22. fejezet
Ez
volt az; az idő elérkezett
Fordította: Keiko
Chloe minden este leküzdötte a rémálmokat
a legutóbbi alkalom óta, de nem ma este. Teste az egyik szörnyeteghez
tartozott, míg az elméje és lelke még mindig egy másikhoz. Hagyta, hogy a
démonjai eljöjjenek érte, többé értelmetlen volt küzdeni ellenük…
Végső reménye, hogy megmentik az ördögtől
eltűnt. Senki sem fog érte jönni, és ha valaki mégis, az már túl késő lesz. Ahhoz,
hogy megmentsék, valaki rosszabbnak kellene elvenni a lelkét az ördögtől, és
sajátjaként jogot formálni rá. Habár egy ilyen embernek nem kellene léteznie ––
nem létezik, és ha mégis, egyáltalán nem mentené meg…
– Chloe… Chloe, kelj fel és minden rendben
lesz. – Ismételte Lucca a szavakat, amelyek kihozták a lányt a rémálomból.
Kinyitva a szemeit megpillantotta a férfit
az ágy szélén ülni és a párnán fekvő tincseivel játszadozott.
Megrémülve gyorsan felült és arrébb
mászott tőle, a rémálmok és a fáradsága nem segített.
– Komolyan azt hiszed, hogy bántanálak,
kedvesem? Miután ilyennek láttalak?
Nem
hiszem, hogy megérted, mit jelentesz számára, visszhangoztak
Maria szavai a fejében.
Ökölbe szorítva a kezét körmei hozzáértek
a tenyeréhez és a fájdalom rezzenése elérte az arcát is.
– Mi a baj? – kezdte Lucca tanulmányozni.
– S-semmi.
A férfi felkapcsolta az éjjeli lámpát és
ránézett, látta, hogy ökölbe szorított keze rózsaszín foltos volt. – Hadd
nézzem.
– J-jól va…
– Vagy kitartod őket, vagy magam teszem
meg – szakította félbe.
Lenyelve a gombócot a torkában kezei
remegni kezdtek, ahogy kinyitotta és megmutatta gyulladt és véres tenyerét.
Lucca szó nélkül felállt és kiment a
szobából.
Perceknek tűnő idő telt el, mire visszajött
egy dobozzal. Visszatérve az ágy szélére kinyitotta azt, felfedve egy elsősegélydobozt.
– Gyere közelebb – utasította dallamos
hangon.
Chloe azon kapta magát, hogy
engedelmeskedik, kissé közelebb kúszott hozzá. Vagy ez volt, vagy maga
mozdította volna meg a lányt.
– Most engedni fogod, hogy megérintselek,
kedvesem. – Nem engedélyt kért, tényeket közölt.
– N-ne. – Próbált visszacsúszni, de a
férfi ráhajolt és kezével mindkét oldalán megtámaszkodott, ezzel nem hagyott
helyet számára, nem menekülhetett.
A valaha dallamos hang elmélyült és
parancsoló lett. – Hagyni fogod, hogy megérintselek.
Lehunyta a szemét és visszatartotta a
lélegzetét. Ez volt az; az idő elérkezett.
Nyugton maradt, amennyire bírt, és érezte,
hogy hideg ujjbegyek gyengéden megérintik tűzforró kezét. Hideg kezével
felfordította és cirógatni kezdte a tenyerét.
Kinyitotta a szemét, hogy lássa, Lucca
teljes figyelmét a bőrének szenteli. Majdhogynem úgy tűnt, mintha az
emlékezetébe akarná vésni a kezét, amint hideg ujjhegyei végigsimítottak a
gyulladt területeken, óvatosan táncolva a vágások körül.
Keze hátrahagyta az övét és a dobozba
nyúlt, hogy alkoholt öntsön egy pamacsra. Mikor a hideg érintés visszatért,
kissé hátraugrott, amitől a férfi a szemébe nézett.
Az övébe bámulva az teljesen zöldnek
látszódott a kék halvány nyoma nélkül.
– Ez fájni fog.
Lassan bólintott, képtelen volt félrenézni
zöld szeméről.
Most, mikor megérintette, nem húzódott el
az érintésétől. Azon kapta magát, hogy képtelen elfordítani róla a tekintetét.
Olyan volt, mintha egy teljesen más énjét pillantotta volna meg.
Lucca elszakította a tekintetét róla,
figyelme visszatért a kezeire. Sötét haja egy része, ami általában hátra volt
simítva, most az arcába hullott. Nem törődött vele, míg a kezeit ápolta. Úgy
tűnt, mintha… törődött volna vele, ha ez egyáltalán lehetséges.
Csípett, mikor áttörölte a sebeket, de a
fizikai fájdalom többé nem zavarta. Sohasem hasonlít majd a mentális kínzás
fájdalmához, amit el kellett és még mindig el kell viselnie.
Lucca nem kapkodott, ahogy kitisztított
minden vágást, megbizonyosodva róla, hogy nem hagyott ki egyetlen nyílt sebet
sem. Újra a dobozba nyúlva előhúzott egy kenőcsöt, és elkezdte felvinni az
egész tenyerére.
A kenőcs jól esett megviselt bőrének
könnyed, hűvös érintése mellett. Még mindig megigézte az előtte ülő ember.
Ezután lassan bekötötte mindkét kezét
fehér gézzel. Miután biztosította őket, végigsimított az egyik kifestett
körmén.
– Tetszik ez a szín.
Úgy érezvén, meg kell magyaráznia a
sötétlila árnyalatot, így szólt: – M-Maria választotta.
– Szépen mutat a világos bőröd mellett –
mormogta.
Chloét mintha kirángatták volna, mikor
ujjai egy pillanattal tovább időztek az övén. Gyorsan elhúzta a kezét tőle,
képtelen volt tovább elviselni a közelségét.
Csak nem hagytam…? Nagyot nyelt, nem
értette, hogyan hagyhatta, hogy ilyen sokáig hozzá érjen.
Mikor a férfi összepakolta a készletet
zöld szemei eltűntek gyengédebb viselkedésével együtt. – Azt akarom, hogy
holnap levágd a körmeidet, mikor felébredtél. – Felállt és lekapcsolta az
éjjeli lámpát. – Aludj vissza.
Nehezen lélegezve hátradőlt és becsúszott
az ágy közepére, ahol a takarók alá fészkelte magát, mintha az megvédené tőle.
Figyelte, ahogy sötét alakja keresztül
halad a szobán és bemegy a hozzá tartozó fürdőszobába, ahol magára zárta az
ajtót.
Próbálva lelassítani a lélegzetét hosszú,
mély levegőt vett. Hagyni fogod, hogy
megérintselek…
Még mindig érezte jeges érintését, ami
végigsimított fájó tenyerén, mintha belevésődött volna a mozgása által.
Lázadnia kellett volna az érintése ellen, de ehelyett mintha megigézte volna.
Hallotta, hogy megindul a víz a fürdőben,
a hang nyugalmat hozott számára.
Aludj
vissza…
Újabb hosszú, mély lélegzet és lehunyta a
szemét, elsodródott. Nyilvánvaló volt, hogy a bűbája még mindig a markában
tartotta.
* * *
Lucca megmosta a kezét, majd hideg vizet
fröcskölt az arcára, próbálta megfékezni magát. Megérinteni őt, miközben figyelte jobb volt, mint bármi más, amit valaha megtapasztalt az életében. Rengeteg nőt
érintett, de nem olyat, aki ő lett volna.
Ha élete hátralévő részében csak
egyszerűen érinthetné, megtenné. Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy sötét
oldalát sohasem csillapítanák azok a kicsavart dolgok, amiket meg akart tenni
vele, együtt tudna élni ezzel.
Ez volt minden, amit megtehetett, hogy ne
menjen oda vissza és kezdje elölről az egészet.
Tedd
meg,
suttogta a sötétség.
Nedves kezével hátrasímítva a haját
próbálta eltaszítani magától a képet, ahogy végigfuttatja az ujját a hegeken.
Tudod,
hogy akarod…
– Pofa be – suttogta durván a
tükörképének.
Amennyire akarta, annyira nem most volt
itt az ideje. Jobban rettegett tőle, mint valaha Mariának köszönhetően. Ő akart
az lenni, aki elmondja neki, mikor készenállt rá, hogy elfogadja annak, aki
volt. Most minden, amiért eddig dolgozott, hogy jól érezze magát vele, hogy
bízzon benne, kirepült az ablakon, és kezdhetett mindent elölről.
A fürdő ajtajához lépve lekapcsolta a
villanyt, majd kinyitotta az ajtót, és benézett a szobába, ahol Chloe már
mélyen aludt.
Csendesen helyet foglalt a sarokban álló
székben. Hátradőlve elkényelmesedett az előtte álló éjszakához, nem akarta ismét
egyedül hagyni a rémálmaival.
Gyakorlatilag tönkretette a kezeit, és
volt egy olyan érzése, hogy ő a hibás, miután szembe állította a rémisztő
igazsággal az irodájában.
Tudván, hogy túl messzire hajtotta,
egyedül hagyta, engedte, hogy visszavonuljon szobája biztonságába. Ehelyett azt a saját poklává változtatta azzal, hogy megcsonkította magát. Soha többet.
Lucca nem tudta megállni, hogy ne
gondoljon vissza arra, amit Chloe ismételgetett. Amo el fog jönni értem… Meg fog menteni.
Egy olyan férfi számára, akinek nem
kellett volna semmit éreznie, ezek a szavak mélyen sebeztek. A lány még nem érthette;
még csak nem is tudta, hogy ő pontosan ugyanezt próbálta tenni.
14 megjegyzés:
köszönöm szépen
Köszönöm ☺️
Köszönöm😊
Köszönöm
Nagyon köszönöm! Jó hétvégét!
Köszönöm
Köszi 😘😊
Köszönöm szèpen
Nagyon köszönöm ezt a részt is 😁😁😁😁😁😁😁♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️
Köszönöm szépen
Úristen, végre megtörtént nagyon jó rész volt talán az egyik legjobb!, 😍😍
Köszönöm szépen!
Hát...csepegtetve enni a mézet...húha, nagyon türelmetlen vagyok már, mi lesz még 😉😁 köszönöm!
hú, azért Chloe-ra ráférne egy jó pszichológus.
Megjegyzés küldése