Sarah Brianne - Made Men 4. - Lucca

18. fejezet

Biztos, hogy bármelyik lány azon nyomban megadná neki magát

Fordította: Keiko

Chloe a konyhaszigetnél ült, pirítóst evett narancslével, és azon tűnődött, Lucca miért nincs még fent. Eddigre mindig ébren volt már, és azt mondta neki, ma befejezik a kertet.

Mikor Drago belépett a szobába arra számított, hogy Lucca követi őt, de nem így volt.

– Nincs itt. Kora reggel elment – mondta neki a férfi, miközben készített magának egy csésze kávét.

Ránézett és csodálkozott, miért mondta ezt. – N-nem mondtam semmit.

– Lehet, viszont őt keresed.

Minden tőle telhetőt megtett, hogy lenyelje a száraz pirítóst, és összekulcsolta a kezét. – N-nem is.

Kortyolva a sötét folyadékból bámult rá a férfi egy jó percig. – Biztos vagy benne?

Nem.

A bejárati ajtó nyílása mentette meg a zavarba ejtő kérdés megválaszolásától.

Drago mosolygott, halkan beszélt, hogy csak ő hallja. – Úgy tűnik épp időben ért vissza.

Megfordult és meglátta Luccát bejönni egy szőkének tűnő nő…

– Maria!

Drago gyakorlatilag lecsapta a kávés bögréjét. – Oh, bassza meg, ne.

Maria fülig érő mosollyal az arcán besétált, mint egy istennő. – Szia Chloe. Szia Drago!

– Nem, nem, nem. Látom, merre tart ez, és én ebben nem veszek részt. Szerződtem, hogy figyelek arra, aki megrémül a saját árnyékától is, de nem a Sátán fattyára.

Sátán fattya? Mariára nézett, aki a halvány rózsaszínű ruhában és körömcipőben gyönyörű angyalként mutatott. Chloe mindig is annak gondolta. Ő volt a legédesebb ember a földön.

Maria úgy nézett ki, mint aki menten sírva fakad. – Ez sérti az érzéseimet.

Drago nevetett. – Milyen érzés…

– Bunkó vagy – Chloe gondolkodás nélkül szólalt meg, dühös lett a férfira. – Talán vissza kellene menned aludni, mert nem igazán vagy kedves ma reggel.

Mariának el kellett takarnia a száját, hogy ne nevessen fel, ahogy Drago arca megnyúlt.

Lucca vigyorogva lépett előre, hogy Chloe mellé álljon. – Gonosz volt veled, kedvesem?

Hosszú pillanatig gondolkodott rajta, ahogy bosszúsan meredt Dragóra. Épp pár perce próbálta felpiszkálni Luccával, és félig azon volt, hogy igen mond. Vagy kibaszottul megölöm őket. De… úgy gondolta, megkíméli az életét. Ez alkalommal.

– Nem. – Dragóra mosolygott, csak azért volt bátor, mert Lucca egy lépésnyire állt tőle.

Magához véve a kávéját Drago távozni készült. – A biztonsági szobából figyelem őket, de ha leégetik a házat ne várd, hogy kimentsem őket.

Most, hogy elment, Chloe figyelme Mariára fordult. – Nem tudom elhinni; itt vagy. – Néha úgy érezte, hogy többé nem létezik, de most, hogy valaki itt volt, aki gyakorlatilag a barátja, újra élőnek érezte magát.

– Igen. – Maria boldogan mosolygott rá. – Adj egy másodpercet; mindjárt visszajövök.

Figyelte, amint a lány a lépcső felé veszi az irányt, majd visszapillantott Luccára, nem értette a helyzetet. – De miért?

Korábban soha nem látott mosollyal ajándékozta meg. Vincentnél látott volna ilyet, leszámítva, hogy sokkal halálosabb és biztos, hogy bármelyik lány azon nyomban megadná neki magát.

– Megmondtam, hogy meglátom, mit tehetek érted.

Félre kellett néznie, félt, hogy a mosoly rajta is működne. – Oh.

Mint mindig, a férfi felkapott egy tincset. – Tudom, hogy ma a kerttel kellett volna foglalkoznunk, de úgy véltem örülnél, ha többet lehetnél Mariával.

Majdhogynem hipnotizáló volt figyelni, ahogy a fekete tincset tekergeti az ujja körül.

– Rendben van helyette a holnap?

– I-igen. – Nehéz volt félre néznie a csavargatásról, de végül sikerült felpillantania rá. – Köszönöm, Lucca.

Újabb halálos mosolyától kihagyott a szívverése. – Szívesen, kedvesem. – Hallották, hogy Maria megindul lefelé a lépcsőn, és Lucca lassabban kezdte tekerni a tincset, mintha ízlelgetné. – Este visszajövök.

Mit takar az este? Hova megy?

A fejében felbukkanó gondolatok halálra rémisztették. Miért számított? Nem kellett volna számítania. Nem számít.

A léptek közeledtek, és épp, mielőtt túl közel értek volna, a fekete tincs lehullott egy utolsó csavarintást követően.

Maria besétált, pink rövidnadrágot és trikót viselt, kezében filmeket cipelt. – Oké, készen állunk a csajos napra!

Chloe arca pirulni kezdett. Ha Maria egy másodperccel is előbb lép be, azt hinné valami folyik közte és Lucca között.

A lány kezdte ellökdösni a bátyját az útból, miközben letette a filmeket. – Oké, pápá, Lucca. Mehetsz.

Mély hangja fenyegetésként jött elő, ahogy elsétált. – Emlékezz, mit mondtam, hercegnő.

A lány hangja úgy tűnt, a saját fenyegetését hordozza. – Ne aggódj; szépen játszok, fejede…

– Viszlát, kedvesem. Szórakozz, mert nem fogom visszahozni a seggét.

– Csak viccel – kuncogott Maria, ahogy a férfi becsapta maga mögött a bejárati ajtót.

Nem úgy hangzott, mintha viccelne.

Maria szétterítette a csajos filmeket a pulton. – Szóval, mit akarsz néz…

– Hogy van Elle? – Chloét nem érdekelték a filmek.

– Jól van. Na, van Dirty Dancingünk, Greas…

– Csak jól? Mi van Amóval?

– Igen, mindketten jól vannak. Mi van az Alkonyattal?

Tébolyodottan bámult barátjára. – Maria, el fogod mondani nekik, hol vagyok, igaz? El fogod mondani valakinek?

Mély lélegzetet véve suttogta: – Nem tehetem.

– M-miért? Lucca kényszerít ide. Nem akarok itt lenni.

Mariának a barátjának kellett volna lennie. Nem értette.

– Én… csak nem tehetem, Chloe. Sajnálom. – Eddig a pillanatig nem nézett a szemébe. – Figyelj, bánt téged?

Chloe megállapíthatta Maria arckifejezéséből, hogy már tudja a választ. Mégis, ünnepélyesen megrázta a fejét.

– Rosszul bánnak veled?

Ismét, Maria már azelőtt tudta a választ, hogy Chloe megrázta volna a fejét.

Hangja bizonyosságot sugárzott, mikor azt mondta: – Nem fog örökké tartani, megígérem, Chloe. El fog engedni.

Ő nem volt ebben annyira biztos. Félek, sosem enged el.

Maria helyet foglalt mellette. – Elle hiányol. Nagyon. Mindketten hiányolnak.

Annyira sírni akart. Annyira hiányzott neki Elle… és Amo.

– Elle azt mondja a fősuli nem ugyanolyan nélküled, de sokkal jobban tetszik neki, mint a középiskola. Már nem cseszegetik, és habár azt akarja, hogy ott legyél vele, még így is élvezi.

Keserédes volt ezt hallani. Boldog volt, hogy Elle végre képes szeretni az iskolát, de szomorú volt, hogy ő nem tapasztalhatja ezt meg vele.

– Amónak is hiányzol, de ő jól van. – Egy pillanatra elhallgatott, majd mosollyal az arcán folytatta: – Sokat dolgozik. Imádja a munkáját!

Chloe nevetett és azon gondolkodott, vajon miért mondja folyton mindenki ezt.

– Az jó. Örülök. – Ismét elkomolyodva pillantott Mariára, tudatni akarta vele mennyit jelent számára, hogy megtudhatta, hogy vannak a barátai. – Köszönöm.

– Szívesen, Chloe. Most pedig – felállt, és elmosolyodott, ahogy felkapott egy filmet – A kis hableány?

Tudván, hogy ez volt Elle kedvenc Disney filmje, elmosolyodott ő is. – Jól hangzik.