Sarah Brianne - Made Men 3. - Chloe

12. fejezet

Elle Buchanan meggyilkolása

Fordította: Keiko

A hétvége őrült eseményei jöttek és mentek, csakúgy, mint az utolsó hetük az iskolában. Tudományos órán ülve, a félév utolsó óráján, beadták a projektet, amit Elle-nél fejeztek be.

Chloe érzelmileg összeomlott azon az éjszakán, miután felébredt a rémálmából, és elég sebezhetővé vált ahhoz, hogy felfedje sötét titkait. Végül elmondta Elle-nek mindazt, ami azon a rettenetes éjszakán történt vele. A szüleiről is mesélt, hogy milyen volt számára otthon lenni. Hála Istennek, Chloe nem bánta meg. Ő és Elle ugyanabban a titkokkal teli csónakban eveztek, és senkihez sem fordulhattak, csak egymáshoz.

Ő az egyetlen, akinek valaha is elmondom.

Chloe felnézett Elle-re. Erős volt, míg Chloe nem. Nem mutatta ki a világ felé a félelmét, míg ő igen. Ezért azon kapta magát, hogy Elle-től függ, túléli-e ezt a poklot, és megőrzi-e az épelméjűségét. Életének ezen a pontján, legalábbis, a legfontosabb dolog a barátságuk volt.

Brrring.

Minden diák gyorsan kiszaladt az osztályteremből, áhítozva a karácsonyi szünetre. Még a tanárok is siettek távozni.

Elle és Chloe továbbra is a helyükön maradtak, várva, hogy kiürüljenek a folyosók. Rendkívül óvatosak voltak, mert most, hogy ketten voltak, a céltábla nagyobb lett.

– Átjössz majd és nálam töltöd az éjszakát a szünet alatt, igaz? – kérdezte Elle.

Um…

Elle nevetett, látta, mit gondolt. – Legközelebb egész este fent maradhatunk filmeket nézni. Csak húzzuk az éjszakát, így nem kell aludni.

Chloe ajka mosolyra húzódott. – Oké, áll az alku.

– Szerintem most már jó.

Mindketten felálltak összegyűjtve a holmijukat és kimerészkedtek a folyosóra. Chloe egy lépéssel mögötte volt, és annak ellenére, hogy a folyosók eléggé kiürültek, még mindig lehajtva tartotta a fejét. A kémia terem az iskola hátuljában volt, így jókora távolságot kellett megtenniük, és Chloe nem akart esélyt adni arra, hogy kifelé menet valaki egy utolsó alkalommal gúnyolódjon az arcán.

Közeledtek az iskola elejéhez és csak egyetlen bal kanyar maradt, hogy kijussanak a folyosókról. Mikor Elle elsőként élesen befordult, Chloe hallotta a súlyos puffanást, amitől Elle a fenekére esett.

Ahogy az orrát tartotta, vér kezdett szivárogni le a kezén és az arcán.

Chloe érezte, hogy teste minden izma megdermed, ahogy Sebastian eltorzult arckifejezésére pillantott, kezében egy nagy biológia könyv. Száját sikolyra nyitotta, de egy hideg kéz bukkant fel az ajkai felett, csendben tartva.

Az ördög hangja suttogott a fülébe: – Maradj nyugton, kicsi lány.

Hideg futott végig a gerincén, amíg várt, hogy Sebastian haragja rá is lecsapjon. Tudta, meg kellene mozdulnia, futnia vagy segítenie. Sikolyának mélyén érezte az üzenetet, hogy tegye épp ezt. Viszont olyan volt, mintha a démon kezei tartanák nyugton. Érezte, ahogy a csuklóját markolják.

– Kurvára hagyd abba a nézelődést, ribanc.

Elle felsője egyre vörösebb és vörösebb lett minden másodperccel.

– Nem mondtam volna semmit. Nem érdekel, mit csinálsz.

– Mi a faszt mondtál az előbb? Nem érdekel, mit csinálok? – Sebastian meglendítette a könyvet Elle felé, de ő még épp időben letakarta a fejét.

A könyv elég erővel csapott le az alkarjára, hogy egy kis pattanást halljanak.

– Pofa be mindkettőtöknek. – Chloéra nézett és ismét felemelte a könyvet.

A láthatatlan kezek még erősebben bilincselték meg a csuklóit, amitől könnybe lábadt a szeme.

– Vagy jobban fog fájni.

Elle megragadta Sebastian lábát. – Ne…!

– Nekem ne mondd, hogy ne. – Sebastian ismét Elle felé lendítette a könyvet, alig hagyva időt neki a védekezésre. Ugyanarra a karjára csapott le, de ez alkalommal a repedő hang jóval hangosabb volt, megszilárdítva a kartörést.

Önelégült kifejezés ült az arcára, ahogy távozott.

– Szerencsés vagy, kicsi lány. – suttogta a férfi, mielőtt a láthatatlan kezek lassan eltűntek.

– Chloe…? Chloe, jól vagy? – Elle fájdalmas hangja végül a fülében csengett.

Kipislogva a könnyeket, amelyek az orcájára hullottak hegeit csillogó pirossá változtatva, lepillantott Elle-re. Látta a pusztítást, amit ismét Sebastian okozott.

– S-sajnálom. P-próbáltam…. – hevesen rázkódni kezdett.

– Tudom – Elle lassan feltápászkodott, vigyázva, nehogy sérült végtagjára nehezedjen. – Megleszek.

Letörölte a könnycseppeket az arcáról, épp, mikor Elle is, aztán körbenézett, várva, hogy valaki a segítségükre siet.

Elle fekete pulcsijának ujját használta, hogy letöröljön némi vért az arcáról. – Senki sem jön. – Aztán felhúzta a pulcsi cipzárját, hogy elfedje a vérfoltos pólóját és jó karját használva felhajtotta a kapucniját. – Senkit sem érdekel.

Még egyszer körbenézve úgy tűnt, mintha a folyosó már egy éve elhagyott lenne.

Igaza van; annyira sem érdekel, hogy segítsek neki.

A könnyek ismét elhomályosították a látását, de nagyon próbálkozott, hogy visszatartsa őket. – Miért tette ezt?

Törött karját a mellkasához szorítva Elle összerezzent. – Mikor kijöttünk a teremből láttam, ahogy füvet vesz egy végzőstől a folyosón. Azt hittem sikerült elég gyorsan elfordítanom a fejem, de úgy látszik, tévedtem.

Ezért nem volt róla fogalma, mi dühítette fel és miért akarta, hogy befogják a szájukat. Mindig leszegett fejjel jár, így sohasem vette észre, mi folyt a folyosókon és nem látta azok arcát, akik szörnyszülöttnek hívták.

Chloe felkapta Elle táskáját a földről és a vállára vette a sajátjával együtt. – Gyere. Elkísérlek a kórházba.

A kórház szerencsére csak egy utcával volt lejjebb az iskolától.

– De anyukád nem vár rád odakint? – kérdezte Elle.

– Nem, mindig egy órás csúszásban van. Írok neki, hogy ott vegyen fel.

Elle bólintott. – Felhívom anyát és elmondom neki mikor odaérünk, hogy az utolsó teremfoci mérkőzés nem ment olyan jól.

Nem volt szép tőlük, hogy kuncogtak ezen, de valamivel fel kellett dobni a hangulatot.

Átsétálva az iskolán Chloe észrevette hogyan fordítják el a tanárok a fejüket vagy húzódnak be egy terembe, ahogy elhaladtak mellettük. Volt egy tény, Cassandra és Sebastian Ross az egész iskola számára egyértelművé tették abban a pillanatban, hogy először átsétáltak az iskola kapuin, és ez az volt, hogy az apjuk hogyan tolta az adománypénzt az iskolának. Az igazgató és a tanárok egymillió dollárért félrenéznének Elle Buchanan meggyilkolásáról. Egy olyan lány megverésének, akinek a szülei nem engedhették meg, hogy egy centet is adományozzanak, sokkal alacsonyabb ára van.

Soha senki nem baszakodott a Rossokkal, és soha senki nem is tenné, mert a Ross volt az egyik leggazdagabb család Kansas City-ben, ha nem a leggazdagabb.

– Miért tetted? – kérdezte csendesen Chloe.

– Mit?

– Megakadályoztad, hogy megüssön.

Elle várt, míg kiértek a szabadba, mielőtt beszélni kezdett.

– Nem bírtam aludni, mióta elmondtad, és most remélem, képes leszek egyetlen éjszakát pihenni anélkül, hogy meglennének a saját rémálmaim a veled történtekről.