Sarah Brianne - Made Men 4. - Lucca

13. fejezet

Jó éjt

Fordította: Keiko

Közeledik a lába?

Chloe a televízió képernyőjére összpontosított, és próbálta figyelmen kívül hagyni a Lucca lábából származó meleget. Azt hitte, könnyebb lesz, de ma este úgy érezte, nincs elég hely kettejük között.

A hajszálak a nyakáról elhúzódtak, amitől hátra nézett, és mikor megtette, a lélegzet a torkán akadt. Lucca az egyik fekete hajtincsét morzsolgatta.

– Élvezted a mai napot, kedvesem? – A hangja olyan sötét volt, mint az a tincs, amelyet szakszerűen forgatott az ujja körül.

– I-igen – felelte halkan.

– Szeretnél segíteni nekem, hogy be tudjam fejezni a kertészkedés maradékát holnap?

Idegesen figyelte, ahogy a férfi folyamatosan birizgálja a haját, így kifakadt. – Nem!

A tincs, amit eddig fogott, a férfi ölébe esett és elkomorult az arca. – Rendben.

– Nem, ú-úgy értem... – Jobban szembe fordult vele. Nem akarta, hogy a szavak olyan keményen hangozzanak. – Szeretnék, de nem tudok.

– Miért nem?

– Nem fejeztem beszámítás feladatomat, mert – nézett le a kezeire, és tördelni kezdte őket – nem igazán értem, és lesz egy dolgozatom is.

– Oh. – Ismét felemelte a tincset, és újra forgatni kezdte. – Ha tudok neked szerezni valakit holnapra, aki segít a számításban, segítesz nekem a kertben hétfőn?

Döbbenten nézett fel a kezeiről. – Megtennéd?

– Igen, kedvesem – vigyorgott rá. – Még akkor is, ha nem akartál segíteni.

Chloe fura mód azon kapta magát, hogy visszamosolyog. – Ha biztos vagy benne, hogy hétfőn ki tudsz maradni a munkából, akkor szeretnék.

Úgy tűnt, Luccát szórakoztatta, amit mondott. – Biztos vagyok benne.

Elbizonytalanodott, hogy mit válaszoljon, valami azt súgta neki, hogy ne akarjon kérdezni.

– Rendben.

Miután a férfi egy utolsót tekert a tincsén, megérezte a vágyat benne, ahogy a selymes szálak végül elhagyták az ujjait.

– Most már mehetnél lefeküdni.

Felállni most más volt, mint a többi alkalommal. Ugyanazt a felszabadulást érezte, amit általában, de nem érezte szükségesnek a futást. Mi a baj velem?

Lassan sétálni kezdett, közben próbálta megfejteni ezt a másik érzést, ami úgy tűnt, kaparászik, hogy előjöjjön.

– Jó éjt, Chloe.

Visszafordulva hozzá szíve kihagyott egy ütemet. – Jó éjszakát, Lucca.

* * *

– Hol a faszban van! – csapta az öklét az asztalra.

A szobában levő másik két férfi lenézett a lábaikra, mielőtt az egyikük végül megszólalt.

– Még mindig nem találtuk meg a...

– Ennyire kurva nehéz megtalálni egy tizennyolc éves lányt? – Mikor újra az asztalra csapott az öklével, felpattant a helyéről.

– Ez..., mintha eltűnt volna. Mintha elnyelte volna a föld.

Miközben odament hozzájuk, előhúzott egy kést a zsebéből, és a férfi torkára tette. – Emlékszel, mit tettünk vele?

A férfi remegni kezdett, miközben bólintott.

– A lányoddal egy korú, igaz? – Könnyedén végigcsúsztatta a pengét a férfi most már síró arcán. – Megtalálod őt, vagy megmutatom hogyan tűnik kibaszottul el egy lány a föld felszínéről.

Amikor a férfi ismét bólintott, elengedte, és mindkettő kiviharzott a szobából.

Visszaült az íróasztalához, és hátradőlt a székében, becsukta fekete, baljós szemeit. Egy tizennégy éves lány képe jelent meg a gondolataiban, amikor a múltról kezdett álmodni...

A lány kezdte elveszíteni az eszméletét, és a most már meggyötört szürke szemei kezdtek távolodni. Volt valami élvezetes abban, hogy látta, amint a szemekből távozik a személyiség, akik egyszer voltak, mikor végzett velük. Ez volt a védjegye; ahogyan birtokba vette őket.

Elvette a fiatal lányt, aki egykor volt, és az ő gyönyörű teremtényévé változtatta. A teste, az elméje, a lelke hozzá tartozott, és mindig is fog... amíg el nem veszi az utolsó leheletét.

A lány szemei fennakadtak, mielőtt a szemhéjai lezárultak.

– Jó éjt, kislányom*.






* Angolul "my little girl"