Sarah Brianne - Made Men 3. - Chloe

13. fejezet

Isten engem úgy segéljen

Fordította: Keiko

Új hálószobájára bámulva az új házában békét kellett volna lelnie, hogy tiszta lappal kezdhesse az új évet. De nem. Csak megerősítette, mit veszített el, és most még a házat, amiben felnőtt, is hozzáadhatta a listához.

Egy kopogás hallatszott az ajtón, mielőtt kivágódott.

– Kész vagy? – kérdezte az apja.

Kezét tördelve újra próbálkozott. – Nem mondhatnád azt nekik, hogy beteg vagyok?

Az ajtó becsukódott, ahogy az apja belépett a szobába. – Nem. Kibaszottul szokj hozzá a reflektorfényhez. Most pedig, gyerünk.

Gyomrában érezve közelgő végzetét, felállt és megigazította a fekete ruhát, amit az anyja választott ki, hosszú ujjakkal, hogy elfedjék a valódi horror műsort, ami volt.

– Emlékezz, csak semmi abból a germofób hülyeségből. Viseld el és tégy úgy, mintha tetszene, hogy megrázzák a kezed. Megértettél?

Komolyan bólintott.

– És próbálj meg nem dadogni – adta hozzá élesen.

– Igenis, apám.

Mikor Maxwell elégedett volt, kinyitotta az ajtót, hogy távozzanak.

Átsétálva a házon érezte, hogy az epe feltörni készül a gyomrából. A város szerette úgy hívni, „a kis fehér ház”, de számára épp az ellenkezőjének tűnt. Minden annyira fehér volt, annyira hideg és üres, hogy azt az érzetet keltette benne, mintha egy elmegyógyintézetbe zárták volna.

Bezártak… és az emberek, akik túszul ejtették ott, teljességgel ezt éreztették vele, mintha őrültnek titulálnák.

Hallva, ahogy a felbolydulás egyre közelebb ér, meg akart fordulni. Viszont az apja egy lépéssel mögötte volt, figyelve minden mozdulatát. Nem volt más választása, szembe kellett néznie azzal, ami jött.

Elérve a termet látta, TV-s brigádok és kamerák töltik meg a teret. Ismét, ha nem lett volna ott az apja mögötte, nem foglalja el a helyét az anyja mellett.

A ceremónia perceken belül megkezdődött. Egy férfi átnyújtotta a Bibliát az anyja felett és ő figyelte, ahogy az apja ráteszi a kezét.

– Ünnepélyesen esküszöm, hogy Kansas City városának polgármesteri tisztét híven gyakorlom és legjobb képességeim szerint fenntartom, óvom és megvédem az Egyesült Államok alkotmányát, Missouri állam törvényeit és alkotmányát, és a Missouri-beli Kansas City városának törvényeit és akaratát megbízatásom ideje alatt. – Maxwell megállt egy pillanatra. – Isten engem úgy segéljen.

Ebben a pillanatban Chloe minden tőle telhetőt megtett, hogy a szülei mellett mosolyogjon, ahogy a kamerák villódzni kezdtek. Apja esküje csak megszilárdította annak igazságát, hogy soha nem fog napvilágra kerülni, ami vele történt. Maxwell sikeresen elért mindent, amiért dolgozott, hogy Kansas City polgármestere legyen, és ennek megvolt az ára.

Az ördög eljött, és ő a lánya vérével fizetett.

Egy kis része nem hitte, hogy le tudja tenni az esküt azokután, ami azon az estén történt, de tévedett. Maxwell csak a szőnyeg alá söpörte, és Kansas City soha nem fogja tudni, hogy az ördög maga ott lakott.

– Gratulálok, Polgármester úr.

Újra ideges lett, ahogy a gratuláló kézrázások megkezdődtek.

– Boldog új évet, Mrs. Masters.

Kis lépést tett hátra. Kérlek, hagyj figyelmen kívül.

Egy kéz nyúlt felé. – Neked is boldog új évet, Chloe.

A felé kinyújtott férfias kézre bámulva kiszáradt a szája. Érezte apja szigorú pillantását magán.

Enyhén felemelte a kezét, mielőtt visszaejtette. – S-sajnálom, g-germofób vagyok – megbizonyosodott róla, hogy elég hangosan mondja ahhoz, hogy meghallják az emberek, így pletykaként terjedhet, vagy ha szerencsés, majd az újságban. Így soha nem kellene senkivel újra kezet ráznia, és erre a győzelemre szüksége volt a polgármester lányaként. A sok hely és esemény, amelyeket a jövőben kényszerül meglátogatni, hogy idegenek kezét megrázza, olyasmi volt, amire nem akart gondolni.

A terem elcsendesedett szavai nyomán és a figyelem rá irányult, halálra rémítve őt. Az emberek a szobában mind ránéztek, mintha tanulmányoznák a hegeket az arcán és ugyanazt gondolnák: szörnyszülött.

Aztán érezte, hogy az epe lassan kúszik fel a torkán.

– E-elnézést.

Kirohanva a teremből hallotta az apját magyarázkodni, hogy a lány rosszul érzi magát. Hallotta a ki nem mondott szavakat, amik csak neki szóltak, azt üzenve, félnie kellene. Nagyon, nagyon félnie.

Sikerült megállnia a hányást, a szobájába ment olyan gyorsan, ahogy tudott és bezárta maga mögött az ajtót. Nehezen lélegzett, ahogy elhátrált az ajtótól, azon tűnődött, vajon helyesen döntött-e.

Csak egyetlen módja volt, hogy kitalálja.

* * *

Kortyolt egyet a söréből, majd a TV-re mosolyogva visszaült a székébe. A látványa visszahozta az érzéseket, amiket legutóbb átélt, mikor látta. Úgy gondolta, a munkája gyönyörűen mutat rajta és elégedett volt vele, minden alkalommal, mikor tükörbe néz… Engem lát.

Gonoszul nevetve elmondhatta, annak ellenére, hogy fizikailag már nem bántotta, mentálisan elbaszódott.

– Mondtam, hogy jobban fog fájni, kicsi lány.

* * *

A hangos döngetés az ajtaján elbújásra késztette.

– Azonnal nyisd ki ezt az átkozott ajtót!

Annak ellenére, hogy Maxwell az elmúlt pár hét alatt megtanulta, hogyan legyen funkcionális alkoholista, halhatta az elfogyasztott italok hatását bömbölő hangján.

– Megszégyenítettél engem és az anyádat ma este!

Félelem kúszott fel benne, ahogy elcsendesedett. Nagyon alábecsülte az apja haragját, és csak imádkozni tudott, hogy túlélje.

Bumm.

Egy test vágódott neki az ajtónak.

Chloe tévedett.

Könnyek patakzottak az arcán, fennakadtak a párnáján, ami kezdett elázni.

– Ha nem nyitod ki ezt a kurva ajtót, Isten engem úgy segéljen, rosszabb lesz neked.

Az apja az ördög tanítványává vált. A félelem, amit belül érzett, vetekedett azzal, amit az ördög jelenlétében érzett.

Bamm.

Az ajtó kivágódott és tiszta őrjöngés töltötte meg a szobát.

Chloe szorosan tartotta a fedezékét, ahogy vadul csukva tartotta a szemét, remélve, hogy ez csak egy újabb rémálom.

Maxwell kimért léptekkel közeledett az ágyához. – Legyen ez az első lecke.

Egy másodperccel később Chloe érezte, ahogy durván felkapja őt a takarójával, mielőtt átdobta volna a szobán. Az nem égette annyira a bőrét, hogy a takarón keresztül érintette meg, mintha a húsát érintette volna, de még így is fájt.

A takaró felfogta az esés nagy részét, de jócskán beverte a fejét a falba.

Felülve figyelte az apját a könnyein keresztül, miközben felé sétált. A látványától megfagyott a vér az ereiben.

– Meg fogod tanulni, hogy a sírás nem segít rajtad. Végeztem a hallgatásával.

Egy végső könnycsepp gurult le az arcán. Chloe nem tudta ezt, de ez volt az utolsó könnycsepp, amit ejtett.

Maxwell megindult, míg ő becsukta a szemét.

Isten engem úgy segéljen.