabbak. Sajnálom, de eddig semmi kedvelhetőt nem találtam benne.
Köszönöm a fordítást
Szenvedős, vontatott ez a rész nem illik a többi részéhez ezt kihagyhatta volna az író.....
Köszönöm szépen a fordítást !!!!! ;-)
Köszönöm:)Sajnálom a lányokat!Valamit lépni kellett volna nekik!!!!
Megjegyzés küldése