Sarah Brianne - Made Men 4. - Lucca

19. fejezet

A szó, amit hamarosan megbán

Fordította: Keiko

Chloe ismét lánynak érezte magát, mivel az egész napot Mariával töltötte. Boldogabb volt, mint itt valaha, és annyira hálás volt, hogy neki adta a napot. Az egyetlen, amitől még jobb lett volna, ha Elle is ott lett volna.

Pattogatott kukoricával tömték az arcukat és túl sok csajos filmet néztek ahhoz, hogy meg lehessen számolni. Mire a Hajrá csajokhoz értek, már igencsak késő volt.

Az ablakon kinézve a koromsötétre, majd az órára nem tudta elhinni, hogy mennyi az idő. Mostanra általában végzett a munkával. Mit csinál?

Megrázta a fejét a gondolattól, tűnődött, elsősorban vajon miért is gondolt erre. Hiányzik…

Megdermedt, nem tudta honnan jött a gondolat. Olyan volt, mint a férfi hangja, mégsem az.

– Milyen színt szeretsz? – kérdezte Maria letéve a körömlakkos készletét. Mikor Chloe nem válaszolt, Maria aggódó pillantást vetett rá. – Chloe?

Mindent megpróbált, hogy félretegye a gondolatait, és rápillantott a színek széles választékára, majd meglátta középen azt, amit a másik rejtegetni akart. – Fekete.

A lány vizslató tekintetet vetett rá. – Hordasz bármilyen más színt a feketén kívül?

Lepillantva fekete leggings-ére és túlméretezett sötétszürke pulcsijára ő is vizslató tekintetet vetett Mariára. – Ez sötétszürke.

Maria a szemét forgatta. – Csak egy árnyalat választja el a feketétől, ezt te is tudod.

– Nem, nem is. – Inkább másfél árnyalat.

– Mi van ezzel? – Egy másik lakkot tartott fel. – Mindig is látni akartam, hogyan mutatna rajtad a lila. Nagyot durranna a fekete hajad és a szürke szemed mellett.

A pokolba is, nem. – Uhm, nem. Jó lesz a fekete.

– Ahh, gyerünk már, Chloe! Amúgy is, miért hordasz állandóan feketét?

– Nem tudom. – Egy másodpercre mélyen el kellett gondolkodnia. – Azt hiszem azért hordok feketét, mert az nem kelti fel a figyelmet. Úgy érzem, ha színeset viselnék, attól az emberek csak jobban megnéznének.

– Ti ketten tökéletesek vagytok egymás számára – motyogta Maria az orra alatt, túl halkan ahhoz, hogy Chloe rendesen hallja.

– Hogy mondtad?

– Semmi. – Mosolygott, mielőtt felkapott két másik üvegcse lakkot. – Találkozunk félúton?

Chloe a két választott színre meredt. Az egyik egy nagyon sötét lila, a másik sötét tengerészkék. Mindkettő közel állt a feketéhez.

– Jól van – morogta. – Válaszd azt, amelyik jobban tetszik. – Nem mintha számítana. Úgysem megyek sehova.

– Ez az! Ezt tetszik. – Nem meglepő módon a sötétlilát adta a kezébe.

Kinyitva a körömlakkot Chloe kezdte megbánni a döntését, mikor látta, mégsem áll az olyan közel a feketéhez, mint eredetileg gondolta. Majdnem megfogta a feketét, de nem akart újra vitába szállni Mariával, tudta, hogy úgyis ő győzne, mint mindig, mikor valamit nagyon akart.

Rózsaszínes bőrszínre kezdte kifesteni a körmét, és feltett neki egy olyan kérdést, amiről nem gondolta, hogy feltenné. – Szóval, tényleg utálsz itt lenni?

Chloe megdöbbenve kérdő pillantást vetett rá. – El fogod mondani Luccának?

– Nem. – Arca a lehetséges hazugságról árulkodott.

Chloe a mennyezetre mutatott, ahol a lehetséges kamerák voltak. – Drago hall minket?

– Nem. – Újabb lehetséges hazugság.

Chloe ránézett, próbálta megfejteni az igazságot, mielőtt feladta. – Ha Lucca nem tartana fogva akaratom ellenére, és ha hagyná, hogy beszéljek Elle-lel, akkor… talán nem utálnám. De ez egy erős talán.

– Kedveled őt?

Nem ezt mondta! – Tessék?!

A körmeire fújva Mariának nem okozott problémát, hogy folytassa. – Te, tudod, kedveled Luccát?

– Komolyan azt kérdezed tőlem, hogy tetszik-e az őrült – és rémisztő, ha szabad hozzá tennem – férfi, aki fogva tart? – A Kaliforniai álomban vagyok? Mi a fene folyik itt?

Maria feltartotta a kezét. – Jesszus, oké. Csak kérdeztem. Minden lány azonnal szerelmes lesz Luccába, így azon tűnődtem, hogy vajon téged is elért-e.

Minden lány szerelmes lesz belé… Nem, nem érdekel.

Maria hangja megváltozott, majdnem baljóslatú volt, mikor megkérdezte: – Biztos vagy benne, hogy fogságban tartanak?

Ő is őrült lenne?

– Miről beszélsz, Maria? Nem fog elengedni. Drago minden lépésemet figyeli. Minek tűnik ez neked?

– Bocs, én csak… Felejtsd el. Sajnálom. Igazad van.

Furcsa érzés kezdett felülkerekedni rajta, nem értette Maria miért nem aggódott egy kicsit sem. Olyan volt, mintha hozzászokott volna, hogy Lucca ezt csinálja, mintha ez normális viselkedés volna, mintha ez volna a munkája vagy valami.

– Lucca a kaszinó hotel „alelnöke”? – A szavak csak úgy kibuktak belőle.

Maria nevetésben tört ki. – Vicces módja a megfogalmazásának. Ki mondta ezt neked?

Visszatéve az ecsetet a körömlakkos üvegcsébe hideg borzongás futott végig a hátán. – Sal.

Mikor Maria Chloéra pillantott komoly arckifejezést látott rajta. – Francba. Még nem mondta el neked.

A borzongás kiterjedt az egész testére. – M-mit nem mondott el?

– Erről tényleg Luccát kell kérdezned.

– Sal pontosan ugyanezt mondta – suttogta.

Lezárva az üveget Maria visszatette azt a táskába. – Uhm, igen, okkal.

Chloe megrázta a fejét. – Nem, azt akarom, hogy elmondd.

Maria megrázta a fejét. – Semmi esetre sem.

– Kérlek, a barátom vagy, Maria.

A lány rámeredt, úgy tűnt elmélkedik valamin, mielőtt felállt. – Gyere velem.

Mi a…?

– Siess – mondta neki, miközben a lépcsőhöz sietett és intett, hogy kövesse.

Felszaladva utána a lépcsőn a hatalmas emeleti fürdőszobába mentek.

Becsukta maguk mögött az ajtót, majd bezárta, Chloe ettől még inkább megmerevedett.

– Ehhez le kell ülnöd.

Helyet foglalt a kád szélén, és úgy érezte, el fog ájulni.

– Miért jöttünk ide?

– A fürdőszobák nincsenek videós vagy audiós megfigyelés alatt – mondta úgy, mintha nem lenne nagy dolog.

– Azt mondtad nem hallanak minket!

– Igen, nos, hazudtam. – Maria csípőre tette a kezét. – Nos, akarod tudni vagy nem?

Nem. Maria viselkedése alapján most már biztos volt benne, hogy nem akarja, de pontosan ez volt az ok, ami miatt tudnia kellene.

Visszatartotta a lélegzetét kiejtette a szót, amit hamarosan megbán… – I-igen.