Cora Reilly - Maffiába születve 4. - A kísértés hatalmában

Fordította: Feyre

Hetedik fejezet

Liliana

Észre sem vettem, mennyire elhanyagoltam magam az elmúlt két hétben, Anya temetése óta. Nem voltam éhes, és ritkán szomjas, így nem is ettem sokat.

Persze örültem, hogy az ájulásom megváltoztatta Apám véleményét. New Yorkba küldeni engem a legnagyobb ajándék volt, amit adhatott nekem. Az elmúlt két hétben semmi mást nem akartam jobban, mint végre kikerülni ebből a házból.

Amikor leszálltam New Yorkban, Aria és Luca várt rám. Egy rövid pillanatnyi csalódottság után, hogy Romero nem volt ott, megengedtem magamnak, hogy örüljek, hogy egyáltalán itt vagyok. Aria szorosan átölelt. Amikor elhúzódott, a tekintete végigvándorolt a testemen.

– Hogy lehet, hogy Apánk nem vette észre korábban. Istenem, mennyit fogytál, Lily.

– Csak néhány kiló és pillanatok alatt visszahízom – mondtam mosolyogva.

– Jobb is – mondta Luca, és fél karral átölelt. – Ha kell, kényszerítelek, hogy egyél. Megígértem apádnak, hogy vigyázok rád.

A szememet forgattam.

– Nem is értem, miért érdekli Apámat. Alig törődött velem, most meg hirtelen betegre aggódja magát miattam? Mi ez az egész?

Aria arcán aggódó pillantás suhant át, és már éppen kérdezni akartam tőle, amikor Luca a kijárat felé lökdösött minket.

–Induljunk. Utálom ezt a helyet.

– Szóval, mit fogunk ma csinálni? – kérdeztem, miközben a kocsi felé tartottunk. A hetekig tartó semmittevés után ki kellett mozdulnom, újra élőnek kellett éreznem magam.

– Semmit – mondta Aria bocsánatkérően.

Az arcom leesett, és Aria sietett hozzátenni:

– De csak azért, mert kora reggel indulunk Hamptonsba. A nyarat a tengerparton fogjuk tölteni.

– Tényleg? – kérdeztem.

Aria ragyogóan elmosolyodott, és hirtelen kezdett eltűnni a sötét felhő a fejem felett.

Romero

Jó voltam abban, hogy még a nehéz helyzetekben is meg tudtam őrizni a hidegvérem, de amikor először megláttam Lilyt, amint belépett a tetőtéri luxuslakásba, nem voltam benne biztos, hogy el tudom rejteni a dühömet. A dühöt az apja iránt, amiért hagyta, hogy a saját lánya belefulladjon a szomorúságába, miközben ő azzal volt elfoglalva, hogy a túl fiatal fia beiktatásával növelje a pozícióját a Szervezetben.

Lily lefogyott, annyira, hogy a kulcscsontjai és a lapockái kiálltak. Törékenynek tűnt, de még mindig olyan istenverte gyönyörű volt. Mindentől meg akartam védeni.

A tekintete találkozott az enyémmel, és a benne lévő vágyakozás majdnem arra késztetett, hogy átmenjek a szobán, hogy a karjaimba zárjam, de maradtam, ahol voltam, nemcsak Aria pillantása miatt. Luca ígéretet tett Scuderinek. Mi, a Família, vigyázni fogunk Lilianára, és ez magába foglalta a becsületét is. Tekintettel arra, hogy a legtöbb álmomban Lily az ágyamban volt, mindenképpen távolságot kellett tartanom, és ezt meg is tettem.

Az elmúlt hetekben több lányt is megdugtam abban a reményben, hogy elűzik Lilyt a fejemből, de most, hogy láttam őt, rájöttem, hogy ez teljesen hiábavaló volt. Persze az sem segített, hogy minden alkalommal, amikor egy nővel voltam, Lilynek képzeltem.

Teljesen el voltam cseszve.

Luca odajött hozzám, miközben a konyhapultnak támaszkodva néztem a három nővér újra egyesülését.

– Gondot fog okozni, hogy egy villában vagy Lilianával?

– Nem – mondtam határozottan.

– Biztos vagy benne, mert az az arckifejezésed az előbb másról árulkodott.

– Biztos vagyok benne. Liliana egy csinos lány, ahogy mondtad, de voltam már csinos lányokkal. Voltam már szebb lányokkal is. Nem kockáztatom Scuderi haragját.

Ez egy kibaszott hazugság volt. Egyik lány sem tudta felvenni a versenyt Lily szépségével, de szerencsére Luca nem tudott olvasni a gondolatokban, még akkor sem, ha megpróbálta elhitetni a butább katonákkal, hogy van valamiféle ilyen hatodik érzéke, csak hogy kordában tartsa őket.

– Nem csak Scuderi haragja – mondta Luca. – Ez kurva komoly dolog. Komolyan mondom, Romero.

Ez figyelmeztetés volt?

Vissza kellett harapnom egy megjegyzést, és bólintottam. Luca jó Capo volt, és soha nem volt gondom azzal, hogy kövessem a szabályait, de ez valamiért nem tetszett. Lily próbálta elkapni a tekintetemet vacsora közben, de én igyekeztem a figyelmemet Matteón és Lucán tartani. Nem akartam, hogy Lily reménykedjen.

És ami még fontosabb volt, a saját kibaszott késztetéseimet kellett kordában tartanom.

Liliana

Romero még mindig nem vett rólam tudomást. Bár a semmibe vétel nem volt épp a megfelelő szó. Uvariasan távolságtartással bánt velem, mindig barátságosan, de sosem túl kedvesen. Ha nem tudtam volna, mit mondott neki Aria, rosszabbul viseltem volna, de így is eléggé biztos voltam benne, hogy érdeklődik irántam.

Az első napon a villában ragyogóan sütött a nap, és úgy döntöttünk, hogy kint vacsorázunk a tengerparton. Úgy döntöttem, hogy a rózsaszín strandruhámat veszem fel. Mélyen kivágott volt, hát nélküli, és átölelte az idomaimat. Legalábbis általában így volt, most bizonyos helyeken kissé bő volt, de még így is nagyon jól állt. Amikor a testvéreimmel a férfiak által felállított asztalhoz mentünk, Romero felnézett a grillsütőről, amit éppen kezelt, és a tekintete, amikor meglátott, mindent elmondott, amire szükségem volt. Ez távol állt az elmúlt huszonnégy óra udvarias távolságtartásától.

Elszakította rólam a tekintetét, és visszatért a steakek forgatásához. Ő is elképesztően nézett ki, ahogy a lemenő nap fénye megcsillant barna haján, ahogy az alkarjai megfeszültek, amikor mozgott. Imádtam, ahogy felhajtotta a fehér ujját, és kigombolta az inge felső két gombját, felfedve napbarnított mellkasának egy részét.

– Csorog a nyálad – súgta Gianna a fülembe.

Elpirultam, és elrántottam a tekintetemet Romeróról, majd a nővéremre pillantottam, aki sunyi vigyorral az arcán ült le az asztalhoz.

Elfoglaltam a mellette lévő széket.

– Te is megmondtad Romerónak, hogy maradjon távol tőlem?

Gianna kivette a hűtőből a fehérboros üveget, és megtöltötte a poharainkat.

– Én? Nem. Ismersz engem. Én a pajkos és tiltott dolgok híve vagyok. Ha szeretnél egy darabot Romeróból, akkor tedd meg. Az élet túl rövid.

Megálltam, a borospoharat az ajkamhoz szorítva. Anyám szavai visszhangoztak a fejemben, szinte ugyanazok a szavak.

– Aria nem ért egyet – mondtam, majd lehajtottam a bor felét.

– Aria próbál tyúkanyó módjára viselkedni, de neked kell eldöntened, hogy mit akarsz.

– Bajba akarsz keverni? – kérdeztem, miközben éreztem, hogy a gyomrom felmelegszik a bortól. Aztán kiittam a poharamat.

– Őszintén szólva nem hiszem, hogy ehhez szükséged van rám – mondta Gianna felhúzott, vörös szemöldökkel. – De tegyél meg nekem egy szívességet, és lassíts a borral.

– Azt hittem, azt akarod, hogy jól érezzem magam.

– Igen, de azt akarom, hogy elég józan légy ahhoz, hogy felismerd, mit akarsz. És nem hiszem, hogy Romero komolyan fog venni, ha részeg vagy.

– Igazad van. Túlságosan úriember ahhoz, hogy kihasználjon egy részeg lányt.

Gianna felhorkant.

– Hű, most már tudom, miért aggódik Aria. – Egy darabig Romerót figyelte. Nevetett valamin, amit Matteo mondott. – Én a helyedben nem bíznék túlságosan az úriemberiességében. Maradj ura a helyzetnek, amikor vele vagy. Ő még mindig egy Made Man. Ne akard, hogy meg kelljen ölnöm, oké?

– Azt hittem, te nem vagy tyúkanyó.

– Nem is. Én a dühös anyamedve vagyok, aki letépi a farkát, ha bánt téged.

Nevetésben törtem ki. Aria abban a pillanatban csatlakozott hozzánk az asztalhoz, és gyanakodva mustrált minket.

– Nem tudom, hogy tetszik-e, hogy ti kettesben vagytok. Bajszagotok van, ha engem kérdeztek.

– Úgy tűnik, nem akarod, hogy bárkivel is egyedül legyek – mondtam, csak félig kötekedve.

Aria felnyögött, és magához vett egy pohár bort.

– Még mindig haragszol rám?

– Nem haragszom rád.

Csak arra készültem, hogy figyelmen kívül hagyom Aria utasításait, és mindent megteszek, hogy meggyőzzem Romerót, hogy ő is hagyja figyelmen kívül.

Aria Giannára pillantott, aki ártatlan arcot vágott.

– Nekem ez nem tetszik. Ígérjétek meg, hogy nem keveredtek bajba.

– Volt már elég bajom, köszönöm szépen – mondta Gianna vigyorogva.

Aria rám szegezte az idősebb-nővér pillantását.

– Viselkedni fogok, ígérem – mondtam végül.

Aztán még több bort töltöttem magamnak, és próbáltam kitalálni egy tervet, hogy kettesben maradhassak Romeróval. Tudtam, hogy Aria mindent megtesz, hogy az állandó árnyékom legyen.

* * *

Napközben szinte lehetetlen volt lerázni Ariát. Úgy figyelt engem, és különösen Romerót, mint egy sólyom. Mikor lett belőle ilyen ünneprontó? Az éjszakák és a kora reggelek voltak az egyetlen lehetőségeim. Mivel amúgy is alig aludtam, ez nem jelentett túl nagy problémát. Valamiért a sötétségtől féltem elaludni, így az éjszakákat azzal töltöttem, hogy Romeróról fantáziáltam, és terveket szőttem, hogyan csábíthatnám el, míg nappal aludtam egy-egy órát, amikor a nővéreimmel délután napoztunk.

Eltartott néhány napig, mire összeszedtem a bátorságomat a következő lépésemhez. Tudtam, hogyan kell bátornak tűnni, de ezt még soha nem csináltam korábban. Nem volt semmi tapasztalatom férfiakkal, leszámítva azt az ártalmatlan flörtölést, amit Apám katonáival folytattam az évek során.

Már nem aggódtam annyira Romero elutasítása miatt, mint korábban. Az elmúlt napokban túl gyakran kaptam rajta, hogy engem figyel, amikor azt hitte, hogy nem látják. Amikor felkelt a nap, és az első tétova sugarak az arcomat súrolták, kisurrantam az ágyból, és a tengerpartra néző ablakomhoz osontam. Mint az elmúlt napokban minden reggel, most is kiszúrtam egy magányos alakot, aki rövidnadrágban, póló nélkül kocogott a parton. Ez volt a napom fénypontja. Nem voltam benne biztos, honnan vette Romero a fegyelmet, hogy minden reggel napfelkelte előtt felkeljen edzeni, és nagyon reméltem, hogy velem szemben nem mutat ekkora önuralmat. Néztem, ahogy kocog felfelé a villa felé, és közelebb nyomtam magam a falhoz, nehogy észrevegye, hogy kémkedem utána. Miután eltűnt a szemem elől, még öt percet vártam, mielőtt elindultam volna kifelé a szobámból. Halálos csend volt ebben az órában, alig hat óra felé. A nővéreim még aludtak, ők soha nem keltek ilyen korán, Matteo és Luca pedig tegnap elutazott New Yorkba, és csak ma este jönnek vissza, így az egyetlen ember, aki keresztezhette az utamat, a másik őr, Sandro volt. Amikor elhaladtam Sandro ajtaja előtt, ügyeltem rá, hogy különösen halk legyek, de a szobájából nem jött hang. Minél közelebb értem Romero szobájához, annál gyorsabb lett a tempóm.

Tudtam, hogy ez nem helyes. Ha valaki rájönne, ha az apám rájönne, soha többé nem engedné, hogy elhagyjam Chicagót. Még a házból sem engedett volna ki többé. Ez rendkívül helytelen és nőietlen volt. Az emberek még ennyi idő után is rosszat mondtak Giannáról. Megragadták volna az alkalmat, hogy találjanak egy új áldozatot, és mi lehetne jobb annál, mint hogy egy újabb Scuderi nővért kapnak rajta, nem mással, mint egy katonával?

És mélyen legbelül tudtam, hogy pontosan olyan vagyok, mint Gianna, amikor a kísértésnek való ellenállásról volt szó. Egyszerűen képtelen voltam rá. Romero ajtaja nem volt bezárva. Lélegzetvisszafojtva, lábujjhegyen osontam be a hálószobájába. Ő nem volt ott, de hallottam, hogy a szomszédos fürdőszobában folyik a víz. Arrafelé osontam. Az ajtó résnyire nyitva volt. Bekukucskáltam a résen.

Az elmúlt napokban megtanultam, hogy Romero a szokások rabja, így a várakozásnak megfelelően a zuhany alatt találtam. De az én nézőpontomból nem sokat láttam. Kinyitottam az ajtót, és besurrantam.

A látványtól elakadt a lélegzetem. Háttal állt nekem, és ez a látvány csodálatos volt. A vállán és hátán megfeszültek az izmok, miközben mosta barna haját. A gerincére egy szögesdrótba tekert kereszt volt tetoválva. Természetesen a tekintetem lejjebb vándorolt, a tökéletesen formás hátsójára. Még sosem láttam ilyen férfit, de el sem tudtam képzelni, hogy bárki is Romeróhoz hasonlíthatna. Még a fantázia-Romero az álmaimból sem.

Fordulni kezdett. Akkor kellett volna elmennem. De csodálkozva bámultam a testét. Vajon felizgult? Megfeszült, amikor meglátott. Volt egy másik tetoválása is a szíve felett, a Família mottója.

A szemei rám szegeződtek, mielőtt végignézett volna a hálóingemen és a meztelen lábamon. És ekkor találtam meg a választ a kérdésemre. Korábban nem igazán volt felizgulva. Ó, a pokolba is.

Az arcom felhevült, ahogy néztem, hogy egyre keményebbé válik. Minden erőmmel azon voltam, hogy ne lépjem át a köztünk lévő távolságot, és ne érintsem meg. Sosem értettem azt a jelenséget, hogy valamit annyira akarsz, hogy már fájt; most már értettem.

Romero nyugodt mozdulatokkal elhúzta a zuhanyzó ajtaját, és egy törölközőt tekert a dereka köré. Aztán kilépett. Fűszeres tusfürdőjének illata az orromba szállt. Lassan közeledett felém.

– Tudod, – mondta furcsa hangon. – Ha valaki így találna ránk, rosszat gondolna. Olyat, ami nekem az életembe, neked pedig a hírnevedbe kerülhet.

Még mindig nem tudtam megmozdulni. Lefagytam, de a belsőm mintha égett volna, mintha vörösen izzó lávává cseppent volna. Nem tudtam félrenézni. Órákig gondolkodtam azon, hogy mit akarok mondani, ha már sarokba szorítottam, de most nem tudtam megszólalni.

A tekintetem a törülköző szélén, az alatta eltűnő sötét szőrszálak finom vonalán, a csípője finom V-jén időzött. Akaratom nélkül megmozdult a kezem, Romero mellkasához nyúltam, érezni akartam a bőrét az ujjbegyeim alatt. Nem tudtam uralkodni magamon, ha róla volt szó. Talán meg kellett volna rémülnöm tőle. A lányoknak nem ilyennek kellett volna lenniük.

Romero elkapta a csuklómat, mielőtt hozzáérhettem volna, a szorítása szinte fájdalmas volt. Félig zavartan, félig meglepődve néztem rá. Amit Romero arcán láttam, megborzongatott.

Előrehajolt, egyre közelebb és közelebb. A szemem lecsukódott, de a csók, amire vágytam, nem jött. Helyette az ajtó nyikorgását hallottam. Felnéztem Romeróra. Csak a fürdőszoba ajtaját nyitotta szélesre. Ezért lépett közelebb, nem azért, hogy megcsókoljon. Zavarba jöttem. Hogy gondolhattam, hogy érdeklődik irántam?

– El kell menned – motyogta, miközben kiegyenesedett. Ujjai még mindig a csuklóm köré tekeredtek.

– Akkor engedj el.

Azonnal megtette, és hátrált egy lépést. Én ott maradtam, ahol voltam. Meg akartam érinteni, azt akartam, hogy ő is megérintsen engem. Káromkodott, aztán már rajtam volt, egyik kezével a tarkómat simogatta, a másikat a csípőmre tette. Szinte éreztem az ajkai ízét, olyan közel voltak. Az érintésétől úgy éreztem, hogy jobban élek, mint eddig bármi mástól, és még többet akartam ebből az érzésből, el akartam merülni benne.

– Menj el – recsegte. – Menj el, mielőtt megszegem az eskümet.

Félig könyörgés, félig parancs volt.

Azt akartam, hogy megszegje az esküjét, semmi mást nem akartam, de valami a tekintetében arra késztetett, hogy néhány lépést hátráljak. Bátor voltam, de nem voltam ostoba. Még egyszer utoljára hagytam, hogy a tekintetem végig járjon rajta, gyorsan kifelé siettem, és átmentem a hálószobán, csak azért álltam meg, hogy megnézzem a folyosót, mielőtt elindultam. Senki sem volt a közelben, így kiléptem, és a szobám felé siettem. Már majdnem az ajtóhoz értem, amikor Gianna megjelent, még mindig pizsamában, egy csésze forró csokoládéval a kezében. Megállt, és gyanakodva összeszűkült a szeme.

– Miért settenkedsz a folyosón hálóingben?

Miért kellett ma korán kelnie?

– Semmiért – mondtam kissé túl gyorsan. Éreztem, ahogy forróság kúszik fel az arcomra. Mikor hagyja már abba a testem, hogy ilyen helyzetekben eláruljon?

– Semmiért – ismételte Gianna, keresztbe fonta a karját a mellkasa előtt, és lazán kortyolt egyet a csészéjéből. – Jól van. Nem arra van Romero szobája?

Megvonogattam a vállamat.

– Talán. Nem mintha valaha is áthívott volna.

– Ez nem jelenti azt, hogy nem voltál ott.

– Befejezted a kihallgatásomat? Nem tudom, miért próbálsz hirtelen úgy beszélni, mint Apánk. Nem mintha valaha is a szabályok szerint játszottál volna.

– Nyugi, tigris. Csak kíváncsi voltam. Felőlem meglátogathatod Romerót és bárkit, akit akarsz, amilyen gyakran csak akarod, de tudod, hogy mennek a dolgok. Ha a szolgák elkapnak, a pletykák futótűzként terjednek. Okosnak kell lenned, és nem segít, ha úgy rohangálsz a házban, mint egy fejetlen csirke. Ha Aria így kapna rajta, sok magyarázkodni valód lenne.

– Nem tettem semmi rosszat – mondtam makacsul.

Gianna keserűen elmosolyodott.

– Tudom, de ez nem jelenti azt, hogy nem fognak megbüntetni érte. Csak légy óvatos. – Átnyújtotta nekem a csésze forró csokoládét. – Azt hiszem, neked nagyobb szükséged van rá, mint nekem.

Azt hittem, óvatos vagyok, vagyis úgy tűnt, de a nővéreim átlátnak rajtam. Csak remélni tudtam, hogy megtartják a titkomat a férjeik előtt. Romero és én is hatalmas bajba kerülnénk, ha az emberek elkezdenék azt hinni, hogy valami van köztünk, még ha nem is volt. Senkit sem érdekelt az igazság. Azt kívántam, bárcsak lenne miről beszélni, azt kívántam, bárcsak Romero úgy csókolt volna meg, ahogy én akartam, bárcsak ne állt volna meg.

Romero

Majdnem Liliana után eredtem, hogy visszarángassam a szobámba, és magamévá tegyem. A fenébe is. Engem akart. Az arcára volt írva, mint a nap. Az első pillanatban, amikor megfordultam, és megláttam, hogy ott áll hatalmas kék szemeivel, azt hittem, csak képzelődőm. Végül is, a zuhany alatt is rá gondoltam. Túl gyakran járt a fejemben. Ha Luca tudná, milyen nehezen tudok most koncentrálni, akkor valaki mással védelmeztetné Ariát, engem pedig biztosan visszaküldene New Yorkba, messzire Lilytől. Ha jó katona lennék, megkérném rá, de nem akartam sehova sem menni. Lily közelében akartam maradni.

Végigsimítottam nedves hajamon, miközben a fürdőszoba ajtaját bámultam. Miért küldtem el őt? Azt akarta, hogy megcsókoljam. Ennél többet akart. Miért kellett akkor a kibaszott lelkiismeretemre hallgatnom?

De nem az erkölcs tartott vissza attól, hogy megcsókoljam Lilyt. Ez ellenkezett az eskümmel, a kötelességemmel, de nem ez volt a fő ok. Még ha nem is volt igazán az enyém, hogy megvédjem, akkor is meg akartam védeni Lilyt, még saját magától is. Nem lehetett tisztában a következményekkel, ha így flörtöl velem. A mi világunkban egy lány egész értéke a hírnevén, a tisztaságán alapult, ez különösen igaz volt a magas rangú Made Man lányokra. De még a katonák között is csak nagyon kevés nőnek volt szabad randevúzni valakivel, akit ők választottak. Még mindig ugyanazokat a szabályokat követtük, mint több mint egy évszázaddal ezelőtt, és kétlem, hogy ez egyhamar megváltozna. Ha hagyom, hogy Lily közel kerüljön hozzám, ha hagyom, hogy ez a dolog kibontakozzon köztünk, ha úgy veszem el, ahogy én akarom, akkor a társadalmunk szemében tönkremegy.

Persze, rengeteg olyan dolog volt, amit megtehettünk volna, amitől nem vesztette volna el a szüzességét. Annyi minden, a fenébe is.

Ez nagyon veszélyes dolog volt, mert ha tényleg elkezdtem gondolkodni azon, hogy mennyi mindent megtehetnék Lilyvel anélkül, hogy tönkretenném, annál valószínűbb lett, hogy valóban meg is valósítom ezeket az ötleteket, és nem voltam biztos benne, hogy elég erős vagyok ahhoz, hogy egy bizonyos ponton abbahagyjam. Legalábbis akkor nem, ha Lily nem kér erre, és volt egy olyan érzésem, hogy nem tenné.

A reggeli alatt úgy tettem, mintha mi sem történt volna. Aria már így is túlságosan figyelmes volt. És Gianna is úgy tűnt, hogy többet tud a kelleténél.

Lily tekintette találkozott az enyémmel, amikor a testvérei nem néztek oda, és a tekintetétől megrándult a farkam. Ma lehetőséget adtam neki. Most már tudta, hogy akarom őt.

Az életemet másoknak szenteltem, mindig a saját igényeimet helyezve a második helyre. Tényleg olyan rossz lenne, ha most az egyszer elvenném, amit akarok? Soha életemben nem akartam semmit jobban, mint a velem szemben ülő lányt.

Miért tagadjam meg magamtól ezt?