Sarah Brianne - Made Men 3. - Chloe

19. fejezet

Az a serdülés előtti Amo volt. Pubertás Amo faszfej lesz

Fordította: Keiko

Természetesen Chloe volt az első, aki leült a helyére, sőt, aki elérte a nap első óráját. Elkezdte tördelni a kezét és azon tűnődött, miért próbált meg ma csinosnak kinézni. A sminkje nem rejtette el a tényt, hogy szörnyszülött volt, és a hosszú ujjú fekete ing, valamint a tökéletesen hozzáillő fekete farmer őrült külsőt kölcsönzött neki, figyelembe véve a kinti meleget.

A fekete szín illett már csak hozzá. Segített a háttérben maradni, épp úgy, ahogy akarta, és még mindig nem fedte fel a külvilágnak a többi sebhelyét. Valami gyerekes oknál fogva azt remélte, hogy mivel új év volt, végre beleolvadhat a háttérbe.

Az iskola hátralévő napjai pokoliak lesznek Elle nélkül. Nem tudta, hogyan vagy akár végig tudná-e csinálni, de nem volt választási lehetősége. A második év nem lesz ugyanolyan nélküle… Chloénak semmilye és senkije se volt, hogy megmentsék. Csapdába esett és halálra van ítélve ebben az iskolában. Elle legalább szabad volt, és ez egy részét boldoggá tette. Az egyikünk túlélte.

– Igazán csinos vagy ma – egy édes hang szólt hozzá felette állva.

Chloe utált felnézi és látni, ki csúfolódik vele. Az utolsó dolog, amit valaha is kapott, az egy bók volt, így tudta, kegyetlen viccé fog alakulni. Majdnem nem nézett oda, de mikor megtette, eltátotta a száját.

– M-miért vagy itt? Nem kellene itt lenned.

Elle keresztbe fonta a karjait, önelégült mosollyal az arcán. – Nem akarod, hogy itt legyek?

Tökéletes zavarodottság let úrrá Chloén. – Nem értem.

– Nos, ösztöndíjat kaptam a jegyeim miatt, amiből a tandíj egy részét fizetem, és szereztem munkát, hogy a maradékot is ki tudjam fizetni – helyet foglalt a lány előtt. – Nem tűnsz túl boldognak. Örülnöd kellene.

– N-nem vagyok az. Nem szolgáltál rá, hogy itt legyél… miattam – ha Chloe még tudott volna sírni, biztosra vette, hogy élete ezen pillanatában sírt volna. Egész múlt évben utálta magát, amiért Elle a boxzsákja volt, és most újra itt van. Még mindig túl gyenge volt és törött ahhoz, hogy kiálljon magáért, és minden újra meg fog történni, nem számít, menyire utálta érte magát.

– Ezért nem mondtam el, hogy visszajövök. Féltem, hogy talán lebeszélsz valahogy róla.

– Foglak. Iratkozz át.

Elle nevetett. – Nem fog működni. Elég furán mutatna a szüleimnek, és el kellene mondanom nekik az igazságot arról, ami veled történt, és hogy miért éreztem szükségesnek, hogy visszajöjjek érted.

Nem, nem, nem, nem! Rázni kezdte a fejét.

– Már késő, Chloe.

Továbbra is ide-oda rázta a fejét. – Miért csinálod ezt?

Elle körbefordult az asztalánál, előre nézve. – Mert szükséged van rám. – Hátranézve egy pillanatra a válla felett felfedte a másik igazságot. – És nekem is szükségem van rád.

Ha Chloe erős lett volna, addig rázta volna Elle-t, míg meggondolja magát. Azonban nem volt. Egyszerűen gyenge volt.

Elle-nek igaza volt; szüksége volt rá. Elle pedig tudta, hogy ez volt az oka, amiért nem fog Chloéval vitatkozni.

Sohasem felejti el, amit Elle-lel tett a múltban, és most soha, de soha nem fog megbocsájtani magának amiatt, ami Elle-el a jövőben fog történni.

Őszintén, igazán mondhatom, utálom magamat és örökké fogom.

Nagyon lassan telt a nap és annak ellenére, hogy Elle-nek ugyanaz volt az órarendje, mint neki, nem szóltak egymáshoz. Chloe túl zaklatott volt hozzá. Tudta, mit fog ez jelenteni a legjobb barátjának, ezért elkeseredett volt.

Mikor az ebédet jelző csengő megszólalt, a marhahúsos szendvics legrövidebb sorába álltak. Elle állt először a menzás hölgy elé, átadva neki az ebédszámát.

– Tartozásod van múlt évről a számládon. Ki kell fizetned, ha jövőhéten enni tervezel. Most haladj tovább. – A menzás hölgy elhessegette, teljesen figyelmen kívül hagyva őt.

Chloét épp annyira letaglózta a menzás hölgy viselkedése, mint Elle-t, ahogy odaadta a saját számát a hölgynek.

– Át kellene iratkoznod jövő héten, csak hogy rendre utasítsd – mondta Chloe Elle-nek, amint leültek az előző évi asztalukhoz.

Elle felnevetett, mielőtt leállította. – Akármennyire is szeretném felpiszkálni, ez nem fog megtörténni. Meghoztam a döntésemet, és itt maradok.

– Nos, akkor remélem megbuksz minden tárgyból.

– Hű, köszi, értékelem – vágott vissza Elle, miközben kezét a szívére szorította.

Rámosolygott Elle-re. – Szívesen.

Mindketten egy percig nevettek, majd enni kezdték azt, amit senki nem akart.

– Mindenesetre ki alkalmaz egyáltalán egy tizenöt évest?

– Senki. – Elle lenyelte a kaját a szájában. – Egy étkezde a belvárosban egy tizenhat évest vett fel.

Chloe pislogott párat, emésztve, amit épp hallott. – Hogy a pokolba úsztad meg?!

– Könnyen. Koszos étkezde, és annyira szükségük volt egy pincérnőre, hogy ott helyszínen felvettek, mert a pincérnő épp kilépett. Betettek dolgozni aznap estére meg ilyenek.

– Mit szóltak hozzá a szüleid?

Elle újabb harapást ejtett, láthatóan próbálva elkerülni a kérdést, mielőtt végül feladta. – Hát, azt hiszik, hogy a Mágikus Cupcake-ben dolgozom a külvárosban.

– Oh, Istenem – Chloe úgy nézett rá, mint egy szörnyetegre. – Csak nem díjakat gyűjtesz a hazugságaidért, amiket sikerült megúsznod?

Elle megvonta a vállát. – Meglehet.

Ezek ketten nagyon hiányolták egymást a nyári szünet alatt és örültek, hogy felvehetik a fonalat és újra egymás társaságában lehetnek. Chloe párszor Elle-nél töltötte az éjszakát, de nem olyan sokszor, mint szerették volna a szülők miatt.

Harapás közben megállva Elle álla leesett. – Oh, istenem, az meg ki?

Hátrapillantva Chloe egy különösen magas és nagyon jó felépítésű tini fiút látott átsétálni a menzán, mielőtt gyorsan visszafordította a fejét. – Nem tudom. Talán átiratkozó. Úgy néz ki, mint egy végzős.

Folytatta a stírölését, mielőtt a szemei kitágultak. – Ilyen nincs. Nézd! Szerintem ez Amo!

– Mi? Nem, az n… – mondat közben állt meg, mikor háranézett, hogy lássa a fiút pontosan ugyanarra a helyre leülni, ahol Amo ült tavaly – az asztalhoz, ahol a legjobb barátai, Vincent és Nero ült. Vincent volt a csinos szőke, de Nero tűnt a csoportvezetőnek, tökéletes volt a sötét hajával és bőrével, valamint metsző zöld szemével. Neki és Vincentnek sikerült minden lányt nyáladzásra késztetni tavaly, míg Amo egyszerűen egy normális, kínos tini volt. De most felismerhetetlen lett.

Elle még nem vette le róla a szemét, csakúgy, mint a többi lány sem a menzán.

– Jézus, olyan, mintha szteroidokat enne reggelire.

Chloe gyakorlatilag nevetett a szendvicse felett. Fogadok, hogy most már vetélytársa Neronak és Vincentnek.

– Átkozott, a hármasból vagy négyesből hamar egy erős tízes lett.

Határozottan vetélytárs.

– Szerinted nem? – kérdezte Elle, még mindig nem nézve el Amoról.

Chloe megvonta a vállát. – Eh, rendben van.

Elle végre átnézett Chloéra, mintha megütötték volna. – Rendben van! Tessék?

– Szerintem Nero jobban néz ki – közölte tényként.

Elle nevetésben tört ki. – Nagyon kellemetlen az egója, olyan nagy, mint Amo, ami miatt Nero tízből nulla.

– A külsejüket pontozzuk, nem a személyiségüket. Ha a személyiséget pontoznánk, akkor mindannyian nullát kapnának, Vincent kikerekítené negatívvá.

– Mi a baj Amo személyiségével? Soha nem csinált igazából semmit.

Velem tett… De Chloe úgy döntött, ezt az információt megtartja magának.

– És az a serdülés előtti Amo volt. Pubertás Amo olyan faszfej lesz, mint ők. Úgy értem, helló, ijesztően néz ki – Chloe elfordította a fejét, hogy egy pillanatra rábámuljon. – Mint egy szörnyeteg.