14. fejezet

Még Isten sem tudná megmenteni azt az embert, aki rád teszi a kezeit

Fordította: Keiko

Következő nap, amikor lesétált, hallotta, hogy egy hang beszél Luccához, amit nem ismert fel. Valakit talált nekem? A hangjuk közelebb ért, és aztán meglátott egy férfit öltönyben, világosbarna hajjal. Lucca ekkor észrevette.

– Chloe, azt akarom, hogy találkozz Sal-lel.

Chloe felismerte Salt, látta őt a Carusók körül, amikor Elle-lel volt, de még soha nem látta őt ennyire közelről, soha nem nézett még kék szemébe. A férfitól minden szőrszála égnek emelkedett a testén, és minden riasztó bekapcsolt a fejében.

– Helló, Chloe – mosolygott komiszan. – Örülök, hogy végre találkoztunk.

Egy álltó helyében megdermedt, csak bámult az elegáns férfira.

– Sal jött, hogy vigyázzon rád és segítsen a számításban, amíg Drago és én elintézünk néhány üzleti ügyet.

– Ő-őő? – Remegő kezeit összekulcsolta, és megszorította.

Lucca egy pillanatig meredten nézett rá, mielőtt a hangja komorrá vált. – Gyere velem, kedvesem.

A parancs arra késztette, hogy kövesse őt át a házon és végig egy folyosón. Lucca kinyitott egy ajtót, aztán várta, hogy először ő menjen be.

Belépve úgy tűnt, mintha az irodája volna, a szíve heves dobogásba kezdett, majd a mellkasának verődött, miközben becsukta az ajtót mögötte, bezárva magukat.

Most kizárólag csak az aggodalom ráncai jelentek meg Lucca arcán. – Mondd, mi a baj.

Még mindig próbálva kiverni Sal szemeit a fejéből minden tőle telhetőt megtett, hogy beszéljen. – É-én csak n-nem ismerem.

Közelebb lépett hozzá. – Drago sokkal félelmetesebben néz ki, mint Sal, ráadásul őt sem ismered, így ne hazudj nekem, kedvesem.

Keményen beleharapott az ajkába, azt gondolta, hogy hamarosan vérezni fog. Nem tudom, miért rémiszt meg engem.

Lucca újabb lépést tett felé, amikor nem válaszolt.

– Nem tudom… – suttogta. – Úgy érzem, mintha ismerném őt, pedig nem.

A férfi egy utolsó lépéssel a háta mögött álló nagy íróasztalhoz szegezte, amikor ő megpróbált teret nyerni köztük. Alig néhány centire voltak egymástól, mikor felemelte egy tincsét, és ugyanazzal a mozdulattal forgatta, ahogy mindig.

– Azt hiszed, hogy csak úgy itt hagynálak akárkivel, Chloe?

A mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt. Fura volt, és nem értette hogyan, de valahol mélyen tudta, hogy nem tenné. – N–Nem.

– Gondolod, valaha is megengedném, hogy valaki elég közel kerüljön ahhoz, hogy megérinthessen téged – gyengéden meghúzta az ujja köré tekert haját, tekintetét végigjáratta sápadt arcától a nyakáig –, amikor még én sem érintettelek?

Lassan megrázta a fejét, és keményebben harapott az alsó ajkába. Biztos volt benne, hogy ez az a pillanat, amikor végül megérinti őt, bár még nem állt készen rá. Kérlek, még ne.

A sötét selyemre nézett, amit csavargatott. – Folyton az ujjam köré tekerem a hajad, mert ez áll az érintéshez legközelebb. Megígérem, hogy senki más nem fog megérinteni téged ebben a házban vagy ezen kívül. Még Isten sem tudná megmenteni azt az embert, aki rád teszi a kezét.

Az ajkában lévő nyomás csökkent, és könnyebben vette a levegőt. Minden szót elhitt, amit mondott, de ami igazán megijesztette az az volt, hogy olyan könnyedén tette. Szinte hálás volt, amiért nem kell aggódnia amiatt, hogy valaki bántja őt, nem is beszélve arról, hogy újra megérinti.

Mi történik velem?

Lucca pár centiméternyire elhúzódott, hogy egy kis légteret adjon neki. – Sal-t tartom az egyetlen barátomnak, de ő több is annál. Közelebb állok hozzá, mint Neróhoz, aki pedig a vérszerinti testvérem. – Ez azon alkalmak egyike volt, amikor megengedte magának, hogy némi érzelmet mutasson. – Az apám magához vette Salt, amikor fiatalok voltunk, és együtt nevelkedtünk. Sal talán nem a vérem, de ő a testvérem. Rá bíznám a saját életemet, és a tiédet is. Nem fog bántani, kedvesem.

Lucca nem az a fajta ember volt, aki megbízott másokban, csak magában, így ő is megbízott Sal-ben, hogy nem bántja, függetlenül attól, hogy a pihék felálltak tőle a tarkóján.

– Oké.

Lucca elmosolyodott, mielőtt hagyta, hogy a tincs kicsússzon a kezéből. – Drago és én sietünk vissza.

Bólintott, és felöltötte legbátrabb arcát, ahogy Luccát követte kifelé az irodájából, vissza oda, ahol Sal várta őket. Leült a konyhaszigetnél a laptopjával, míg a férfiak csendesen beszélgettek egymás között. Nem tudta megállítani a kezeit, hogy körmei ne vájjanak a tenyerébe. Soha nem gondolta volna, hogy szeretné, ha Lucca nem hagyná el őt, egészen mostanáig.

Chloenak két gondolata támadt. Az első; azon tűnődött, hogy miért Drago leste minden mozdulatát, amikor Sal volt az igazi barátja.

A bejárati ajtó becsukódott, és hallotta, hogy lépések közelednek. Oldalra fordítva a fejét nyelt egy nagyot, és megpróbálta visszatartani a félelmét az ismeretlen férfitól, akit Lucca a testvérének nevezett.

A másik... Miért emlékeztet ez a férfi rá?